Magyar brand lett a 25 éves Fonó

Az idén 25. születésnapját ünneplő Fonó negyedik alkalommal kapta meg a MagyarBrands díjat Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában, amelyről minden évben az üzleti élet rangos képviselőiből álló zsűri dönt.

“Azért is fontos visszajelzés ez a díj számunkra, mert a kulturális piacról sok megerősítést kapunk, de ez az elismerés az üzleti élet szereplőitől érkezett. Jó érzés tudni, hogy az ő mércéjükkel is az élvonalban értékelendő az, amit 25 éve építünk” – mondta Horváth László, a Fonó igazgatója.

A MagyarBrands program kizárólag olyan magyar márkát értékel, amely Magyarországon született vagy a létrejöttében-alapításában magyarok vettek részt. A Program kiválasztási folyamata rendkívül összetett: pénzügyi adatok, valamint fogyasztók és független szakértők értékítélete alapján választják ki a díjazottakat. A Fonót eddig 2015-ben, majd 2018-ban és 2019-ben díjazta a MagyarBrands, így 2020-ban negyedik alkalommal kapták meg a rangos elismerést.

A MagyarBrands Szakértői Bizottsága három alapszempontot értékel a jelölt márkák esetében: az identitás, mely a márka kötődését jelenti az országhoz; a reputáció, ami a márka elismertségét figyeli a fogyasztók körében; a márkaépítés szempont pedig a legjobb hazai márkaépítési gyakorlatokat vizsgálja. A „Kiváló Fogyasztói Márka” esetében a három kiválasztási szempont bővül még a tradíció, az ismertség és a kedveltség szempontjaival.

A negyedéves jubileumát ünneplő, Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas Fonó nemcsak mint kulturális tér, koncert- és táncházi helyszín, több fesztivál, így a Budapest Folk Fest és a Héttorony Fesztivál szervezője, hanem mint az ország és a régió első számú nép- és világzenei “WOMEX Top Label” kiadója is beírta magát a köztudatba.