A tavalyi gyűjteményünkhöz hasonlóan ebben az évben is bemutatjuk nektek, mely filmeket szerettük a legjobban és melyekre tekintünk a legnagyobb csalódásként.
Dolli:
A kedvenc filmem: Nino bárkája
Idén igyekeztem minél több (régi és új) magyar filmet megnézni, melyek közül több emlékezetes pillanatokat okozott. Ilyen volt például Miklauzic Bence 60 perces vígjátéka, a Nino bárkája, amelyet december 3-án, a fogyatékosok világnapján mutattak be a Duna TV-n. Engem mindig magával ragad, mikor egy történet – akár filmen, színházban vagy könyvben –, úgy tud az emberségről beszélni, hogy nem tol az ember arcába egy elnagyzolt üzenetet, hanem finom eszközökkel bemutat egy helyzetet, és a nézőre hagyja a konklúzió levonását. A Nino bárkája igazán magával ragadó stílusban teszi mindezt.
Nem bírom ki, muszáj megemlítenem, mennyire tetszett a magyar filmek közül a Guerilla, a FOMO, a Szép csendben és a Drakulics elvtárs is.
A legnagyobb csalódás: Kölcsönlakás
Ahogy fent említettem, több magyar film okozott emlékezetes pillanatokat 2019-ben, ami alól a Kölcsönlakás sem kivétel. Nem túl magas elvárásokkal érkeztem a sajtóvetítésre tavaly februárban, de a másfél órás vígjáték még azokat is képes volt alulmúlni, pedig tényleg nagyon szurkoltam a készítőknek, hogy legalább egy olyan poént összehozzanak, amin nevetni tudok. Hát, nem jött össze.
Zsófi
A kedvenc filmem: Zöld könyv
A Zöld könyvet még 2019 elején láttam, ezért újra megnéztem az év vége felé is, hogy összehasonlíthassam az idén látott filmekkel. Végül arra jutottam, hogy egyrészt ez a történet kicsit olyan, mint egy 2019-es Életrevalók, másrészt pedig, hogy ennél jobb alkotást nem láttam ebben az évben. A film végig leköti a néző figyelmét, egyszer humoros máskor pedig drámai jelenetekkel és a két (nagyon szerethető) főszereplő karakterfejlődésével. Habár sejteni lehet, hogy merre halad a cselekmény, a lezárást valahogy mégsem éreztem elcsépeltnek.
A legnagyobb csalódás: Egy esős nap New Yorkban
A botrányaitól eltekintve nagyon kedvelem Woody Allen munkásságát és a kedvenc rendezőim közé sorolom őt. Ezért a premier után pár nappal meg is néztem az Egy esős nap New Yorkban című legújabb filmjét, a szereposztás alapján pedig sokkal jobbra számítottam. Sajnos végül csalódnom kellett, elmaradt a szokásos hatás. Hiányzott belőle a rendező védjegyévé vált, sajátos Woody Allen-féle humor, a történet pedig kicsit sem életszerű, sőt néha még bugyuta is. Ezt a filmet még Timothée Chalamet sem tudta megmenteni.
Cinti
A kedvenc filmem: Joker
A kedvenc film díját nálam egyértelműen a Joker vitte 2019-ben. A mai napig felkavar, ha eszembe jut. Joaquin Phoenix játéka, a rendezés, a zene, a film egész atmoszférája zsigeri szinten hatott rám, és bár sokat vártam a filmtől, még annál is jobban tetszett. A magyar szinkron pedig ezúttal egészen kivételesre sikerült, noha sokkal jobban kedvelem a filmeket eredeti nyelven, itt a magyar hang nem vont le a film élvezeti értékéből. Nem egy könnyű darab, sok öklöst visz be, de aki bírja a mély, nehéz alkotásokat, annak kihagyhatatlan. És a soundtrack is Spotify-on!
A legnagyobb csalódás: Volt egyszer egy… Hollywood
Imádom Tarantinót, imádom DiCapriót, imádom Margot Robbie-t, Brad Pitthez pedig valami olyan földöntúli rajongás köt, amit nehéz lenne szavakba önteni. Nemcsak azért, mert úgy néz ki, ahogy, 56 (!) évesen, ez nem puszta felszínes, plátói szerelem, hanem Pitt filmjei és alakításai szinte kivétel nélkül lehengerlőek. Szóval itt volt az év legjobban várt filmje (még a Jokernél is jobban vártam), és szinte a sírással küszködtem, amikor kijöttem a moziból. Nem tetszett, pedig annyira akartam szeretni. De valahogy kínzóan hosszúnak éreztem a 161 percet, elmaradtak azok a pusztítóan ütős dialógusok, amelyeket Tarantinótól megszoktunk, és tulajdonképpen mintha története se lett volna a filmnek, inkább csak szálak, amelyeket egymástól függetlenül látunk, különösebb összefüggés nélkül. Úgy sajnáltam.
Sári
A kedvenc filmem: Hotel Mumbai
Közel fél évvel a Hotel Mumbai megtekintése után még mindig könnyen felidézem magamban azt az érzést, ami a moziszékben ülve uralkodott rajtam a film első percétől egészen az utolsóig. Az alkotóknak ugyanis egy rendkívül megrázó és aktuális témát sikerült megragadniuk, ráadásul mindezt olyan élethűen, a feszültséget végig fenntartva ábrázolták a nagyvásznon, ami azt gondolom, egyetlen nézői szívet sem hagy érintetlenül.
A legnagyobb csalódás: Ad Astra – Út a csillagokba
Az Ad Astra személyében minden adott volt az év filmjéhez: izgalmas történet a földönkívüli élet kutatásáról, a NASA jelentős hozzájárulása a technikai megvalósításhoz, illetve a végeredménnyel kapcsolatos elismerő nyilatkozatai, és persze Brad Pitt. A beharangozottakkal ellentétben azonban egy lebilincselő sci-fi-thriller helyett egy rendkívül nyomasztó lélektani drámán verekedhettem át magam, mely a 122 perces játékideje alatt végül már nemcsak a főhősének, hanem nekem is nagymértékű szenvedést okozott.
