Fedezd fel a belváros rejtett kincseit!

Tudtad, hogy most vasárnap, november 17-én ünnepeljük Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 146. évfordulóját? A jeles napról való megemlékezésképp ezen a hétvégén egy szuper városnéző sétát szervez a Beyond Budapest csapata, melyen a belváros rejtett kincseivel lesz lehetőségünk megismerkedni. 

Kíváncsi vagy, hol álltak azok az épületek, amelyeknek ma hűlt helyét találjuk, ámde a magyar történelemben valaha fontos szerepet játszottak? Szeretnéd látni a belváros legidősebb fáját, melyet még Ferenc József megkoronázása és a Lánchíd elkészülése előtt ültettek? Ha a válaszod igen, a Beyond Budapest legújabb sétáját épp neked találták ki!

A Funzine-nal való együttműködésből megszületett városnéző túra a belváros egyik romantikus részének rejtett kis utcáiban sétálva kezdődik. A korábbi évszázadokból fennmaradt épületek izgalmas történetekbe avatnak be bennünket, miközben azt is „elmesélik nekünk”, milyen nemzetiségűek voltak egykori lakóik.

Az egyedülálló belvárosi gyalogtúra fontos események és bűntények helyszíneit is érinti, melyek felidézésre kerülnek az idegenvezetés során, sőt a meglátogatott házak egykori híres lakóiról szintén megemlékezhetünk. Továbbá lehull a lepel a 19. század elején egyedinek és előkelőnek számító Párisi Udvar izgalmas történetéről, építésének, virágkorának, hanyatlásának és későbbi felújításának részleteiről, végezetül pedig a nemrégiben megnyitott luxusszálloda pompás homlokzatát is megcsodálhatjuk.

A következőkben visszautazhatunk az 1848-as forradalom időszakába és megtudhatjuk, hol kezdődtek a márciusi felkelések. Petőfi korában időzve ráadásul az is kiderül, hol működött a híres Pilvax kávéház és kik voltak a tulajdonosai. Továbbgyalogolva a Váci utcára látható lesz a közkedvelt bevásárlósétány egyik legszebb épülete, melyet maga Lechner Ödön tervezett egy 19. századi híres bútorgyártó család megrendelésére.

A következő belvárosi kalandozásra november 16-án, szombaton kerül sor. Ha kedvet kaptál, ne felejts el regisztrálni a Beyond Budapest weboldalán és gyere délelőtt 10 órára a Fővám téri játszótérhez!