50+ zseniális budapesti program 2019 novemberére

Budapest novemberben is számtalan különleges lehetőséget kínál számunkra: a koncertektől, a kiállításokon és várásorokon át a moziestekig. Ezek közül szemezgettünk nektek. Érdemes végigböngészni a kínálatot, vannak köztük ingyenes programok is!

Csillagok háborúja kiállítás (Szeptember 15. – Január 19.)

Autentikus környezetben járhatjuk végig a Bálnában megrendezett Csillagok Háborúja kiállítást, mely a nemzeti ünnepen is nyitva tart. Itt találkozhatunk a filmekből jól ismert karakterekkel, a virtual reality teremben űrcsatákat élhetünk át, az izgalmakat pedig egy űrbárban lesz lehetőségünk kipihenni.

6. Skandináv Filmfesztivál (Október 31. – November 6.)

Immár hatodik rendezik meg a skandináv filmművészet egyhetes hazai ünnepét. Rengeteg izgalmas program lesz, a fesztiválon huszonegy játékfilmet és három dokumentumfilmet is megnézhettek, néhányat bőven a hivatalos premier előtt.

Budapesti programok 2019 november: Skandináv Filmfesztivál

Hívogató Délutáni Tea a The Ritz-Carlton-ban (minden nap)

A The Ritz-Carlton, Budapest Délutáni Teája naponta déltől 5-ig várja vendégeit az elegáns, mégis könnyed hangulatú Kupola Lounge-ban olyan ínycsiklandó édes süteményekkel, mint a híres Royal Csokoládé Torta és olyan ízletes sós falatkákkal, mint a füstölt lazacos croissant. A finom falatok mellé gondosan válogatott szálas teákat (vagy zamatos kávét) kínálnak az ízek és textúrák tökéletes harmóniájáért.

2019 novemberi programok Budapesten: Délutáni Tea a The Ritz-Carltonban

World Vegan Day • Vegán Világnap / Szimpla Kert (November 1.)

„A vegánság hivatalos világnapján, november elsején a Szimpla kertben méltó módon ünnepeljük meg a kerek évfordulót finom növényi kajákkal, közös vegán főzéssel, kiállítókkal és sok programmal, egész délután, este és éjjel beszélgetések, workshopok, jam session, koncert és buli. Az esemény környezettudatos és ingyenes”

Budapesti programok 2019 november: World Vegan Day

Cinnamon • Halloween Bruch • (November 1-3.)

„Új étlapunk mellé, ezúttal egy egész hétvégés Halloween Brunchcsal készülünk nektek! Igazi őszi hangulatba burkolózva kóstolhatjátok meg speciális halloweeni ajánlatunkat, kedvenc Pumpkin Spice Lattétokkal kísérve.”

Magashegyi Underground – Budapest, Dupla A38 Koncert (November 1-2.)

„A mozgalmas nyári szezon után gőzerővel készülünk dupla A38-as nagykoncertünkre. Két este két eltérő műsort játszunk majd: november 1-én szeánsz, november 2-án hangos koncerttel örvendeztetünk meg Benneteket!”

2019 novemberi programok Budapesten: Magashegyi Underground koncert

Bruce Dickinson | Budapest 2019 (November 2.)

Az Iron Maiden énekesének one-man show-ja. A műsor két részből áll: az elsőben Bruce humoros, olykor szatirikus hangvételben mesél hajmeresztő kalandokban sem szűkölködő életútjáról. Az este második részében Bruce a közönség – általában vicces, kíváncsiskodó, őszintén érdeklődő vagy egészen agyament – kérdéseire válaszol.

Születésnapi Hadik Brunch Ott Annával (November 2.)

November 2-án felcserélődnek a szerepek hiszen, Ott Annát, a sorozat szerkesztőjét kérdezi Valuska László a 30-ik születésnapja alkalmából, irodalomról, Hadikról, olvasásáról.

Születésnapi Hadik Brunch Ott Annával (November 2.)

BBU Halloween Run 2019 (November 3. )

„Vérfagyasztó futam a kőbányai pincerendszerben! Ne hagyd, hogy bárki szívja a véredet – a Halloween Runon sem! A vérszomjas vámpírok már edzenek, hogy utolérjenek… A föld alá ráadásul nem ér le a napfény, hogy elpusztítsa őket, így egyre inkább erőre kapnak. Te is formában vagy? Még van időd felkészülni, de a napjaid lehet, hogy már meg vannak számlálva… Csak rajtad múlik, hogy megmenekülsz-e!”

Hello Piac Design Vásár (November 3.)

„Gyere el Te is Budapest legmenőbb design vásárára, és fedezd fel a hazai tervezők és designerek által készített legegyedibb és legkülönlegesebb táskáit, ruháit, ékszereit, divat kiegészítőit, DIY és vintage stílusú lakásdekorációs termékeit, kézműves gasztro készítményeit, természetes alapanyagokból készült kozmetikumait… igazi minőségi kincsek!”

Ingyenes program novemberre: Hello Piac Design Vásár

Ha eljön Joe Black / Bem Mozi (November 3.)

„Két lányával él William Parrish, a dúsgazdag, New York-i üzletember. A hatvanötödik születésnapja alkalmából a nagyobbik lánya hatalmas partit szervez. Ám előtte Parrish rosszul lesz, megérinti a halál szele. Hamarosan megnyerő modorú, jó képű fiatalember állít be a házába. Joe Black a Halál megtestesülése. Magával akarja vinni az áldozatát, ám meglátja a férfi gyönyörű lányát, Susant. Ezt látva és kihasználva, Parrish alkut köt a Joe Blackkel: haladékot kap, míg az megízleli az emberi létet… ”

Szabó Balázs Bandája: Csöndkabát / Erkel Színház (November 4. )

Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó tíz éve valósította meg egyik nagy álmát, saját Bandát alapított. A jubileum évében egy másik nagy álma is megvalósul, Magyarország legnagyobb színházában, az Erkelben ünnepelnek november 4-én, mégpedig egy versmegzenésítésekre épülő, a hagyományos zenekari hangzástól eltérő, vonósokkal kiegészülő, Csöndkabát című akusztikus, irodalmi estjeik hangulatát nagy színházi környezetbe helyező koncerten.

Szabó Balázs Bandája: Csöndkabát / Erkel Színház (November 4. )

Monet és vízililomai: A víz és a fény bűvkörében – VÁRkert Mozi (November 5.) 

A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő epizódja betekintést nyújt az impresszionizmus géniuszának világába, Ross King Dühödt ámulat – Claude Monet és a Vízililiomok című bestsellere nyomán. Az író – aki szakértőként is megszólal a filmben – ebben a könyvében levelek és visszaemlékezések alapján ábrázolja a legendás festő portréját, és meséli el legemlékezetesebb művészi vállalkozásának történetét.

Télelőtti Dumaparty – Stand up az Otthontalan Emberért! (November 6.)

„Kedvenc Stand up-osaink Aranyosi Péter, Bach Szilvia, Bács Miklós, Gaál Dániel, Fülöp Viktor és Köleséri Sándor is csatasorba állnak Hajdú Steve vezetésével, hogy november 6-án, a tél előtt „egy perccel” fergeteges dumashow-val turbózzák fel mindenki harcikedvét és mutassanak középső ujjat Tél kapitánynak! Az örömtánchoz pedig a Malacka és a Tahó adja a talpalávalót.”

Télelőtti Dumaparty – Stand up az Otthontalan Emberért! (November 6.)

TedXDunapart (November 7. )

Mitől lehet boldog az élet? Hogyan lesz az adatból információ, az infóból tudás és a tudásból „okosság”? Biztos, hogy összedől a világ, ha a kitűzött céljaink nem – vagy máshogy – valósulnak meg? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a budapesti TEDx Dunapart résztvevői.

Middlemist Red // Platon Karataev (November 7. )

Budapest két meghatározó, külföldön is egyre többet koncertező zenekara egy este lép fel az Akváriumban. A Platon Karataev az Atoms című, második albumáról, a Middlemist Red pedig a készülő harmadik nagylemezéről hoz új számokat.

IX. Márton napi Borfesztivál a Gellértben (November 7-10.)

2019. november 7. és 10. közzött ismét vár a főváros legizgalmasabb Márton napi programja Budapesten, a Danubius Hotel Gellértben! Előszóként butiksörfesztivállal indul a nulladik nap, ahol válogatott sörökkel alapozhattok a borfesztiválra. Pénteken és szombaton korlátlanul kóstolhatjátok a borokat, pálinkákat a Winelovers válogatásában. Az after partyn pénteken a Lóci játszik, szombaton a The Biebers koncertjein bulizhattok, ahol a gasztro kiállítók és a DiVino mellett éjfélig a zene lesz a főszereplő.

Budapest Central European Fashion Week SS20 (November 7-10.)

Izgalmas, új helyszínekkel, a hazai és nemzetközi szakma elismert képviselőivel, Budapest Fashion & Tech Summit 2019 konferenciával és divattal kapcsolatos side eventekkel készülnek a Budapest Central European Fashion Week szervezői a 2020-as tavaszi-nyári kollekciókat felvonultató divathétre.

The Sound Of Silence 2019 | Jótékonysági koncert az autizmusért (November 8.)

Idén 30 éves az Autizmus Alapítvány és ebből az alkalomból ismét megrendezésre kerül a The Sound Of Silence jótékonysági koncert. A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén is a hazai underground kiemelkedő zenészei adnak koncertet, melynek teljes bevételét az Autizmus Alapítvány működésének támogatására fordítják. A koncertek mellett a TRIP Hajón kiállítás és infomatív foglalkozás is vár benneteket.

Paradox Island / PsychedElectroLive – Dürer kert (November 8.)

„Fedezzétek fel velünk ezt a különleges szigetet, ahol varázslatos vizuálok és a pszichedelikus elektronikus élőzenei szcéna zenekarai, live act-jei várnak rátok!”

Jóbarátok kvíz s03 – Quizland (November 8. )

Soha nem kapcsolsz tovább, pedig legalább százszor láttál már minden részt? Még mindig tudsz nevetni a több, mint 20 éves poénokon? Vagy csak szeretsz játszani, és munka után jól esik egy kis kikapcsolódás? Ha a válasz bármelyik kérdésre igen, akkor várunk november 8-án, pénteken a Jóbarátok harmadik évadából készült kvízesténken.

Ingyenes program: Jóbarátok kvíz s03 – Quizland (November 8. )

Jónás Vera & Závada Péter, vendég: Thom Artway (CZ) / Jókai klub (November 8.) 

Két különböző zenei világ, más-más előadói múlt és érdeklődési horizontok. Mégis markánsan kirajzolódnak a közös pontok: dalszöveg és költészet rokonsága, a blues-os, grunge-os gyökerek, az önfejű és makacs alkotói attitűd. Jónás Vera és Závada Péter közös workshopja hátat fordít a hagyományos zenés versfelolvasásnak: kísérletezik, kockáztat, próbára tesz műfajt, előadót és hallgatót egyaránt.

Tutanhamon kiállítás Budapest (November 8. – Március 1.)

2019 november elején Budapestre érkezik a világon, kategóriájában első helyen emlegetett régészeti rekonstrukciós kiállítás, a Tutanhamon – Rejtélye és Kincsei.

Szimpla bolha / Nagy Budapesti Kultúrzsibi a Szimpla kertben (November 9.) 

„Kirakodóvásár, kutúrzsibi, használtcikk piac… mindegy hogy hívod, a lényeg, hogy olyan hely, ahol lehet turkálni régi cuccok között. Ha a padlást már kimaxoltad, gyere és nézd meg mi rejtőzik a másokéban. Érezd a kutatás izgatott illatát, mert most az utcára is kivezetjük, így teljes értékű bolhapiacot kapsz a kertben és a Kazinczyban is!”

Óriás ▴ A38 ⁃ az egyetlen klubkoncert 2019-ben (November 9.)

Közel 10 év aktív jelenlét után az Óriás 2018 őszén 200 nap csendre vonult, 2019-ben eddig mindösszesen a Fishing on Orfűn vállalt fellépést, az év egyetlen klubkoncertjét pedig az A38 Hajó színpadán tartják november 9-én.

Óriás ▴ A38 ⁃ az egyetlen klubkoncert 2019-ben (November 9.)

Gardrób Közösségi Vásár – Dürer Kert (November 9. )

„Kinek ne lenne otthon számtalan ruhadarabja, melyet megunt, kinőtt, sosem vett fel, de sajnálja kidobni, mert többre érdemesnek tartja őket annál? Nekünk is van, mi sem tudtuk eddig, mi legyen velük, aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve kitaláltuk a ruhavásár ötletét. Az ötlet egészen egyszerű: Ti hozzátok a ruhákat, táskákat, kiegészítőket, csecsebecséket, mi adjuk a helyszínt és a közösséget.”

Tommy Emmanuel CGP – Barba Negra Music Club (November 10.)

Több mint öt évvel legutolsó budapesti fellépése után november 10-én a Barba Negra Music Clubban koncertezik Tommy Emmanuel. Az ausztráliai születésű zenészt minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosának tartják, aki szóló fellépésein egyszemélyes zenekarként nyűgözi le a közönséget.

Tommy Emmanuel CGP - Barba Negra Music Club (November 10.)

Kiskertpiac – plant lovers Sunday (November 10. )

„ki mondja, hogy a november csupa szürke, és nem lehet virágos és zöld? meglátjátok, hogy a kiskertpiacon micsoda színek, illatok, ízek lesznek 10-én, vasárnap! növény csere-bere és örökbefogadás, ibolya bemutató és rajongók találkozója, szaktanácsok beltéri szobanövénykehez és az őszi/téli balkonhoz. illatok, ízek a kertből az otthon melegéhez. természetes és növényes dekor a beltéri természetközeli élményhez, öltözékkiegészítők, natúr szépségápolási termékek a novemberi virágos jókedvhez:)”

Ingyenes program: Kiskertpiac - plant lovers Sunday (November 10. )

Márton-napi ajánlatok az Arazban (November 11-16.)

Természetesen a libaételeké lesz a főszerep az Araz Márton-napi menüsorában, és mivel a minőségi magyar borok tökéletesen illenek az alkalomhoz, belőlük sem lesz hiány. Egy kis ízelítő: megkóstolhatod a séf isteni Sherrys libalevesét, villára tűzheted a Márton-napi kenyeret, amit pecsenye-libamájjal töltenek meg és hagymalekvárral tálalnak, desszertként pedig nemcsak lúdlábtortát választhatsz, hanem akár aszalt gyümölcsökkel kínált pálinkás gesztenyepürét is.

Hova lett az időnk? És hogy szerezzük vissza? / ELTE BTK (November 12.) 

A technológia és egyéb társadalmi vívmányaink ma már mérhetetlen szabadidőt biztosíthat(na), s mégsem tanulunk meg élni ezzel a páratlan lehetőséggel. Mintha semmivé foszlott volna a megígért időnk, s kifolyt volna saját kezünkből. De hova lett? És mit tehetünk, hogy mégis újra a miénk legyen? Ennek néz utána a Hogyan tovább? előadássorozat soron következő epizódjában, az ELTE Karrierközpont szervezésében.

Egy kosaras naplója / Bem Mozi (November 12. )

„New York kábszeres utcagyerekei közül került ki az amerikai irodalom egyedi hangú, hírhedt költője, Jim Carroll. Regényét kritikusai Salinger klasszikusához, a Zabhegyezőhöz hasonlítják. Iskolai balhék, fegyveres rablások az utcai bandákkal, sikertelen elvonókúrák tizenévesen. Másokat drogossá tett a tehetség és siker. Őt éppen ez mentette meg.”

Nárcisz – Fotókiállítás Kovács JuJu munkáiból / Esernyős (November 13.) 

„Képeimen a nárcisztikus emberek által okozott lelki sérülések kegyetlen lenyomatait mutatom be. Célom, hogy egyre többen felismerjék, ha nárcisztikus személyiségek áldozataivá váltak, és fontos, hogy tudják: nincsenek egyedül, mindig van kiút. A fotókon egytől-egyig fiatal, tehetséges színészek jelenítik meg maró őszinteséggel, hogy milyen is egy nárcisztikus ember árnyékában élni.”

Nárcisz – Fotókiállítás Kovács JuJu munkáiból / Esernyős (November 13.) 

BUSH Festival 2019 (November 13-15. )

November 13-15 között megint jön a BUSH, vagyis a Budapest Showcase Hub, a tél legforróbb klubfesztiválja, ahol a régió friss zenészei Budapest népszerű klubjaiban mutatkoznak be. Litván lo-fi punk, budapesti szexi szörfrock román kozmikus indie gitárcsapások között bolyongani és elkapni a közeljövő meghatározó bandáit olyan lesz, mint három napon át élőben szörfözgetni a Spotify heti kaland zenéi között.

Wannabe – Best of ’90S + ’00S / A38 Hajó (November 15.)

„Merengtél már azon, hogy hova lett a 90-es évek lüktető ritmusa? Hogy merre foszlott szét az az utánozhatatlanul szexi, rózsaszínbe forgatott hangulat? Eljött a feltámadás ideje: elhozzuk Neked az éjszakát, amikor meglódul a múlt, amikor felpendül a ritmusNo, amikor elalélsz a dallamgyönyörtől. Pop, csillám és szabadság. Egy új fülbemarkoló románc a régi szerelem emlékére.”

Wannabe - Best of '90S + '00S / A38 Hajó (November 15.)

Van Gogh – Búzamezők és borús égbolt között – VÁRkert Mozi (November 16.)

Ebben a művészeti ismertetterjesztő filmben Vincent Van Gogh munkássága egy egészen új nézőpontból kerül megközelítésre: a holland festőzseni műveinek legnagyobb magángyűjteményével rendelkező személy, Helene Kröller-Müller (1869–1939) szemszögéből, aki a festő közel háromszáz alkotását vásárolta fel a 20. század elején.

23. Sánta Ferenc – Az ötödik pecsét, nagykövet: Cserhalmi György (November 16.)

A Poket november 16-án mutatja be 23. címét: Az ötödik pecsétet. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy Cserhalmi György ajánlja nektek a regényt és, hogy eljön hozzánk és beszélgethetünk vele, hogy mit jelent neki ez a könyv. Illetve az 1976-ban bemutatott film, amely a regény filmadaptációja. Elmeséli azt is milyen volt együtt dolgozni Fábri Zoltánnal, a film forgatókönyvírójával és a rendezőjével és együtt játszani, olyan nagy színészeinkkel, mint Őze Lajos, Latinovits Zoltán, Márkus László, Bencze Ferenc és Horváth Sándor.”

Andrea Bocelli Koncert / Budapest Aréna (November 16 – 17.)

A sármos olasz tenor 2019-ben ismét hazánkba látogat legújabb, ‘Sì’ névre keresztelt albumának turnéja keretében! Az énekes szeptember végén robbantott a videómegosztó portálokon fiával készült duettjével, ami két hét alatt közel 14 millió kattintást generált a YouTube-on. Minden bizonnyal ez a dal is elhangzik majd az Aréna színpadán 2019 november 16-án.

Zöldülők Vására – November 17.

„Megtapogatnál egy intimkelyhet? Nem tudod, hogy luffa tököt vagy kefét válassz a mosogatáshoz? Ezer kérdésed van, de nem tudtad eddig senkinek feltenni? Ezért találtuk ki a Zöldülők Vásárát! A rendezvényen szeretnénk összekötni a környezetbarát termékek gyártóit a „zöldülőkkel”, vagyis Veled, aki szeretnél kisebb környezeti terheléssel járó háztartást vezetni. Gyere el, kérdezz, tájékozódj, ismerd meg a termékeket és Zöldülj!”

Vállalkozó Nők Világnapja 2019 (November 18.)

„Magyarországon idén már második alkalommal rendezzük a Vállalkozó Nők Világnapja kampányeseményét. A világ 144 országát elérő kampány helyi szervezői a legfontosabb globális vagy helyi problémákra fókuszálva hívják fel a figyelmet a nők vállalkozási tevékenységének jelentőségére, azok erősítésének, ösztönzésének, támogatásának, a nők által képviselt társadalmi ügyek fontosságára.”

Scorpions | Budapest 2019. (November 18.)

Már 50 év telt el azóta, hogy a fiatal Klaus Meine, Rudolf Schenker és Matthias Jabs a háború utáni bénultságból éppen csak magához térő Hannover utcáit rótták hangszereikkel és erősítőikkel.
Ebben az 50 évben Németország, de még inkább a kontinentális Európa legsikeresebb rockbandájává váltak, élő bizonyítékként arra, hogy nem csupán a VW, a Mercedes vagy a BMW versenyképes nemzetközi szinten, hanem a német klasszikus rockzene is.

Scorpions koncert| Budapest 2019. – (November 18.)

Fiatal Vállalkozók Hete 2019 – Karrier&Üzleti (November 20-21.)

Ambíciózus fiatal vagy és karrierépítésben gondolkodsz? Kacérkodsz a gondolattal, hogy vállalkozó leszel? Vállalkozó vagy, de szeretnél újabb és újabb hasznos élményt szerezni? Akkor a Fiatal Vállalkozók Hete Karrier&Üzleti Show budapesti állomásán a helyed nov 20-21-én a Budapest Bálnában!

Fiatal Vállalkozók Hete 2019 - Karrier&Üzleti (November 20-21.)

European Mantra I Instant (November 21.)

Lehetetlen feladatra vállalkoznánk, ha a European Mantra zenéjét egyetlen stílusba próbálnánk besorolni – zenéjében keverednek a pop, a blues, a jazz, a metál és a funky jegyei. Az eredmény mégsem a műfajok közötti csapongás: a nagyon különböző stílusokat ugyanis nem összeolvasztani akarják, inkább egy összetett, szélsőséges érzelmi világot mutatnak be a zene segítségével.

Random Shooting Day Exhibition (November 21.)

„Három év, több mint 120 kreatív projekt, s ugyanennyi szakmabeli kitartó munkájának köszönhetően idén a harmadik kiállítás kerül megrendezésre november 21-én az Anker’t falai között. Mint minden évben, idén is árverésre bocsátjuk a kiállított képeket, mely aukció teljes bevételét idén a Trauma Ambulancia éves munkájának megsegítésére ajánljuk fel.”

Little G Weevil – Memphis Music Celebration / A38 Hajó, Budapest (November 21.)

International Blues Challenge győztes, USA Blues Music Award jelölt Little G Weevil és világszínvonalú zenekara egy igazi rhythm & blues revue-t varázsol az A38 szinpadára. A három évvel ezelőtt hatalmas sikerrel megrendezett Memphis Music Celebration második részében ezúttal a fantasztikus jamaicai-angol származású Dionne Bennett énekesnő is erősíti a csapatot.

Little G Weevil - Memphis Music Celebration / A38 Hajó, Budapest (November 21.)

Boom Boom // Barba Negra Music Club (November 22.)

„Amikor csak annyit látsz egy koncert nézői arcán, hogy önfeledten mosolyognak az áhitattól, tudod, hogy jó helyen jársz. A Boom Boom ha színpadra áll, garantált a csodafaktor, hiszen 5 isten áldotta zseni csap a húrokba, és varázslás történik.”

NECC Party // Akvárium Klub (November 22.)

Ez nem a szívből jövő retro, hanem a NECC, ahol mérnöki pontossággal válogatnak a téma szakértői a kilencvenes évek és a kétezres évek zenei szemeteséből, hogy együtt táncolhassunk a penge élén: ász vagy gyász, ciki vagy nem ciki, gáz vagy nem gáz, tűzforró vagy őstré?

NECC Party // Akvárium Klub (November 22.)

Sátántangó / Art+Cinema (November 22.)

A Krasznahorkai László könyve alapján készült film főhősei mindenfajta hasznos termelésből kikapcsolt mezőgazdasági géptelepen élnek. Számukra már megszűnt minden érték, amihez képest életük értelmét meghatározhatnák; minden feloldódott az időben, az évszakok periodikus változásában, lassan már ők maguk is az enyészet részeivé válnak. A mindent megsemmisítő elhagyatottság érzését csak egyetlenegy vágy töri meg, az egyre erősebben jelentkező menekülés vágya. Rendezete: Tarr Béla

Odett Koncert + jótékonysági gardróbvásár (November 22.)

November 22-én amellett, hogy hazai sztárok egyedi ruhadarabjaira csaphat le a közönség, még jót is tesz vele. A befolyt összeg száz százalékig egy környezettudatos szervezet, a HuMuSz Szövetség számlájára kerül, akik egy sokkal zöldebb jelenért és jövőért dolgoznak. És ha már megvan az esti outfit, következhet Odett kislemezbemutató koncertje meglepetésvendégekkel, új megszólalással, illetve minden eddiginél lenyűgözőbb vizuállal – idén utoljára Budapesten.

Marie Claire Fashion Days 2019 (November 22.)

A Marie Claire magazin 2019-ben 11. alkalommal rendezi meg a Marie Claire Fashion Days-t, a hazai divatélet és a magyar tervezők egyik legfontosabb seregszemléjét, ahol neves dizájnerek, feltörekvő tehetségek és világmárkák tolmácsolásában ismerhetjük meg a jövő évi tavaszi-nyári és az aktuális trendeket.

JORIS VOORN ● Cinema Hall 9th Birthday ● (November 22.)

„A tavalyi szenzációs, teltházas party után nem volt kérdés, hogy Joris Voorn-nak muszáj még jönnie hozzánk! A holland elektronikus zenei félisten, az ibizai Elrow és ANTS bulik headlinere ráadásul egy album bemutató bulival fogja megkoronázni a Cinema Hall 9. szülinapját!”

JORIS VOORN ● Cinema Hall 9th Birthday ● (November 22.)

Társasjátékok Ünnepe 2019 (November 23-24.)

Immár 8. alkalommal kerül megrendezésre a modern társasjátékok iránt érdeklődök országos fesztiválja. Az év legnagyobb társasjátékos rendezvényére hagyományosan a Lurdy házban kerül sor, azonban a tavalyi évhez képest több teremmel, és még több játékkal várják az érdeklődőket.

Dr. Csernus Imre előadása: „Egy életed van!” (November 27.)

Csernus doki sokszor úgy érzi, mi vagyunk önmagunk legnagyobb ellensége. A rosszindulat, az irigység, a kivagyiság, siránkozás jellemez minket. Tudod a hétfő reggelt mosolyogva indítani?
Hiszel abban amit csinálsz? Elfogadod azt, hogy emberből vagy? Egy életed van!

Kristóf x Borganika Taverna – görög étel, vegán borpárosítás (November 27.) 

A Borganika egy estére átváltozik hamisítatlan görög tavernává -Kristóf Joseph Steiner és Nimrod Dagan Görögországba helyezték át székhelyüket, a görög ételek pedig a sztereotípiák ellenére is lenyűgöző vegán kínálatot sorakoztatnak fel. Nem csoda, hisz a gazdag napfényben a zöldségek és gyümölcsök olyan ízeket érlelnek, amelyeket önmagukban is élmény a kóstolni: paradicsom, padlizsán, füge, gránátalma, citrusok vagy olajbogyó és akkor nem is említettük a görög konyha zöldfűszereit. Így a srácok egészen Methanaig, a kis görög félszigetig repítenek minket a következő Borganika vegán vacsorán.

Kristóf x Borganika Taverna - görög étel, vegán borpárosítás (November 27.) 

Életünk egy élhetetlen bolygón − a klímaváltozás pszichológiája (November 28. )

A 2019-es évben a közélet mellett a pszichológia világában is központi témává nőtte ki magát a klímaváltozás kérdésköre. Belegondolni is nehéz, hogy mennyi minden befolyásolja folyamatosan változó környezetünket. A pszichológusok elsősorban a klímaszorongás kérdéskörével foglalkoznak, azonban a különböző pszichológiai irányzatok más aspektusokra is rávilágítanak.

GoVolcanic – Európa első vulkanikus csúcstalálkozója (November 29.) 

Minden, ami vulkán egy helyen. Geológia, a világ vulkanikus borai és ízei. Családosoknak és borbarátoknak egyaránt, a bronzvasárnapi hétvégén a Margit szigeten.

GoVolcanic - Európa első vulkanikus csúcstalálkozója (November 29.) 

Pál Utcai Fiúk:Igazán ez minden – lemezbemutató // Akvárium Klub (November 30.)

A Pál Utcai Fiúk október 9-én megjelent, „Igazán ez minden” című nagylemezének budapesti lemezbemutatójára november 30-án kerül sor az Akvárium Klubban.

Harry Potter Mozinap #3: Azkabani Fogoly – November 30.

„Tarts velünk november 30.-án a Pólus Moziban, találkozz jelmezesekkel és éld át újra a Harry Potter élményt! Az esemény végén nézzük meg közösen, ingyen a Harry Potter és az Azkabani Fogoly filmet! Te láttad már a nagyvásznon? Böngéssz a varázsvilág témájú termékek között, az árusainknál biztosan megtalálod a következő relikviát a gyűjteményedbe! Beszélgess meglepetés szinkronszínész és egyéb vendégeinkkel egyenesen a Roxfortból!”

És ha ennyi nem lett volna elég, itt találsz még budapesti programokat az őszre: