Íme a Pesti Vigadó októberi programkínálata

Az ősz második hónapjára is összeszedtük nektek a Pesti Vigadó legígéretesebb programjait. Íme! 

Hetedhét Színtér: Dankó Pista – az örök Ady-rege – 2019. október 2. – 19:30

Ady Endre a magyar költészet egyik legnagyobb óriása, kinek versei szinte adják magukat ahhoz, hogy dallá váljanak. Erre tesz kísérletet október 2-án Halmy György zenés rítusszínháza, melyben Bánfi Kata és Berényi Dávid működik közre operett dalok, kuruc- és magyar nóták, illetve népdalok előadásával.

A belépés díjtalan, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Mozart: Don Giovanni – 2019. október 8. – 19:45

A londoni Royal Opera House új évada Mozart magával ragadó mesterművével, a Don Giovannival kezdődik, melyet a Pesti Vigadó látogatói egy élő közvetítés keretében élvezhetnek október 8-án este. A történetben megismerhetjük a címszereplőt, az általa elcsábított nőket és a keserű bosszút, mely elől számára sincs menekvés.

Jegyár: 4 000 HUF

Mint fának susogása – 2019. október 13. – 19:30

Október 13-án tizenévesek műveit állítja a Vigadó színpadára a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Az est folyamán elhangzik Mozart négytételes A-dúr szimfóniája, melyet a mester mindössze 18 évesen szerzett; Bizet 17 éves korában megalkotott C-dúr szimfóniája, valamint – nem is annyira kakukktojásként – Paul Hindemith fafúvós hangszerekre, hárfára és zenekarra szerzett versenyműve.

Jegyár: 3 500 – 4 000 HUF

Vujicsics 45 – apáról fiúra – 2019. október 30. – 19:00

Közös koncertet ad október végén a Pesti Vigadóban a Vujicsics, a Söndörgő és a ViGaD együttes. A három zenekarnak nem csak a repertoárja hasonló, de tagjaikat családi szálak is összekötik. A „háromgenerációs” koncerten hallhatunk majd Vujicsics Tihamér és Bartók Béla által gyűjtött délszláv dallamokat, de a tambura család különleges hangszerei is felcsendülnek.

blank