Feltárhatják az 1840-es években elsüllyedt, sorozatot ihletett hajó roncsait

Az igaz történeten alapuló Terror c. sorozat második évada augusztus közepén került képernyőre, és zseniális, nézzétek! Az első évadban a HMS Terror és az Erebus nevű hajók eltűnését követhettük nyomon, és a szomorú történet most újra aktuális, ugyanis a Terror roncsait a közeljövőben kiemelhetik.

Evezzünk vissza az eltűnt hajók történetéhez. 170 évvel azután, hogy a jeges tengeren nyomuk veszett, a brit tengerjárókról víz alatti képeket hoztak nyilvánosságra. A roncsot csupán három évvel ezelőtt, 2016-ban találták meg a Vilmos király szigettől északnyugatra. Kapitánya az expolitikus Sir John Franklin (59) volt, akit barbársága miatt megelőzött rossz hírneve.

A hajóroncsban még helyükön vannak a tányérok, poharak.

Az 1813-ban első útjára indított, háborúban is bevetett hajó roncsát nemrég távirányítású tengeralattjáróval közelítették meg, és fotókat is nyilvánosságra hoztak róla. Jól látható még a berendezés, sok eszköz jól kivehető. A hátborzongató képeket a The Sun részletes beszámolójában megnézheted!

Vigyázat, spoiler következik!

A Terror nevű, kannibálhajóként elhíresült hajón 129 kalandor utazott, akiknek kivétel nélkül nyomuk veszett. Küldetése eleve bukásra volt ítélve: egy olyan útvonal feltérképezése volt a feladat, ami lényegében nem létezett. Az elhúzódó kutatás során elfogyott az élelem, és ami rendelkezésre állt, az is ehetetlenné vált a konzervek helytelen lezárása miatt. A Terror emiatt írta be magát a történelemkönyvek legvéresebb lapjaira: bizonyítható, a legénység 2 éves jégre rekesztett időszakában ölni kezdték egymást az emberek, mert éhségükben saját társaik jelentették az egyetlen élelemforrást.

Indul a hazánkban is forgatott “The Terror” folytatása