A siófoki PLÁZSon még mindig dübörög a nyár

Még nem késő egy felejthetetlen bulival megkoronázni a nyarat a Balatonon. 

A siófoki PLÁZSon egészen augusztus végéig tart a nyár, így akár az előttünk álló hétvégén is élvezhetjük a Nagystrand homokos „tengerpartját”, a magyar tenger hullámait, a lélekmelengető napsugarakat, ráadásul egy medencés buliban és a Palace Closing Festen is tombolhatunk.

Augusztus 23-án, pénteken már délután kettőkor elrajtol a SPONTAN Beach/Pool Party melyben olyan előadók szolgáltatják a zenét, mint B&E, Dorothy T., a Squirrel Project, Ratkay, Rizkid és Audrey.

A Palace Closing Festre másnap, augusztus 24-én kerül sor. A legforróbb lemezek a hazai elektronikus színtér legjavától ezúttal is három helyszínen pörögnek majd.

Akiben pedig még marad erő, augusztus 25-én, vasárnap az idei utolsó Audio bbq eseményen lazíthat Peter Makto és a két rezidens DJ, vagyis Chriss Ronson és Toto Jr ütemeire.

A hónap utolsó napján, jövő szombaton pedig az ULTRA COLOR of Siófokkal, azaz a Balaton fővárosának legszínesebb éjszakájával búcsúzhatunk el 2019 nyarától.