Ami idén sem hiányozhat a nyárból: Sóletfesztivál
2019. augusztus 25.

Ha szereted a kulináris kalandokat és a jó hangulatot, augusztus 25-én mindenképp látogass el a Kazinczy utcába a Sóletfesztiválra, ahol idén is megkóstolhatod a város, sőt a világ legjobb sóletjeit.

A sólet a zsidó konyha egyik legcsodálatosabb találmánya. A többnyire babos-húsos egytálételként ismert fogás egy XII. századból fennmaradt forrás szerint régen is nagy kedvenc volt, népszerűsége pedig az évek során egyre csak nőtt.

Sóletfesztivál 2019

Különlegességéről már származása is sokat mesél, hiszen megszületése egy vallási szabálynak és a zsidó háziasszonyok leleményességének köszönhető. Mivel a Sábát idején – azaz péntek napnyugtától szombat napnyugtáig – fennálló munkatilalom miatt a nők nem állhattak a tűzhely mellé, már előző nap gondoskodniuk kellett az ebédről. Így alkották meg a lassú tűzön készülő sóletet, melyet gyakran párnák közé rejtettek, hogy egészen a tálalásig meleg maradjon, és tökéletes fogásként kerüljön az asztalra.

A sóletnek jellemzően minden országban egyedi zamatot kölcsönöznek. Míg Izraelben előfordul, hogy egyes fajtákba humusz is kerül, a marokkói verziót gyakran szárított gyümölcsökkel bolondítják meg. Az amerikai sólet egyedülálló aromáiról pedig időnként meglehetősen merész hozzávalók – például whisky vagy kávé – gondoskodnak.

sólet

A zsidó hagyományokat a mai napig fenntartó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközösség (EMIH) által szervezett 5. Sóletfesztiválon a belváros szívében ismét az ízletes fogás kerül középpontba, mely minden bizonnyal kicsiket és nagyokat, zsidókat és nem zsidókat egyaránt összehoz majd.

Készüljön babból vagy más hüvelyesből, füstölt libamellel vagy marhahússal, tojással vagy hagymával itt minden változat megkóstolható, hisz a fesztiválon több ország sóletreceptje is bemutatkozik. A vendégek továbbá megismerhetik a kóser konyha rejtelmeit, a gasztronómiai élmények mellett pedig élő koncerteken, gyermekfoglalkozásokon és ingyenes kulturális programokon is részt vehetnek.

Koncert a Sóletfesztiválon

Ne felejtsd tehát: ha egy igazán jó programmal, no és persze finom falatokkal szeretnéd zárni a nyarat, augusztus 25-én, vasárnap 11 órától látogass el a budapesti Kazinczy utca Király utca és Wesselényi utca közötti szakaszára!