Népzenei koncertek színesítik nyáron a Benczúr Kerti Esték programsorozatot

Júniustól augusztusig összesen öt szerda estén élvezhetjük a belvárosban az élő népzenét. 

Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték együttműködésének köszönhetően idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel is várja a látogatókat. 

A fellépő zenekarokat a Halmos Béla Program kuratóriumi tagjai válogatták össze és házigazdaként minden kuratóriumi taggal találkozhatunk majd a koncertek során. Az első estén, június 12-én Virágvölgyi Márta köszönti a vendégeket, az általa választott zenekar pedig a többségében Üllésről származó Rézhúros Banda.

A zenekar legtöbb tagja elsőként a néptáncon keresztül találkozott a népzenével és a népművészettel, de rendszeres továbbképzéseken való részvétellel szeretnének minél jobban elmélyülni gazdag örökségünkben. Elsősorban táncházzenészeknek vallják magukat és meggyőződésük, hogy egy ilyen jellegű rendezvényen mutatkozik meg a hagyományunk igazi, élő mivolta. A csapat így tehát nem meglepő módon fellépésük után táncházzal várja az érdeklődőket. Jegyet a koncertjükre itt tudsz vásárolni. 

Ha lemaradnál, ne csüggedj, mert jut még bőven izgalmas Benczúr-kerti program a nyárra. Olyan legendás filmeket tekinthetünk például itt meg, mint a Hyppolit, a lakáj vagy a Halálos tavasz, a népzenei műsort pedig további zenekarok színesítik majd.

Június 26-án Berán István választása alapján a hagyományos magyar népzenét játszó budapesti Magos lép színpadra, kiknek célja az eredeti hangzás megtartása mellett, a népi kultúra zenei hagyományainak művelése és továbbadása. Őket követi Sipos Mihály programja július 10-én az Erdőfű zenekarral, egy olyan baráti társasággal, ami a mai magyar népzenei színtér meghatározó alakjainak és zenekarainak olvasztótégelye.

A július 24-i est házigazdája Árendás Péter lesz, a színpad pedig a Halmos Béla vándor-díjas prímás, Horsa István által alapított Horsa Bandáé. A zenekar nem játszik feldolgozásokat, ugyanis népzenegyűjtők korábbi gyűjtései alapján, illetve a zenekar tagjai által készített saját felvételekről próbálják minél hitelesebben megtanulni az erdélyi vonószenét.

A programsorozatot végül augusztus 7-én az Eredics Gábor által kiválasztott Babra zárja majd. Esetükben a déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományainak újjáélesztését a tamburák egysége, valamint a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg.

A Benczúr Kerti Esték eseménysorozat tehát egész nyáron változatos programmal vár bennünket a belvárosban. A koncertbelépő egy része le is fogyasztható, a show után pedig minden esetben a város legmenőbb szabadtéri táncházában bulizhatunk. A részletes programot itt találod, a fellépő zenekarokról pedig a Halmos Béla Program honlapján lehet tájékozódni.