Garázsband Fesztivál a Müpában

Június 1-jén ismét buli lesz a város talán legextrémebb koncerthelyszínén: a Müpa mélygarázsában.

Idén minden eddiginél több zenekar jelentkezett az immáron negyedik alkalommal meghirdetett Garázsband Fesztiválra. Az estét házigazdaként a JETLAG indítja majd be 19 órától, Molnár Tamás és Czoller Bence után pedig a zsűri kedvencei mutatkozhatnak be egy-egy önálló, 40 perces koncert keretében.

A szakmai ítészeknek (Beck Zoli, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Leskovics Gábor „Lecsó”, Zságer Balázs) nem volt egyszerű dolga, hiszen több, mint 70 pályaművet értékeltek, míg végül az 5 legtöbb pontot elérő bandából összeállt a rendezvény fellépőinek névsora.

21 Gramm Akusztik

A 21 Gramm Akusztik Alejandro Iñárritu kultfilmjétől ihletve kapta nevét, és ahogy a spanyol rendező, úgy az öttagú zenekar is a lélekkel kapcsolatos kérdésekre keres választ. Az alig másfél éve alakult csapat 2017-ben elnyerte a székesfehérvári Arany Dobverő díjat, de megfordultak már a Veszprémi Utcazene Fesztivál tehetségkutatóján, a Woodstock az Ugaron Talentum színpadán, és a FEZEN-en is. A formáció dalainak szövegét a 18 éves énekesnő, Ferenczy-Nagy Boglárka írja, a megzenésítést pedig a fiúkra bízza.

Gidnim’Rém

Urbán Bence 2006-ban kezdett zenét írni, és az elmúlt években több bandában is megfordult különböző posztokon. Ennek köszönhetően számos hangszeren játszik, bár egyszemélyes formációja muzikális barátainak köszönhetően idővel ötfősre duzzadt. A jelenleg első nagylemezén dolgozó frontember maga írja, hangszereli, veszi fel és keveri szerzeményeit, sőt Marci című száma felkerült a 2015-ös Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe dallistájára is. Legújabb projektje Malakiás nevű új ukeleléje köré összpontosul.

Peer Pressure

A 2017 őszén alakult Peer Pressure nemrég rukkolt elő második, Bees című EP-jével. Az indie-rock zenekar olyan inspirációk alapján írja dalait, mint az Arctic Monkeys, a Strokes, a Red Hot Chili Peppers vagy a Nirvana, így a keményebb hangzású szerzemények közé melankolikusabb nóták is kerülnek. „A dalaink kétféle módon íródnak. Vagy az egyikünk hoz egy témát, dalt vagy elkezdünk jammelni és a végén összeáll valami kellemes” – mesélte az énekes-gitáros Faniszló Marcell egy interjúban.

blank

Rien Du Sol

A nagyjából négy éve alakult, háromtagú csapat stílusára leginkább az alternatív rock meghatározás illene, de különösen érzékeny, elektronikával tűzdelt zenéjüket kár lenne kategóriákba szorítani. „Természetesen mindegyikünknek megvan a maga forrása, amiből inspirálódik. De mindhárman más oldalról közelítjük meg, amit csinálunk, és valahol középen találkoznak az elképzeléseink” – nyilatkozták a fiúk. Első EP-jük, a We’ll See, Father idén januárban jelent meg, melynek Martyrs (SOS) című dalához a fiúk rögtön elkészítették első videoklipjüket is.

blank

Verőköltő

A csapat már-már veteránnak számít a Garázsband Fesztivál fellépői között, hiszen a zenekar fennállásának 8 éve alatt három nagylemezt és egy EP-t hozott össze, május végén pedig napvilágot lát negyedik albumuk, az Eltévelyedés is. A kezdeti stíluskeresést követően a klasszikus rocktrió felállást egy szintissel és egy gitárossal kiegészítve egy jóval letisztultabb hangzású, eklektikus, dallamos artrock formáció született, akik a kemény zúzás és a lágy hangzások mesteri vegyítésével igyekeznek az „én” legmélyére merülni.

blank

A közönség természetesen idén is szavazhat kedvenceire, akik értékes különdíjakhoz juthatnak: a legnépszerűbb zenekarok nyerhetnek egy napot a Müpa profi stúdiójában, egy profi fotózást, további fellépési lehetőséget és az életre szóló élmény mellett a MOJOTM felajánlásából 2db Ultimate Buzz hangfallal is gazdagabbak lehetnek.

Az estére a belépés ingyenes, kapunyitás 18:30-tól.

További információk az esemény weboldalán olvashatók.