Júniusban jön a 4. Zsolnay Fényfesztivál!

A tavaly több, mint 70.000 látogatót vonzó esemény 2019-ben június 27. és 30. között várja a különleges fényélményekre vágyókat Pécs belvárosában.

Immár negyedik alkalommal, közel 170 ingyenes programmal: bámulatos fényfestésekkel, fényinstallációkkal, utcaművészeti produkciókkal és koncertekkel várja vendégeit Magyarország első számú fényművészeti attrakciója, a Zsolnay Fényfesztivál!

A Közép-Európában egyedülálló rendezvényen az éj leszállta után hazai és külföldi művészek térspecifikus fényalkotásai ejtik ámulatba a látogatókat Pécs hangulatos utcáin, terein, belső kertjeiben és templomi homlokzatain.

„Amikor évekkel ezelőtt megálmodtuk közösen a Zsolnay Fényfesztivált, még csak bíztunk a sikerben. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez valósággá vált. A cél azóta is változatlan: életre szóló élményt nyújtani és új megvilágításba helyezni Pécs értékeit.”

– vélekedik dr. Őri László, a város alpolgármestere.

A fesztivál leginkább várt programja a nemzetközi élvonalban is jegyzett háromdimenziós Zsolnay Light Art Fényfestőverseny. Ennek keretében mozgó, 3D-s fényalkotások keltik életre a Székesegyház monumentális falait. A megmérettetésre a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek pályamunkák – többek között Kínából, Franciaországból, Mexikóból és Spanyolországból –, melyek közül 10 alkotás szállhat versenybe a fődíjért. A győztes ráadásul részt vehet a világ legjobbjaiból álló Győztesek Ligáján, az iMapp Bukarest fényfestőversenyen.

A versenyalkotásokon kívül különlegességként még egy látványosság elevenedik meg a Székesegyházon: Bordos László Zsolt világhírű fényművész, az épületvetítést robotlámpákkal kiegészítve, olyan egyedi fényalkotást hoz létre, amire Magyarországon még nem volt példa.

Az új helyszínekkel bővülő, közel 30 állomáson végigvezető Fény Útja esténként káprázatos csodavilággá varázsolja Pécs belvárosát. Az érdeklődők megcsodálhatják, ahogy fényvirágok nyílnak a fák törzsein, sétálhatnak a legmodernebb technikákkal életre keltett fénylő felületek között, vagy éppen az immár hagyományosan a Janus Pannonius utca járdájára vetített varázslatos Fényszőnyegen. Megmozdulnak a Barbakán falai, kinetikus szerkezetek segítségével mozgásba lendülnek a Színház tér épületei, és egy ötméteres fénylő medveállatka is felbukkan majd a fesztivál totemállata, a Pixelbogár mellett, ami a Szent István téri szökőkút környezetében éled újra.

A fesztivál zenei programja idén a Színház térre összpontosul. A nappali koncertek színes világzenei felhozatallal várják az érdeklődőket. Este pedig, a Fény Útja felkapcsolása után olyan különleges atmoszférájú zenei produkciók várhatóak, melyek elektronikus és akusztikus hangszerek fúziója által születnek. A nappali zenei program kiemelkedő fellépője a hazai blues fenomén, Little G Weevil, az argentin Aguamadera és az olasz Vagatrio. Míg az éjszakai program zenei csemegéi között említhetjük a japán Kenta Hayashi fellépését, a Brooklyn Gypsies visszatérő koncertjét, valamint a hazai színeket erősítő Iamyank, vagy épp az Óperentzia koncertjét.

A fesztivál különleges színfoltjai közé tartoznak a nappali fényprogramok, melyek során a fény természetével ismerkedhetnek az érdeklődők, a legaktívabbak pedig idén is világító díszeket készíthetnek maguknak a Fénybütyköldében.

A fesztiválon olyan új programelemek is helyet kapnak, mint például a tematikus filmvetítések és live actek. Az AV Composers esteken valós idejű „képzenészet”, azaz élőben létrejövő audiovizuális alkotások várják a látogatókat az Apolló Mozi vetítőtermébe.

blank

Az újdonságok között rendhagyó helyszíneket is köszönthetünk. Közülük az egyik legérdekesebb az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont, ahol egy nappali és egy éjszakai fényalkotást lehet majd megcsodálni.

A Pécsi Galériában szintén igazi kuriózum várja a látogatókat: Vály Sándor Finnországban élő magyar képző- és médiaművész kiállítása. A Fényfesztivál alkalmából a Pécsi Galéria számára készülő Gótikus hologramok című installációja különös kísérlet térrel és idővel. Vály harminc éve hagyta el Magyarországot, azóta most először állít ki itthon. A tárlat a Fényfesztivál „prológusaként” június 22-én nyílik és egy hónapig látogatható.

Mindemellett – a nemzetközi sikerek nyomán – a szervezők úgy döntöttek, minden évben egy adott országból úgynevezett „fénynagyköveteket” hívnak a fesztiválra. Ennek keretében az idén Helsinkiből érkező vendégek megismertetik a látogatókat az északi gondolkodásmódot tükröző fényszimbolikával a Finn Focus program keretében.

A Fényfesztivál részletes programjáért keresd fel a rendezvény honlapját vagy Facebook oldalát, hangolódásképp pedig nézd meg a tavalyi programsorozat legszebb pillanatait!