Szentendrén már tavasz van! – Pénteken kezdődik a tavaszi fesztivál

Pokorny Lia, Kollár-Klemencz László, a L’art pour l’art Társulat, a The Qualitons, Karosi Bálint, a Szentendre Táncegyüttes és Hegedűs D. Géza – többek között ők köszöntik a tavaszt Szentendrén március 8. és 31. között. A Szentendrei Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódik a Bach Mindenkinek Fesztivál, melynek nyolc programja ingyenesen látogatható.

Pár nap múlva, március 8-án, pénteken indul a Szentendrei Tavaszi Fesztivál. Az érdeklődők egészen március 31-ig válogathatnak a színes programkínálatból. Számos műfaj kiváló képviselőjével találkozhatunk ezekben a hetekben: színházi előadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, táncbemutatók, irodalmi és képzőművészeti programok szórakoztatják majd a közönséget.

A nyitónapon a Valami csaj(ok) című előadást nézheti meg a közönség. A vérbő komédia szerepeit Pokorny Lia és Őze Áron játsszák. A Rózsavölgyi Szalon produkciója az első hazai feldolgozása Neil LaBute szórakoztató darabjának. Szintén ezen a napon, 21:00 órától lehet majd meghallgatni a 10 éves fennállását ünneplő The Qualitons zenekart. A csapat koncertjeit a vokális, fülbemászó dalok, a groove-os lüktetés, a pszichedelikus improvizáció különleges találkozása jellemzi.

Sokak régi kedvencét, a L’art pour l’art Társulatot is láthatják a nézők, méghozzá a Mintha elvágták vol című előadással, március 14-én. Kollár-Klemencz László március 14-én, 20:00 órától Ott van a nyelved hegyén… című zenés irodalmi estjével lép fel. Zenéjével és szövegeivel keresi a sokszor elfeledett tiszta, egyszerű kapcsolatot ember és a teremtett természet között.

Március 9-én, 19:00 órától csendül fel Bartha Mátyás és Elina Viluma koncertje. Az ének és zongora jazz-duó fellépését improvizációs elemek kísérik. A zenei kínálatot színesíti rajtuk kívül az orosz N.O.M., a Tudósok és a szentendrei kötődésű Blue Tips koncertje március 16-án, 20:00 órától. Szédületes és kacagtató este lesz az orosz és magyar underground kiválóságaival. Március 16-án Karosi Bálint nemzetközileg ismert és elismert orgonaművész, zeneszerző, karmester, a New York-i Szent Péter-templom zenei vezetője ad koncertet a fesztiválon.

Táncestek premierjeit is kínálják. Március 22-én tartja új bemutatóját a Kortárs & Balett Tánccsoport Szentendre és a Diótörő Balettiskola, akik a pezsdítő tavasz érkezését, a víz végtelen energiáját elevenítik meg a klasszikus balett és a modern kortárs tánc stíluselemeivel, a Tavaszi szél vizet áraszt című darabban. Március 30-án pedig a Szentendre Táncegyüttes mutatja be A falu című új előadását: táncban, muzsikában beszélik el, hogy gyökereink a mélybe nyúlnak. Mindkét produkció a Szentendrei Kulturális Központtal koprodukcióban valósul meg.

Az eseménysorozat kiemelt programja lesz idén a Bach Mindenkinek Fesztivál, melyet március 18-24. közt rendeznek meg, és amelynek kivétel nélkül minden koncertje ingyenes. 2019-ben ötödik alkalommal ünnepelik Johann Sebastian Bach születésnapját ezzel a felemelő programmal. Az érdeklődők ilyenkor aluljárókban, tereken, templomokban, hangversenytermekben hallhatják felcsendülni a barokk mester szólamait. A célkitűzés, hogy a klasszikus zene valóban mindenkihez eljusson.

Jegyek a jegy.hu a szentendre.jegy.hu vagy a szentendreiteatrum.jegy.hu oldalakon vásárolhatóak.

További információkért kattints ide.