Ennek a hableánynak semmi köze nincs a meséből ismert bájos és szeretetreméltó sellőre. E regény sellője csak bajt és keserűséget hoz a környezetében élőkre. Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock című könyve a benne feltűnő mitológiai lénynek köszönhetően az utóbbi hónapok egyik legérdekesebb kortárs szépirodalmi olvasmánya. Könyvajánlónk következik.
Úgy tűnik, egyre vonzóbbá válik a technika körül forgó mindennapjainkban az elmúlt századok innen nézve romantikusnak tűnő bája. Az utópisztikus, jövőbe pillantó sci-fik mellett (helyett?) egyre nagyobb teret hódítanak a 18-19. században játszódó regények. Olvastunk ilyenféle könyvből mostanában többet is, például Sarah Perry két művét, Az essexi kígyót vagy a Melmothot, de ugyancsak régi időkbe visz Jim Crace: Az utolsó aratás című könyve. A cselekmény idejének megválasztásán kívül egy dolog még biztosan közös a fenti könyvekben: a 21. Század Kiadó Kult Könyvek sorozatában jelentek meg.
Mr. Hancock egyszerű és szomorkás életet él egy angol kisvárosban, az 1700-as évek végén. Felesége gyermekük születésekor meghalt, ahogy a csecsemőjük is – azóta unokahúga viseli a férfi gondját. A jómódú kereskedő Mr. Hancock egyhangú hétköznapjainak a hajóskapitánya vet véget, aki egyik útja után nagy hévvel állít be hozzá, hogy közölje, egy különleges lényre bukkant a tengeren, melyet muszáj volt megvennie, még akkor is, ha a kifizetéséhez az egyik hajót el kellett adnia.
Ez a különlegesség egy apró hableány összeaszott holtteste, melytől Mr. Hancock ösztönösen undorodik és leteremti a hajóskapitányt, amiért egy ilyen otrombaságra vesztegette el a pénzét. Igen ám, csakhogy – vérbeli kereskedő lévén – hamarosan rájön, mekkora üzletet jelent a különleges tárgy, melyet hamarosan ki is állíttat, az emberek pedig megállás nélkül járnak a csodájára.
Így vet rá szemet az idős madame, Mrs. Chappell is, aki egy halom pénzért kölcsön akarja kérni a sellőt, hogy bordélyháza díszévé tegye és egy nagyszabású bálon kápráztassa el vele erkölcsileg laza, ám nagyhatalmú vendégeit.
Mr. Hancock rábólint az ajánlatra, sőt, ő maga is elmegy a bálra, ahol Mrs. Chappell Angelica Nealt, a híres és gyönyörű hölgyet bízza meg azzal, hogy szórakoztassa a férfit. A kereskedő azonban elszörnyed a madame lakásán látott élvhajhászattól és faképnél hagyja Angelica Nealt, akinek a figyelmét úgyis egy másik férfi kötötte le…
Imogen Hermes Gowar 18. századi Angliájában játszódó története könnyen magába szippant, főképp, hogy nagyon is érzékletesen és akkurátusan ábrázolja az 1700-as évek végének Angliáját, ahol bizony, nem csak makulátlan múltú emberek laktak.
A könyv karakterei kissé emlékeztetnek Jókai olykor egysíkú, kívül gyönyörű, belülről rothadó alakjaira, csakhogy Gowar történetében ezek a szereplők sokkalta árnyaltabbak. A kicicomázott külső nem minden esetben rejt nagyravágyó, kapzsi természetet, szinte minden karakter jellemfejlődésen megy keresztül, ki előnyére, ki hátrányára változik.
Hiába a realisztikus ábrázolás és a cseppet sem költői környezet (kuplerájok és utcalányok), a történet nem mentes a fantasztikumtól. A regény központi szereplője egy mitológiai lény (ahogy a fent említett Melmoth is az), egy sellő, amit mindenki meg akar kaparintani, hiszen senki sem tudja, mennyi keserűséggel jár a birtoklása.
A hableány és Mrs. Hancock története büszkén foglalhat helyet a 21. Század Kiadó Kult Könyvek sorozatában, hiszen ékesen bizonyítja, hogy az írói fantáziának semmi sem szabhat határt, és hogy talán sosem volt annyira fantáziadús a szépirodalom, mint most. És igen, még a 21. században is élvezettel olvasunk a sellőkről.
