Szoboszlay András élénk színekben pompázó, budapesti élethelyzeteket ábrázoló rajzai többek egyszerű fényképeknél: igazi kis időkapszulák, melyek hamisítatlan budapesti hangulatot idéznek. Andrást a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron látogattuk meg, ahol rögtön meleg mosollyal és egy nekünk készített rajzzal üdvözölt minket, majd a fűtött hüttébe kísért, ahol a vásár szüneteiben gyakran időzik és dolgozik mostanában.
Gyerekként is művészi pályára készültél?
Nálam ez nem volt kérdés, művész családban nőttem fel: édesapám rajzfilmrendező, édesanyám restaurátor, a bátyám reklámgrafikus, a húgom pedig animációs filmrendező. Mindig is tudtam, hogy rajzolni szeretnék. Egyértelmű volt, hogy az Iparművészeti Főiskolára (ma: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – a szerk.) jelentkezem, itt is végeztem animáció szakon. Felnőttként szereztem egy OKJ-s szakács és cukrász végzettséget is; számomra ez is egyfajta alkotás, úgymond szobrászat.
Hogyan készülnek a képeid?
Mindig kiülök a helyszínekre, hogy megkomponáljam a képet, és addig ülök ott, amíg a kép lényeges vonásai el nem készülnek. Eszközként különböző vastagságú tustollakat és brush markert használok, ami egy festékkel töltött ecset. A fekete-fehér alapot utólag kiszínezem; Talens Van Gogh,és St Petersburg akvarellfesték-készletekkel dolgozom, melyeknek szépen kivehetőek a színei.
Ezt a vázlatot például (mutat a táskájából előhúzott sketch-re – a szerk.) a Wesselényi utcai Anyám szerint reggelizőhely teraszáról készítettem tussal, 10 perc alatt. Van, hogy megállok valahol és pár perc alatt összedobok egy vázlatot. Múltkor például egy utcai kandellábert rajzoltam le, amíg a lányomra vártam az autóban.
Könnyű felismerni a rajzaidat. Hogyan alakult ki ez a könnyen felismerhető stílus?
Amikor felvételiztem az egyetemre, akkor még naturalista stílusban rajzoltam. Ez egy élethű ábrázolást jelent, maga a formavilág és a kidolgozottság valószerű, nem pedig vázlatszerű. Ezeket a rajzokat ceruzával rajzoltam, amivel sokáig lehet játszani, radírozni, simogatni a vonalakat. Mindig csodáltam azokat, akik percek alatt megörökítettek egy pillanatot. Kipróbáltam hát a tust, amit ugye nem lehet kitörölni, így nagy kihívást jelentett számomra.
Hogyan jött, hogy budapesti épületeket, élethelyzeteket rajzolj?
Budapesten születtem, de a külvárosban nőttem fel és nem igazán ismertem a belvárost. Gimnáziumba Sárospatakon jártam, de az egyetemi előkészítőre már Budapesten. Zuglóban laktam, így át kellett utaznom a fél városon, hogy eljussak az egyetemre, Zugligetre. Nem éreztem jól magam. Később az Andrássy úton kaptam állást, úgyhogy beköltöztem a Dob utcába. Csak úgy ámultam, mikor láttam, hogy mekkora élet van itt. Teljesen elkapott a város lüktetése. A reklámstúdiónál, ahol dolgoztam, leépítés volt, elküldtek. Ezután úgy döntöttem, szabadúszó grafikus leszek. Elkezdtem kiépíteni az ügyfélkörömet, csináltam egy kiállítást egy romkocsmában a budapesti élethelyzeteket bemutató képeimből, de sok szabadidőm volt, amit azzal töltöttem, hogy a sketchbookomba budapesti élethelyzeteket rajzolgattam a város különböző pontjain. Mindig arra törekedtem – és törekszem azóta is –, hogy visszaadjam egy adott élethelyzet hangulatát. Az évek alatt megtanultam jelen lenni, megragadni a pillanatot és ezt visszaadni a képeimen keresztül. Szeretek úgy gondolni a rajzaimra, mint kis történetekre, időkapszulákra.
Van kedvenc budapesti helyed?
A Károlyi-kert. A Csendes Társban szoktam ülni, imádom, ahogy a fények játszanak a Magyar utcai házak erkélyén. Van is egy képem róla, ez volt az egyik első, amit lerajzoltam. Kellemes emlék. Budapest újjáéledt az elmúlt években, előbukkannak az építészet elfeledett csodái. Jókor vagyok, jó helyen.
Esküvőkön, rendezvényeken is rajzolsz. Ez mennyiben más, mint a budapesti életképek megörökítése?
Nagy kihívás, szeretek embereket, portrékat is rajzolni. Az életképekkel ellentétben, ilyenkor nem elég a tömeget érzékeltetni, fontos, hogy ki kicsoda. Tavaly nyáron kaptam az első felkérésem egy, a Savoyai teraszon megrendezett esküvőre. A helyszínen kezdtem a rajzolást, de mivel csak 20 percig tartott a szertartás, a magamba szívott hangulat és fotó alapján fejeztem be a képet. Bármilyen élettel teli pillanatot próbálok megörökíteni, a kompozíció mindig helyben készül. A munkám sok elő- és utómunkával, illetve szervezéssel jár, de megéri. Amikor átadtam a képet a párnak, elsírták magukat. Én is meghatódtam, nagyon szép pillanat volt.
Van, hogy nem jön az ihlet?
Persze. Most épp a Budapest Anno nevet viselő memóriajátékon dolgozunk egy idegenvezető hölggyel, aki érdekes történetekkel egészíti ki a budapesti rajzaimat. Jövő héten fog megjelenni. Októberben és novemberben végig ezzel foglalkoztam, majd kimaradt pár hét, amikor egy vonalat sem bírtam húzni, mert nem tudtam, hogyan folytassam. Nagyon sok munka van vele, közben a Budapesti Karácsonyi Vásáron is kint vagyok, nehéz mindezt összeegyeztetni a rajzolással.
Mit vársz 2019-től?
2018-ban kezdtem balatoni témájú képeket rajzolni, amit az új évben is szeretnék folytatni. Vannak még budapesti helyek is, melyeket meg akarok örökíteni, ilyen például a Mátyás-templom, a Várnegyed hangulatos utcái, a Budai Várból nyíló panoráma a pesti oldalra, és a Szent István Bazilika. Egy osztrák kávéház által készített csokoládé csomagolásán is megjelennek majd a rajzaim jövőre. Bécsben rajzolgattam órákon keresztül egy álomszép békebeli kávéházban, amikor felfigyeltek rám és pár héten belül felkértek erre a megtisztelő munkára.
Képek: Németh Krisztina – Egy jó kép rólad