Egy fiatal egészséghős – Interjú Kalászi Marianna végzős orvostanhallgatóval

Amikor kiskorában megkérdezték, mi szeretne lenni, gondolkodás nélkül rávágta: „emberorvos”. Kalászi Marianna a Debreceni Egyetem végzős orvostanhallgatója, aki bámulatosan zsonglőrködik az idejével. Már második éve a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének elnöke, számos egészségprogram szervezője, nemrég pedig a HáziPatika.com által szervezett pályázat  az „Új Generáció Egészséghőse” címet is elnyerte, melyet eddigi munkájával érdemelt ki.

Gyerekkorod óta orvos szeretnél lenni. Honnan ez az erős elköteleződés?

Az orvostudomány szellemisége ragadott magával, az, ahogyan az orvosok segíteni tudnak a betegeken, így hasznos tagjává válnak a társadalomnak. Érdekes belegondolni, hogy minden ember milyen apró, jelentéktelen pont a világban, mégis, milyen sok mindent tehetünk egymásért.

Melyik volt az első olyan élményed, amikor betegeken segíthettél?

Talán végzős gimnazista lehettem, amikor önkéntesként részt vehettem külföldi missziókon. Egy Észak-Karolinából érkező orvosi csapat az Ukrajnában és Romániában élő magyaroknak nyújtott egészségügyi ellátást, hozzájuk csatlakozhattam. Megdöbbentő volt látni, hogy a Magyarországhoz ilyen közel eső helyeken is mennyire szörnyű körülmények között élhetnek emberek. Ott segítettem, ahol szükség volt rám, tolmácsoltam, részt vettem a gyógyszerosztásban és nap végi gyerekfoglalkozásokon is. A legmeghatóbb pillanat az volt, amikor egy ötéves kislány leült mellénk és elkezdett játszani a fonendoszkópommal, az imitálta, hogy ő is orvos, aki betegeket vizsgál. Egyszer csak megölelt és azt mondta, olyan jó, hogy itt vagyunk, érzi, mennyire szeretjük őket.

Az egyetemi képzés keretein belül mikor találkoztál először betegekkel?

Már az első évben is volt rá példa, de leginkább a harmadik évtől nyílt rá alkalmunk, hogy a gyakorlatokon közvetlen kapcsolatban legyünk velük. Az orvostudományi karon belül működik a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete nevű szervezet, ahová harmadévesként csatlakoztam. Kezdetben az általuk szervezett szűrőprogramokra és prevenciós órákra mentem segíteni. Magába szippantott a szervezet működése, nagyon jó érzés volt tapasztalni, hogy már orvostanhallgatóként is mennyit tudunk tenni az emberekért. Ráadásul az így szerzett tudás és tapasztalat a tanuláskor is hasznunkra vált.

Gimnáziumokba és idősek otthonába is jártok. Minden korosztályt lefedtek a programjaitokkal?

Az óvodáskorúakkal a Teddy Maci Kórház foglalkozásokon találkozunk, a tinédzserekkel a gimnáziumokban érintkezünk, ahol különböző előadásokat tartunk. Ezek nemcsak prevenciós jellegűek, a szív- és érrendszerbetegségekről, az egészséges életmódról, a különböző mozgásformákról is tartunk órákat. A felnőttekkel a szűrővizsgálatokon találkozunk, és nyugdíjas otthonokba is járunk. Ilyenkor arról tájékoztatjuk őket, mit jelentenek bizonyos betegségek, hogyan lehet őket megakadályozni. Általában sok kérdéssel fogadnak, leginkább az érdekli őket, mennyire helytállóak azok a cikkek, melyeket valamilyen betegségről olvastak az interneten. A válaszunk mindig az, fenntartásokkal kell kezelnünk mindazt, amit az interneten olvasunk, vagy tévében, rádióban hallunk.

A diákok milyen kérdéseket fogalmaznak meg az előadásaitokon?

Mindig az éppen aktuális trendek érdeklik őket: hatékonyak-e a divatdiéták, a különböző, még kevésbé elterjedt mozgásformákról, a kávé és az energiaitalok hatásairól is kérdeznek. Az előadások végén gyakran megkérjük a tanárokat, hogy fáradjanak ki az osztályteremből, hogy a hallgatók még inkább félelmek, kötöttségek nélkül tehessék fel a kérdéseiket. Ezekben az előadásokban az a legjobb, hogy a fiatalok egy korban hozzájuk közelálló embertől hallanak ezekről a témákról, amiket próbálunk úgy előadni, hogy ők is közelebb érezzék magukhoz őket.

Melyik általatok létrehozott programra vagy a legbüszkébb?

Március végén egy országos egészségnevelői tréninget tartottunk Debrecenben, ahová a határon túlról is érkeztek orvostanhallgatók. Azért volt nagyon hasznos a program, mert gyakorlatias példák által elsajátíthattuk, hogyan kommunikáljunk hatékonyan a betegekkel, illetve felhívták rá a figyelmünket, hogy az egyes szakterületeken milyen nehézségekkel találkozhatunk, és hogyan oldjuk meg őket. Egy a DM által szponzorált pályázatot is elnyertünk, így 2019 márciusában egy egészségnapot szervezünk Debrecenben az óvodások és a kisiskolások számára, ahová a szülőket, nagyszülőket is várjuk.

Milyen programmal készültök az egészségnapra?

A gyermekek számára különböző egészségnevelő foglalkozásokkal, játékokkal, sportórával készülünk. Eközben a szülők az egészségügyi szűrések és tanácsadás mellett gyermekpszichológusok előadásain, különböző workshopokon, egészséges ételalternatívák megismerését célzó bemutatókon vehetnek részt. Fontos, hogy a szülők és a nagyszülők is eljöjjenek, ugyanis a gyerekek elsősorban az ő példájukat követik. A mi üzenetünk is akkor ér legsikeresebben a célba, ha az otthon látott minta az általunk ajánlott életvitelhez hasonlít.

A program a DM támogatásával valósulhat meg. Mely cégekkel van még együttműködésetek?

Sajnos nagyon nehéz a szponzort találni. Profitorientált világban élünk, ezért néha nehézségekbe ütközünk, ha karitatív tevékenységgel kopogtatunk a nagyobb cégek ajtaján. Nagyon jó az együttműködésünk a National Instruments Hungary Kft-vel, de több céggel is win-win alapon dolgozunk: mi is segítünk az egyik programjuk kivitelezésében, utána pedig ők is viszonozzák ezt.

Hallani olyan véleményeket, hogy az emberiség még sosem volt annyira egészséges, mint most, hiszen sosem volt még ennyire fontos az emberek számára, hogy egészség- és környezettudatosan éljenek, ráadásul egyre több új mozgásforma (például CrossFit, TRX) terjed el.  Valóban ennyire egészséges lenne a 21. századi ember?

Egy vékony szelete a társadalomnak talán. Még mindig sok ember van, akik nem tudják, hogyan élhetnek egészségesebben, vagy tudják, csak éppen nem foglalkoznak vele. Magyarország még mindig a negyedik legelhízottabb nemzet, rengetegen küzdenek alkoholizmussal, és egyre több gyermeknél alakul ki 2-es típusú cukorbetegség. Sokan megelégszenek annyival, hogy csak apró változtatásokat eszközölnek életvitelükben, étkezéseikben, azonban legtöbb esetben jelentős életmódváltásra lenne szükség, ha valóban egészségesek szeretnénk lenni.