Egyre több kutyabarát hely van Magyarországon

A Kutyabarát.hu 2014-ben szervezte meg először az Év kutyabarát helye-kampányt elsődlegesen azzal a céllal, hogy a kampányban induló kutyabarát szolgáltatások és helyek kitüntetett figyelmet kaphassanak az év ezen szakaszában. Évről évre egyre több vendéglátó – és szálláshely, valamint vállalkozás figyel fel arra, hogy hazánkban is egyre több kutyatartó a kutyájával együtt szeretné igénybe venni az adott hely szolgáltatásait.

A kampány indulása óta megkétszereződött a kampányban résztvevő helyek száma, mely jól mutatja, hogy hazánkban a felelős kutyatartás kultúrája nagymértékben fejlődött. „2018-ban rekordszámú nevezés, 135 kutyabarát szolgáltatás vett részt a kampányban, a 11 kategóriában összesen 40 díj került kiosztásra, a szavazatok száma pedig meghaladta a 27.000-et.”

– mondta el Barabás Évi, a díjátadó háziasszonya és moderátora.

Idén is a közönségdíj, illetve a zsűri díj mellett különdíjakat is osztottak partnereink több kategóriában. A kampány támogatói, a Nestlé Purina, a Bayer Animal Health és a MagNet Bank már évek óta a kampány kiemelt partnerei.

Idén először a Funzine is átadott két különdíjat, a legjobb kutyabarát budapesti és vidéki étterem kategóriáknak.

Az állami szerepvállalás is egyre számottevőbb, az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is az állatvédelem és a felelős kutyatartás népszerűsítését tűzte ki célul, mely az Év Kutyabarát Helye kampány sikeréhez is hozzájárul.

A kereskedelmi szektor is nagy figyelmet fordít a felelős kutyatartás kultúrájának kommunikálására, népszerűsítésére, valamint az állatvédelemre.

Kedvenceink, társaink és olykor és leghűségesebb barátaink is egy személyben. Célunk az ember-állat barátság meghosszabbítása. A Bayer a legújabb tudományos kutatások eredményeit és a legkorszerűbb technikákat alkalmazva fejlesztette ki paraziták elleni termékeit melyekkel kedvenceink számára hatékony védelmet nyújt mind a külső mind a belső paraziták ellen. A kisállatok hatékony gyógyításán felül segítünk megelőzni az állatokról emberre terjedő fertőző betegségek kialakulását. Fontosnak tartjuk az állattartók felvilágosítását, illetve a hatékony betegség-megelőzés lehetőségeinek ismertetését. A Bayer Hungária Kft. Állategészségügyi részlege a felelős állattartási gyakorlat fontos elemeként kiemelt figyelmet fordít az állatvédelemre. Ott kívánunk segíteni, ahol erre a legnagyobb szükség van. ” – hangzott el Dr. Aladics Balázs, a Bayer Animal Health dél-európai vezetőjének beszédében.

„A Nestlé Purina szívügyének tartja a felelős kutyatartás minél szélesebb körben történő terjesztését. Elsősorban az örökbefogadás támogatását tűztük ki célul, ennek érdekében már sok éves múltra visszatekintő együttműködésünk van a HEROSZ Budapesti Állatotthonával, akit az állatok takarmányozása terén segítünk, valamint a kommunikációs tevékenységükben is támogatjuk őket, hogy minél több emberhez eljuthasson az információ gazdira váró kutyákról, macskákról. A másik terület, melynek elkötelezett híve vagyunk, a kutyabarát iroda (illetve bármilyen kutyabarát közösségi tér), hiszen mi is tapasztaljuk ennek pozitív hatásait a mindennapokban a kollégák hangulatán és elkötelezettségén. Hiszünk benne, hogy ha a gazdik és kedvenceik együtt lehetnek, az gazdagítja az életünket.” – fejtette ki Hanzel Lajos, a Purina Magyarország igazgatója.

blank

„Büszkék vagyunk az összes helyre, aki részt vett az Év Kutyabarát Helye 2018 kampányban, mert ezzel egyértelműen a kutyabarátság mellé álltak. Ez fontos, mert a kutyabarátság csakis a hozzáálláson múlik, semmi különösebb nem kell ahhoz, hogy valaki kutyabaráttá váljon – természetesen a hatályos szabályok betartása mellett. Örülünk, hogy – a kampánynak is köszönhetően – folyamatosan fejlődik a hazai kutyatartás kultúrája és egyre szélesebb körben válik a kutyabarátság elfogadottá.” – mondta el Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu alapítója.

Az Év Kutyabarát Helye 2018 díjazott helyei

Bolt/Üzlet kategória

Kutyabarát Balaton különdíj: Siófoki Tourinform Iroda

Zsűridíj: Dorko Flagship Store, Budapest

Közönségdíj: Sziromszerelem Virág-Ajándék, Mezőtúr

Üzletközpont kategória

Zsűridíj: Asia Center Család- és Állatbarát Bevásárlóközpont, Budapest

Közönségdíj: Pécs Plaza

Cukrászda kategória

A Turizmus & Vendég különdíja: FitCandy, Budapest

Zsűridíj: Anjuna Ice Pops, Budapest

Közönségdíj: Sovány Vigasz, Pilisvörösvár

Romkocsma/borbár/pub kategória

A Turizmus & Vendég különdíja: DiVino Kecskemét

Zsűridíj: Anker’t, Budapest

Közönségdíj: Fadrusz Söröző

Vidéki kávézó kategória

A Turizmus & Vendég és a Bayer Animal Health különdíja: PURE. Coffee and More, Gödöllő

Zsűridíj: Cafe Frei Szombathely

Közönségdíj: Cafe Mug, Pápa

Vidéki étterem kategória

A Turizmus & Vendég különdíja: Echo Étterem, Tihany

A Funzine különdíja: Szomszéd kertje, Csopak

Az InfoPont különdíja: Vadásztanya Bisztró és Borozó, Siófok

Zsűridíj: Fészek -étel és hotel-, Zánka

Közönségdíj: Lavender terasz, Balatonvilágos

Budapesti kávézó kategória

A Turizmus & Vendég különdíja: Caffé 22

A Magnet Bank különdíja: Ecocafe Bio Specialty

Zsűridíj: Bookline Móricz Könyvesbolt és Kávézó

Közönségdíj: Meadow Cafe

Budapesti étterem kategória

A Turizmus & Vendég különdíja: Anonymus Bar & More

A Nestlé Purina különdíja: BESTIA

A Funzine különdíja: Mazel Tov

Zsűridíj: Vegan Love

Közönségdíj: Hari Kebab

blank

Panzió/vendégház kategória

Zsűridíj: Erdei Kisház, Noszvaj

Közönségdíj: Bacchus Apartman és Vinotéke, Badacsony

Szálloda kategória

A Turizmus & Vendég különdíja: Tisza Balneum, Tiszafüred

A CsodálatosBalaton.hu különdíja: Fenyves Yacht Club Hotel, Balatonfenyves

Zsűridíj: Abbázia Country Club Hotel, Nemesnép

Közönségdíj: Szépalma Hotel és Ménesbirtok, Porva-Szépalmapuszta

Munkahely kategória

A HR Power különdíja: Asia Center Család- és Állatbarát Bevásárlóközpont irodája, Budapest

A NÉBIH különdíja: Lounge Group

A Kreatív Magazin különdíja: Artificial Group

Zsűridíj: Café Communications

Közönségdíj: 89.5 Music FM