Megjelent Lackfi János regénye, a Levágott fül

Lackfi János író, költő 1971-ben született Budapesten. József Attila- és Prima Primissima-díjas. Negyvenöt kötete jelent meg, részben felnőtteknek, részben gyerekeknek. Legnagyobb sikerét a Milyenek a magyarok? című humoros nemzet-karakterológiai egyperces-kötettel érte el, mely közel harminchétezer eladott példánynál jár, és a sorozat további kötetei is rendkívül sikeresek.

Két kisregény után 2007-ben jelent meg Halottnéző című első regénye, mely a kései Kádár-kort mutatja be gyerekszemmel. Több készülőfélben lévő, nagylélegzetű próza közül végül tizenegy év után a Levágott fül készült el, mely nemrég, szeptember végén látott napvilágot, bemutatója pedig október 21-én 17 órakor lesz a Margó Fesztiválon.


Levágott emberi fül az ablakpárkányon. Kinek a füle? Hogy kerül oda? Hogy került le a gazdájáról? Élő az illető vagy már halott? Mit kell ilyenkor csinálni? Odaadni a kutyának? Kidobni a kukába? Eltüntetni a nyomot? Szaladni a rendőrségre? De hisz azok úgyse lépnek semmit! Akkor át kell változni Columbóvá? Vagy futni a füllel a mentőkhöz? Varrják vissza valakire? Az első fületlenre? Vajon ez Van Gogh füle? Vagy a római katonáé, akire Szent Péter karddal támadt?

A regény átlagos, tizenhét éves főhőse ezzel a nem átlagos helyzettel találja szemben magát. Eggyel több füle lesz a kelleténél. Megmutassa a szüleinek? A tanárának? A plébánosának? A dzsúdóedzőjének? Tartsa meg, és nézegesse? Beszélgessen vele? Ha már egy kamasszal senki se képes normálisan beszélni. A furcsa esetből nyomozás lesz, rendőrségi ügy, majd ámokfutás, élethalál-harc, verseny az idővel. Közben a biztosnak hitt háttér összeomlik, egy srác áll szemben a világgal, keresi a dolgok értelmét, harcol Istennel, családjával, a többi emberrel, saját kételyeivel.

Ja, és van itt egy vak lány is, Lili. Elég nagy a szája, és elég durva a története. Hogy mi köze a főhőshöz? Jó kérdés!