A 18. alkalommal megrendezett ARC-kiállítás idén is izgalmas témát jár körül. Ezúttal a hamissággal, fake dolgokkal számolnak le a plakátok, innen a 2018-as ARC mottója is: Unfake. A szeptember 21-e és október 7-e között meglátogatható kiállítás díjazottjaival interjúkat is készítettünk. A Hammer-különdíjjal jutalmazott Sándor Bencével beszélgettünk.
Mit tudhatunk rólad?
Jelenleg grafikusként dolgozom egy reklámügynökségnél. Érettségi után fotósként tanultam tovább és azóta is mindennapjaim része a vizuális megjelenítés, szinte bármilyen formában. Már egy ideje a 3D grafika, modellezés foglalkoztat a leginkább.
Korábban is indultál már az ARC-pályázaton?
2-3 éve próbálkoztam egy pályamunkával, eléggé spontán jött, nem raktam bele sok energiát, így komolytalanra is sikerült.
Az idei pályázat kulcsszava az “Unfake”. Hogyan azonosultál a témával, szerinted mi a legnagyobb „fakeség”, ami körbevesz minket?
A felszínesség, amitől szabadulnunk kell, ráadásul úgy, hogy ez egyre nehezebb. Mindenhol csak főcímeket olvasunk, melyek szerint minden és mindenki csillog, pedig az esetek többségében ezek üres vagy hamis hírek, de mi elhisszük, mert ezt látjuk, halljuk, olvassuk. Felszínes lett az információ, amit befogadunk és felszínesek váltunk mi is az ismerőseinkkel.
Mit gondolsz, mit kellene tennünk, hogy „unfake-ké” tegyük a világunkat?
Utánanézni, fenntartásokkal kezelni azt információrengeteget, amit folyamatosan, elképesztő mennyiségben magunkba szívunk. Ilyen információk a politikai-gazdasági hírek, vagy az is, amikor az ismerőseink a közösségi oldalaikon boldogabbnál boldogabb, nyaralós, evős-ivós képeket tolnak az arcunkba. Egy kicsit nézzünk a dolgok mögé, meg fogunk lepődni, hogy mit találunk.
Hány pályamunkát készítettél idén?
Csak ezt az egy plakátot készítettem.
Mi ihlette a nyertes alkotásod?
Elég sok hírt olvashattunk mostanában a családon belüli vagy nemi erőszakról, akár csak a #metoo movement kapcsán is. Én személy szerint örülök, hogy napvilágra kerülnek ezek a dolgok és szembesül vele a világ, bizonyos szempontbólmennyire barbárok vagyunk még mindig. Gyűlölöm, hogy 2018-ban még mindig az nagyobb hal nyer-elv szerint működik a világ. Vajon rendben van ez így a 21. században? A megoldáshoz vezető út mindig a probléma felismerésével kezdődik. Ehhez szerettem volna hozzátenni a kis részemet.
Milyen hatást szerettél volna elérni a pályaműveddel? Mit szerettél volna kifejezni vele?
A családon belüli erőszakról nem lehet eleget beszélni. Ez elképesztő befolyásoló tényező egy ember életében, akár gyerek, akár felnőtt. Az otthon a biztonságot várunk és menedékünk, ha ettől megfosztanak valakit, az megbocsájthatatlan és könnyen még több erőszakot szül. A család egy zárt közösség, tele olyan történetekkel, melyeket egy kívülálló sosem láthat. Ebbe a belső, háttérben zajló életbe szerettem volna egy kis bepillantást nyújtani, és megmutatni, hogy akkor sem biztos, hogy minden rendben van, még ha úgy is tűnik.
Szerinted mi az idei ARC-kiállítás legfontosabb üzenete, amit minden látogatónak magával kéne vinnie?
Merjünk kérdéseket feltenni, akkor is, ha a válasz nem az, amit hallani szeretnénk. És légyszi, figyeljünk már oda egymásra.
