Emlékeztek még a tavaly januárban bemutatott Széttörve című filmre? Mi igen, mivel imádtuk a tudathasadásos férfiről szóló thrillert, amit M. Night Shyamalan rendezett.
A film legutolsó perceiben kissé indokolatlanul bukkant fel Bruce Willis, hogy egy picit összezavarja a nézőket. Azonban még tavaly kiderült, aprócska szerepe valójában a Széttörve film folytatását kívánta előkészíteni, melynek első előzetese már meg is érkezett.
A 2000-es A sebezhetetlen és a 2017-es Széttörve című filmeknek hamarosan érkezik a harmadik, összekötő része, melynek a főszereplői a fent említett filmekből már jól ismert Bruce Willis, Samuel L. Jackson és James McAvoy lesznek. Ugyancsak feltűnik majd a filmben a leginkább az Amerikai Horror Storyból ismert Sarah Paulson is, aki a filmben egy pszichológusnőt alakít, és az a feladata, hogy megszabadítsa Williséket a kényszerképzeteiktől.
A Glass névre keresztelt 3. rész előzeteséből kiindulva ismét elég ütős filmre számíthatunk a rendezőtől.
A film hazai premierje 2019. január 17-én lesz.