A tavasz utolsó hónap is gyorsan eltelt, úgyhogy lassan hivatalosan is itt a nyár. Mielőtt azonban fejest ugranánk a fesztiválszezonba, nézzük, mely programokkal érdemes lezárni a tavaszt. Következzen szokásos hétvégi programajánlónk!
Csütörtök – május 24.
Libikóka – Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert pódiumestje – B32 Galéria és Kultúr – 19:00
Az ismert író és a népszerű zeneszerző közös estjén anyáink, apáink történetei kerülnek elő. Úgy, ahogy régen, társaságban volt szokás, dalban, mesében mondva el. Zene, irodalom és színház találkozása az este, új írások és a szerzők közös dalai. Műhelytitkok és songok a Játszótér című Grecsó-Hrutka zenés darabból, és persze anekdoták, melyek nem a sublótba valók.
Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos – Szkéné Színház – 19:00
Borzasztó következményei lehetnek, ha az ember életben akar maradni. Elég csak a hoppon maradt gyászoló tömegre gondolni. Lelketlenség. A szláv kultúra elemi tapasztalata sűrűsödik össze a múlt század húszas éveinek abszurd színdarabjában, Nyikolaj Erdman komédiájában. „Beleszerettem a hasamba elvtársak!” Mint egy felkiáltójel, úgy áll szemben az állástalan kispolgár a történelemmel. De mi sem rémisztőbb ennek a kis túlzással chaplini figurának, Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikovnak az élethelyzeteiben, mint az önzetlenségből, mások javára elkövetett öngyilkosságtól való félelem.
PaintCocktail – Warhol: Lips Esemény – A Grund – 18:00
Kipróbálhatod, milyen koktélozás közben festeni, vagy éppen fordítva. Ha kíváncsi vagy, hogyan fér meg egymás mellett szórakozás és alkotás, jó helyen jársz! Nem számít, ha nincs tapasztalatod a festésben. A lényeg, hogy maximálisan kikapcsolódj és jól érezd magad! Instruktorunk mindenben segít. Mi mindent megadunk ahhoz, hogy a maximumot hozhasd ki az estéből: vásznat, ecsetet, festéket és egy profi instrukcióit. Te csak lazulj el, és vegyél egy koktélt! Ezúttal fesd meg Warhol: Lips című képet, festészeti tapasztalat nélkül.
Budapest Rooftop Cinema presents: Solo: A Star Wars Story – Budapest Rooftop Cinema – 19:00
Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során Han Solo megismerkedik későbbi másodpilótájával, Chewbaccával és találkozik a hírhedt szerencsejátékossal, Lando Calrissiannel, s közös utazásuk végére a Star Wars saga legszokatlanabb hőseivé válnak.
Péntek – május 25.
SOS harapnivalók – Mandulasziget – 17:00
Cukorbetegek, inzulinrezisztensek is bátran ropogtathatják tízóraira, uzsonnára vagy utóvacsorára azokat a sós kekszeket, amiket ezen a tanfolyam készítünk, hiszen teljes kiőrlésű lisztekkel és maglisztekkel dolgozunk. Kisa Judit és párja addig kísérleteztek, amíg meg nem találták az unalmas korpás keksz legjobb összetételű és legfinomabb alternatíváit.
Agyagozás – Skandináv kínálótál – MadeByYou Budapest – 17:30
A puha agyaggal dolgozni különleges élmény – annyira felszabadult, mintha újból gyerekként játszanál. Ha szeretnéd, hogy festett kerámiád teljes mértékben a saját kezed munkája legyen, gyere el agyagos foglalkozásra, és formázd meg magad! Az első égetés után lehetőséged van ezeket is megfesteni, úgy, ahogyan te szeretnéd.
Az édes élet/La Dolce Vita – NOIR FIlmszínház – Mozsár Bisztró – 18:00
Marcello írói álmokat dédelgetett, végül újságíró lett. Egy bulvárlapnál dolgozik, és a felső tízezer fényűző társasági életének ismert figurája és krónikása. Élvezi a hamis csillogását, tudja mit takar ez, mégis eladja lelkét az ördögnek. film után az arany évek legjobb zenéire fogyaszthatod el a maradék italodat,ételedet…ne adj isten, még kérhetsz is egy új kört.
Apey & the Pea – AWS vendég: Kies – Budapest Park – 18:00
A Fonogram-díjas Apey & The Pea tavaly jelentkezett új albummal – a Hex a közönség mellett a szakmát is levette a lábáról, és szerepelt szinte az összes fontos magazin évvégi albumlistáján. Az utolsó két budapesti koncertjét teltház előtt játszó AWS pedig az Eurovízióra való készülés mellett, az év végén megjelenő új albumán dolgozik.
Corvin pres. Felix Kröcher – Corvin Club – 23:00
A német techno ezerarcú és igazi tradíció, rengeteg meghatározó artisttal. Nem kérdés, hogy a frankfurti Felix Kröcher is közéjük tartozik. Noha alig múlt 30, a korai kétezres évek óta aktívan formálja a stílust. Sajátos zenei látásmódja trendektől függetlenül mutat be egy kultúrát és egy korszellemet.
Szombat – május 26.
Nestlé Fitness FitBalance – Sportaréna – 8:00
A FitBalance rendezvény Magyarország vezető fitnesz, aerobik, spinning, valamint az egészséges életmód kedvelőinek egynapos expója és mozgásfesztiválja. A közel 250 program egyidejűleg több mint 15 színpadon. Az egész napos esemény keretein belül a versenysport is megjelenik a helyszínen.
Székely Rozália: Kálvária Lakópark – Trafó – 18:00
Magda a külföldre költözés kapujából zuhan bele a vér szerinti apjától örökölt lakásba. Amíg anyja újratemetéseken ad elő bűvésztrükköket, a lány előtt lassan megidéződik az elveszett apa alakja, aki a család történetéből látszólag nyom nélkül eltűnt. Majd a két nő életébe megérkezik egy múlt nélküli, fiatal férfi.
Szabó Magda: Az őz – Rózsavölgyi Szalon Arts & Café – 19:30
Encsy Eszter szegény értelmiségi családban nőtt fel, és bolondos, virágokat babusgató apja, csendben robotoló anyja mellett részt kellett vállalnia a gondokban. A kor, amelyben Eszter született, iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, és örökre kipusztított belőle minden hitet, bizalmat, örülni tudást. A koraérett kislány a körülmények kegyetlen szorításában hamar megkeményedik, kapzsivá, önzővé válik. Elpusztíthatatlanul él azonban benne a vágy a szeretet, a szépség, az emberi melegség után; ezért is lopja el a gazdag családban nevelkedett, elkényeztetett Angéla kedvenc állatát, az őzet, s akaratlanul is annak pusztulását okozza.
Neonhullám: Budapest Vice – Budapest Park – 22:00
A 80-as évek hangulatát idéző, neon színekben úszó szintizenével megelevenedik a VHS korszak, dagadhat a mell szőr, jöhetnek az aviator napszemüvegek és a bőr kabátok. A Neonhullám dj-k zenei palettája a 80-as évek közel sem kínos számaitól napjaink synthwave slágereig terjed. A hangulatért, és az izzasztó táncparkettért Envo, Gridscape, Lazerpunk, és Quixotic felel majd.
We Will Rock You – BOK Csarnok – 15:00
A történet a távoli jövőben, a 24. század elején, a iPlanet nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queen-nel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. Ez egy látszólag boldog, biztonságos GaGa világ, ahol a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják, és ugyanazt gondolják. Ez egy agymosott világ. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja fellázad a műanyag világ ellen, ők olyan egyéniségek, akik a gondolat szabadságát és a valódi hangszerekkel játszott élő rockzenét akarják visszahozni.
Vasárnap – május 27.
Provence Sunday Brunch – Araz – 12:00
Hogy mi jut eszünkbe Provence-ról? A napérlelte zöldségek, gazdag mediterrán fűszerek, végeláthatatlan levendulamezők, a tenger ajándékai, mennyei desszertek és a májusi Sunday Brunch az ARAZ étteremben. Amire számíthatsz: egy pohár gyöngyöző pezsgőre, korlátlan ételfogyasztásra és korlátlan italfogyasztásra ásványvízből, rostos gyümölcslevekből, szénsavas üdítőkből, házi limonádénkból, a ház boraiból, csapolt sörből, valamint egy csésze habos kávéra. A gyerekek számára gyereksarok is lesz, animátorral.
Paleo főzőklub – Ízbisztró – Ease Therapy – 11:00
A paleo főzőklubban paleo alapanyagok felhasználásával állíthatod össze a menüt. Egyszerű, könnyen elkészíthető ételeket tanítanak neked, melyeket otthon is elkészíthetsz bármikor. Ha gluténmentes, laktózmentes, cukormentes, paleo táplálkozást követsz, ezt válaszd!
Vasárnapi séta a Károlyi-palotában – a pincétől a padlásig – Petőfi Irodalmi Múzeum – 15:00
A Károlyi-palotát az egyik legjelentősebb magyar főúri család, a Károlyiak ízlése emelte Budapest egyik legimpozánsabb belvárosi palotájává. A séta során vendégeink megismerhetik a klasszicista palota és az egyik leghíresebb magyar főnemesi család, a Károlyiak évszázadokon átívelő történetét. Ez alkalommal bejárunk ritkán látható titkos helyeket is, a pincétől a padlásig.