TOP 10 legboldogabb hely a világon

Több elképzelés is létezik arról, mi alapján sorolhatunk egy országot a világ legboldogabb helyei közé, amelyek között sok más mellett az egészséges életmód feltételeinek megléte az egyik legfontosabb.

Mi most a 2017-es World Happiness Report listáját vettük alapul, amit a március 20-án esedékes boldogság világnapja apropóján az ENSZ támogatásával készítettek el. Lássuk!

#10 Svédország

Egy tavalyi amerikai kutatás szerint Svédország a világ 20 legbefolyásosabb országának egyike, és az előkelő 6. helyet foglalja el a legélhetőbb országok között. Kérdőíves felmérések alapján Svédországban a legjobb a nők helyzete, itt a legjobb családot alapítani és a zöld életmód szempontjából is a skandináv ország állhat a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

#9 Ausztrália

Nevezetességei és természeti adottságai (korallzátony, esőerdő, vízesések, a legnagyobb fehér homokkal borított strand, rózsaszín tó, stb.) mellett az is közrejátszik a szigetország 9. helyezésében, hogy Melbourne-t évről évre a legélhetőbb városnak választják meg. Az ausztrálok humora állítólag páratlan, a nevetés pedig egyértelműen a boldogság szikrája.

#8 Új-Zéland

A Telegraph Travel Awards 2016-os versenyén Új-Zéland végzett az első helyen az olvasók között, amit az országról készült pazar fotók láttán nem szükséges megmagyarázni. A vallásszabadság és a nemek közötti egyenlőség emeli a 8. helyre, amit a US News felmérése szerinti tény is erősíti: Új-Zéland a legjobb hely, ahol a munkával töltött fárasztó évek után a nyugdíjas éveket eltölthetnénk.

blank

#7 Kanada

Kanadában rendkívül magas a várható élettartam, és az ott élők jellemzően nyugodt életkörülményekről számolnak be. Az életminőség tekintetében szintén a legjobbak között van az észak-amerikai ország; gazdaságilag és politikailag stabil, családbarát, és az egészség- és oktatási rendszerét is kiválóként értékelik.

blank

#6 Hollandia

Hiszed vagy sem, nem a mókás sütemények adják az ország boldogságfaktorát. Hollandia az első ország, ahol legálissá tették az azonos neműek házasságkötését. Az abortusz, a drogok és a prostitúció témakörét olyan megvilágításba helyezve kezelik, ahogyan sehol máshol a világon. Ráadásul egy felmérés szerint Hollandiában élnek a legboldogabbak a gyerekek, legalábbis 95%-uk ezt vallotta magáról egy kérdőívben, de a felnőttek sem panaszkodhatnak: a megkérdezettek 87%-a tett egy x-et a boldog rubrikába.

blank

#5 Finnország

A kontinens 8. legnagyobb országa a Global Peace Index szerint a világ egyik legbékésebb helye. A Legatum Prosperity a legmagasabb életminőséget nyújtó országokat felsoroló listáján is az elsők között szerepel. Mindezt azzal indokolják, hogy Finnországban alacsony a korrupció, a fizetések közötti különbség elenyésző, egyszerűen kialakítható az egészséges munka-magánélet egyensúly és az életszínvonal is kiemelkedően jó.

blank

#4 Svájc

A magas átlagéletkor (82), a soknyelvűség, a gyönyörű tájak, tiszta városok és a kiemelkedő gazdasági stabilitás csupán néhány a sok ok közül, ami Svájcot a legboldogabb országok közé emeli. A World Economic Forum szerint a világ legversenyképesebb országa, ami kitűnő infrastruktúrával, világklasszis adó-, egészségügyi- és oktatási rendszerrel rendelkezik. Az emberi jogokkal kapcsolatos nézeteik szintén elismerésre méltóak.

blank

#3 Izland

Alacsony adók, ingyenes egészségügyi ellátás és díjmentes részvétel a felsőoktatásban: mindhárom alanyi jogon jár Izland állampolgárainak. Nagy hangsúlyt fektetnek továbbá a női egyenjogúság feltételeinek biztosítására. A Global Peace Index ezt az országot is a Föld legbékésebb helyei közé sorolja, amit részben a ghánai diplomata Kofi Annan, a Dalai Láma és Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érsek Izlandot méltató állításaival támasztanak alá.

blank

2# Dánia

A Warwich Egyetem 2014-es kutatásában azt állítja, minél távolabb van egy nemzet genetikai állománya a dánokétól, annál boldogtalanabb az adott ország. A 2. hely megszerzéséért persze ennél többet kell letenni az asztalra. A Dániában élők átlagosan 80 éves korukig élnek, ami nagyrészt a kiemelkedő életkörülményeknek és a remek egészségügyi rendszernek köszönhető. Az ország Svédország után a 2. legjobb hely a gyermeknevelésre.

blank

1# Norvégia

Európa legszebb országa évek óta előkelő helyet foglal el a Legatum Institute jóléti felmérése alapján összeállított listában. Norvégia az élen jár a társadalmi és környezeti irányvonalak tekintetében, a nők és férfiak közötti bérkülönbség minimalizálásában, de az őszinteség, a nagylelkűség, az egészséges életmódra való törekvés, a szabadság és a törődés kategóriákban is kimagaslóan teljesít a felméréseken. A Norvégiában élők ráadásként hosszú (boldog) életre és magas fizetésre számíthatnak.

blank

A lista eredetileg 20 országot vett sorra, amin a fent felsoroltak után Chile, az Egyesült Királyság, Luxembourg, Belgium, Németország, Írország, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Costa Rica és Izrael szerepelt különféle indokok miatt.