Magyar fotók a legjobbak között a brit Culture Trip oldalán

A Londonban élő egykori pszichiáter, dr. Kris Naudts alapította a Culture Trip nevű Startupot azzal a céllal, hogy világszerte a kultúra felfedezésére és kreativitásra inspirálja az embereket.

A Culture Trip nagy hangsúlyt fektet az innovatív technológiai megoldásokra, és hangsúlyozza annak fontosságát, hogy nyitottan kezeljük a különbözőségeket az emberek, helyek és kultúrák között, ezáltal közelebb hozva azokat egymáshoz. A napokban három magyar fotó is megjelent a Startup weboldalán, a hét legjobb képeinek 10-es válogatásában, ami azért nagy dolog, mert a Culture Trip közösségi oldalán több, mint 4 millió követőt tudhat magáénak. Így elég nagy közösséggel osztja meg a hazánkban lencsevégre kapott képeket.

Az összeállítás egyik magyar fotója egy farsangi pillanatot ábrázol, pontosabban egy Busónak öltözött embert, míg a másikon a Halászbástya jelenik meg, a harmadik képen pedig a gyönyörű Gellért-fürdő látható. Az oldal egyébként nagy rajongója lehet Budapestnek, hiszen a legjobb fővárosi termálfürdőket és sétaútvonalakat is sorra vették már egy-egy cikkben.

Norbert Lepsik / © Culture Trip

A képeket a tehetséges magyar fotós, Lepsik Norbert készítette.

Norbert Lepsik / © Culture Trip
blank
Norbert Lepsik / © Culture Trip