Annyit pihenhetünk 2018-ban, hogy ha akarnánk se tudnánk elfáradni

Rengeteg hosszú hétvége, kényelmes karácsony és szilveszter. 2018-ban igazán feltöltődhetünk majd!

A naptárak menetrendje minden évben másként alakul, így megkülönböztethetünk szerencsésebb és szerencsétlenebb éveket. 2015-ben például alig volt hosszú hétvége, mert a piros betűs ünnepek java hétvégére esett, így nem volt túl sok alkalmunk gratis szabadsághoz jutni.

2018

Idén viszont ez másképp lesz, mert 9 hosszú hétvégénk lesz, ami bőven elég arra, hogy 2018-at a feltöltődés évének kiáltsuk ki!

Az ünnepek és a függvényükbe helyezett munkarend a Magyar Közlönyben található meg, mint nemzetgazdasági miniszteri rendelet, ami alapján mi is tájékozódtunk 2018-ra. A rendelet szerinti számolgatás alapján kétszer lesz 3 napos hétvége, a többi alkalommal 4 vagy több napig pihenhetünk majd egyhuzamban. Persze, ennek megvan az árnyoldala is, cserébe ugyanis 6 szombaton kell majd dolgoznunk.

Ezeken a szombatokon kell majd igába hajtanunk a fejünket:

március 10. / április 21. / október 13. / november 10. / december 1. / december 15.

Az ünnepnapok és a pihenőnapok így alakulnak idén:

Március 15.

A ’48-as forradalom emléknapja idén csütörtökre esik a, így a péntek is pihenéssel telhet. Egészen szerda estétől hétfő reggelig nem kell munkára gondolnunk majd, ami egy 4 napos, 3 éjszakás feltöltődésnek adhat teret.

Húsvét

2017 óta már a húsvét előtti nagypéntek is ünnepnap, így idén március 30-tól április 2-ig húsvétozhatunk. Érdekesség, hogy húsvét vasárnap április 1-re esik, azaz bolondok napjára.

Május 1.

A munka ünnepe sem telhet pihenés nélkül, ami egy keddi napra esik, ennek köszönhetően hétfőn is pihenhetünk. Ezek a hosszú hétvégék ideálisak lehetnek 4 napos városnézős ruccanásokhoz.

Pünkösd

Idén május 20-án és 21-én ünnepeljük pünkösdöt, itt nagy változás nincs, hétfőn pihenhetünk.

Augusztus 20.

Az államalapítás ünnepének köszönhetően is nyerünk egy szabadnapot, idén ugyanis hétfőre esik a tűzijáték napja.

2018

Október 23.

A forradalom ünnepe is nagy lélegzetvételnyi szünetet hoz magával. Mivel az emlékezés napja keddre esik, így ismét 4 napot tölthetünk a kollégák és a főnökünk nélkül.

November 1.

Bár a november 1. ritkán telik vidáman, mikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, 2018-ban ez a nap is csütörtökre esik, így 4 napra lesz alkalmunk elvonulni a világ elől.

Karácsony

Régen fordult elő utoljára, hogy karácsony mindhárom napja hétköznapra essen. Idén hétfőn lesz szenteste, majd kedd-szerda karácsony, így az azt megelőző hétvégével együtt akár egy 5 napos családi banzájt is kerekíthetünk az év végén. Csak nehogy sok legyen a jóból.

Szilveszter

31-e hétfőre, míg újév keddre esik, így ismét lesz egy 4 napos szünetünk. Azoknak, akik nem dolgoznak a két ünnep között, így összesen 9 napjuk telhet majd kikapcsolódással.