Szemben a világ turistalátványosságaival

Meglepő képsorozattal állt elő egy brit fotós. Nem a látványosságokat, hanem a velük szemben lévő képet fotózta le világszerte.

Oliver Curtis 2012-ben Egyiptomba utazott, hogy megnézze a világhíres nevezetességeket, többek között a gízai nagy piramist. A népszerű látványossághoz érve szomorúan tapasztalta, hogy az általa elképzelt kép csupán illúzió. A piramis környezete ugyanis tele volt szeméttel és hangulatot tovább rontotta, hogy nem messze a milliók által látogatott tárgytól egy golfpályát látott.

Curtis akkor úgy döntött, hogy nem a piramist, sokkal inkább ezt a látványt fotózza le:

Majd egy hosszú útra indult, melynek során felkereste tucatnyi más ország nevezetességeit, ahol úgy döntött, különös szemszögből fogja megörökíteni a világörökség részét képező tárgyakat. Pontosabban nem is magukat a műemlékeket, intézményeket fotózta le, hanem azt, amik velük szemben láthatók.

Ezekből a fotókból végül megszületett a Volte-face, azaz Szembenállás sorozat, amely azt hivatott bemutatni a világ számára, hogy mi történik a turisztikai szempontból látványos helyek körül.

Végül is, annyiszor láttuk már Leonardo Da Vinci festményét, hogy lehet, hogy még érdekesebb is, hogy vajon mit is lát a falon függő Mona Lisa:

A képek, melyekből a mely a londoni Királyi Földrajzi Társaság épületében ingyenes kiállítást is rendeztek, teljesen más megvilágításba helyezi azt, ahogy a világ nevezetességeiről gondolkodtunk. A teljes fotósorozatot Oliver Curtis oldalán nézhetjük meg. Összegyűjtöttük a három kedvencünket, melyekről egész pontosan a híres Hollywood táblával, a a görögországi Pantheonnal és a jeruzsálemi Siratófallal szemközti látvány tárul elénk.