Ma egy könyv gyakran elsősorban azért válik sikeressé, mert szándékosan provokatív, botránykeltő témához nyúl. 100 (vagy jelen esetben 90) éve azonban még nem feltétlenül volt így. Mindennek ellenére Radclyffe Hall: A magány kútja című könyvét kiadása után nem sokkal betiltották, közerkölcsöt sértő tartalma miatt. Hogy mitől lett ennyire polgárpukkasztó Hall könyve? Attól, hogy a szerző leszbikus szerelemről mert írni.
Ám Hall a botránykeltés helyett sokkal nehezebb és művészibb célt tűzhetett ki maga elé a könyv megírásakor: igaz, őszinte érzelmekről, a szeretetről akart írni, mely, mint tudjuk, nem ismer tabukat, ahogy a művészet sem.
Park KönyvkiadóRadcliffe Hall 1928-ban megjelent A magány kútja című könyve már a 3. regénye volt, ekkorra nevét már ismerte és kedvelte a szakma – hála, két korábbi alkotásának . Vagyis az írónő (aki mellesleg szereplőihez hasonlóan leszbikus volt) sokat kockáztatott, amikor bevállalta, hogy korának egyik erkölcstelen tabuját, a homoszexualitást választja témájául, és a 20. század egyik legnagyobb hatású leszbikus regényének megalkotójaként vonuljon be a nemzetközi irodalom történetébe.
A magány kútja az előkelő családból származó Stephen Gordon életét követi nyomon. Szülei, főleg apja, fiút szerettek volna, már a név is megvolt (Stephen), végül mégis lányuk született.
Az apja, bölcsen és sokat tudóan, szeretetben és gondoskodással nevelte fel a lányát, akiről tudta, hogy más, mint a többi gyerek. A kis Stephen imádott sportolni, lovagolni, nem szeretett babázni, szíve szerint röviden hordta volna a haját és utálta a fodros, kislányos ruhákat.
Stephen életében az első jelentős fordulópont apja halála, majd az első szerelembe esése volt. Miután anyjával ketten maradtak hatalmas családi birtokukon, hamar kiütköznek a kettejük közötti különbségek, és ahogy szép lassan felsejlett Stephen valódi jelleme és nemi identitása, az anyja ajtót mutat neki. (Persze azért héba-hóba járjon vissza a családi birtokra, kérte az anyja, de csak azért, hogy ne okozzanak a szükségesnél nagyobb botrányt.)
Így Stephen tovább áll, és mai szóval élve az önmegvalósításba kezd, hamarosan Párizsban és az első világháború frontvonalában találja magát.
Bár 89 évet kellett várni a magyar fordításra, megérte, mivel valóban egy hiánypótló műről van szó – és nem a homoszexuális témája miatt. Sőt, erről teljesen el is feledkezhetünk a könyv értelmezésekor, hiszen ennél sokkal többről szól a történet.
Nevezetesen a kitaszítottságról és a harcról, amit egyesek (a bátrak) folytatnak, hogy önazonosan élhessenek. Mindenekelőtt azonban a szeretetről, annak határtalanságáról és mindent szabályt nélkülöző működéséről mesél valamit az olvasónak Hall.
Elvégre szeretni millióféleképpen lehet, és hiszem (különösképpen a könyv elolvasása után), hogy egyik ösvény sem helytelen.
Tanúja leszel, hogy férfiak és nők bemocskolják egymást, és bűnük terhét gyerekükre örökítik. Hűtlenséget, hazugságot és csalást fogsz látni azok között, akikre helyeslően tekint a világ. (…) és akkor hozzám fordulsz majd, és azt mondod: „Te meg én méltóbbak vagyunk a tiszteletre, mint ezek. Miért üldöz minket a világ, Stephen?” Én azt fogom válaszolni: „Mert ebben a világban csak az úgynevezett normálisoknak jár a türelem.”
A könyv fájdalmas tanulsága, hogy nem sok minden változott az utóbbi száz évben. Sajnos, ami a 20. század elején Angliában kiverte a biztosítékot és mára már elfogadottabbá vált, a föld számos részén még ma is kényes téma. A világ „kerítéskedvelő” részén sok helyen még ma is hasonló megbélyegzéssel, kirekesztéssel kell megküzdeniük a homoszexuálisoknak, és mindazoknak, akiknek bőrszíne, vallása eltér a „normálistól”.
De ahogy említettem, a könyv nem csak a szexualitásról szól, nem csak ez olvasható ki belőle. A történet mindenkihez szól, akit valaha kitaszítottnak, furcsának, kívülállónak érezte magát – és valljuk be, alighanem mindannyian éreztük már magunkat így valamikor az életünkben.
Bár már több hete, hogy elolvastam A magány kútját, csak most jutottam odáig, hogy írjak róla. Azért, mert ez a könyv valóban nagy hatást gyakorol az olvasóra. Rám például annyira, hogy az utolsó fejezet befejezése után még napokig az asztalomon feküdt a könyv, mert nem volt szívem a polcra tenni. Újra akartam élni a Hall által teremtett történet egyedülálló hangulatát.
Még akkor is, ha nagyon szomorú a könyv tanulsága, és kiderül belőle, hogy a magány kútja néha feneketlen.
De ez, ugye, még nem jelenti azt, hogy nem próbálhatunk kimászni a sötétségből.
