Kevesünk gyerekkorából maradhatott ki A rendíthetetlen ólomkatona története. Földes Eszter, Márkus Sándor és Korponovics Roland pedig úgy gondolja, hogy a mai fiatalságnak is meg kell ismernie a megható mesét. A rendíthetetlen ólomkatonát december 9-én mutatja be a Hatszín Teátrum, melynek előkészületeiről és újfajta megközelítéséről kérdeztük a darab rendezőjét, Esztert, valamint a látványért felelős Sanyit és Rolit.
Hogyan találtatok egymásra?
Eszter:
Először a Kiscsillag zenekar Semmi konferencia című előadásának munkálatai során ismertem meg Sanyit. Akkor tulajdonképpen ismeretlenül, ösztönszerűen kerestem meg. Távolról figyeltem a munkáját, nagyon tehetségesnek tartottam, ráadásul emberileg is közel érzem magamhoz. Nagyon fontos egy ilyen jellegű munkánál, hogy hasonló legyen az értékrendünk, és valamennyire lelkileg is tudjunk kapcsolódni. Amikor Sanyi éppen a Hatszín Teátrum egyik darabján dolgozott, említette, hogy tudomása szerint a Hatszín szeretne egy nagyobb szabású, saját készítésű gyerekelőadást. Ő ösztönzött, hogy keressem meg Gálvölgyi Dorkát, hátha nyitott lenne a közös munkára. Megfogadtam a tanácsát. Amikor Dorka rábólintott az ötletre, teljesen magától értetődő volt számomra, hogy Sanyival szeretnék dolgozni.
Sanyi:
Eszterrel sokat beszéltünk a rendíthetetlen ólomkatona koncepciójáról. Én már régóta szeretnék drónok mozgatta bábokkal dolgozni és bedobtam az ötletemet az Eszternek, aki nagyon nyitott volt rá. Úgy éreztem, hogy ha elkezdek kísérletezni a drónbábokkal, akkor az nagyon sok időt és figyelmet vesz el és attól tartottam, hogy nem tudok százszázalékosan a látványra (díszlet,jelmez,bábok) figyelni. Ezután csatlakozott a történetbe Roland, akivel korábban már dolgoztam együtt más projektekben. Ő nemrég végzett a Képzőművészeti Egyetemen intermédia szakán. Őt kértem meg hogy segítsen nekem és csináljuk meg a látványt együtt, megosztva egymás között a feladatokat.
Roli:
Sanyi szereti a színházi nyelvet „meghekkelni”, újfajta esztétikát létrehozni. Ennek a megtervezésében, kivitelezésében segítek neki, hogy minden mindennel összhangba legyen, apró, nüánsznyi jelentéstartalmakat csempészve a kellékekbe.
Eszter, miért éppen az ólomkatonát választottad?
Eszter:
Rögtön ez a mese jutott az eszembe. Gyerekkoromban ez volt az egyik kedvencem. Egy nagyon erős vizuális és érzelmi kép élt róla a fejemben. Több szempontból is egy nagyon izgalmas, összetett mese. Adott egy katona, akinek fél lába van, emiatt kilóg a játékok közül, akiket “rendesen befejeztek”, ezért kiközösítik, fenntartásokkal, előítéletekkel kezelik. Valamilyen formában szerintem mindenki megtapasztalja élete során ezt a fajta kirekesztettséget, ezért tudunk azonosulni az ólomkatonával. Mindezen felül olyan tulajdonságai, lelki mélysége van ennek a kis figurának, mely mindenki számára példaértékű lehet. Szerintem a mese egyik legfontosabb üzenete, hogy nem arra kell törekednünk, hogy láthatatlan, homogén részei legyünk egy nagy rendszernek, hanem merjünk önmagunk lenni és küzdeni ezért. Ehhez a legnagyobb erőt a szeretetből tudjuk meríteni.
De hogy jönnek a képbe a drónok? Nem túl merész megoldás ez egy ilyen klasszikus mesénél?
Sanyi:
Szerintem egyáltalán nem. Sőt! Kicsit mérges is vagyok magamra hogy nem próbáltam ki hamarabb a dolgot. Amikor bábtervezőként dolgozom, azzal kísérletezem, hogy a tradicionális bábtechnikákat hogyan tudom megújítani vagy egy újat létrehozni, mint csináltam azt anno a Nylon Groupban (felfújt, belűlről zsinórokkal mozgatott óriás nylon bábok). Az ólom katonában is lesz egy sajáttervezésű felfújt zsinórokkal mozgatott báb. Azt gondolom robotot használni bábmozgatás céljából nagyon izgalmas. Sokkal nagyobb hatást lehet elérni a nézőknél, ha a drónok mozgatják a figurákat, mivel így a bábmozgató eltűnik színről, és csak a bábot lehet látni, semmi nem tereli el róla a figyelmet. Szerintem pár év múlva a drónbábok és a felfújt nylon bábok ugyan olyan gyakoriak lesznek a színpadon mint például most egy kesztyűs báb vagy egy bunraku.
Hogyan kezdődött el hármótok közös munkája?
Eszter:
Amikor először találkoztunk hármasban, szinte rögtön egymásra hangolódtunk. Rolandot egyáltalán nem ismertem azelőtt, Sanyi mutatta be. Nagyon inspiráló három órát töltöttünk együtt. Megnyugtató olyan emberekkel dolgozni, akikkel ennyire egy hullámhoszszon tudsz rezegni. Jobb kezekben nem is lehetne ez a produkció. Selmeczi Bea dramaturg szintén nagyon fontos alkotóeleme az előadásnak. Ő írt ebből a körülbelül másfél oldalas meséből egy komplett darabot. Fontos szempont volt a humor, és az, hogy a hangvétel picit komolyabb legyen annál, amit általában a gyerekdaraboknál megszokhattunk. Nem akarom Andersent megsérteni, de szerintem a darab jobb lett, mint a mese. Sokkal árnyaltabb és izgalmasabb. Ez is egy színdarab feladata : hogy egy kétdimenziós történetet háromdimenzióssá varázsoljon. Biztosan elfogult vagyok, de véleményem szerint ez Beának sikerült.
Sanyi:
Ezután átbeszéltük, melyik szereplőt játssza majd báb, melyiket élő szereplő, milyen jelmezekre lesz szükség. Jelenleg a tervezési folyamatnál tartunk, most találjuk ki a teret, ahol játszódni fog a történet, konkretizáljuk a részleteket is, pár héten belül pedig elindul a gyártási folyamat.
És a casting?
Eszter:
Az nem volt. Nekem az ólomkatonáról egyből Mohai Tamás jutott eszembe. Egyébként osztálytársak voltunk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ő egy igazi romantikus, szerelmes alkat, nem mindennapi személyiség, ideális hőstípus. A másik főszereplő Bán János lesz. A mi előadásunkban a mesélő, és aki a történet szálait irányítja, egy kissé gonosz, de azért valahol szerethető játék lesz. Egy öreg bohóc, aki amiatt vált rosszindulatúvá, mert soha senki nem játszott vele. Egy szekrény tetején porosodik, amit nem ér fel a kisfiú, akinek a gyerekszobájában játszódik a történet. Ő Cipolla, a játékok ura. Bán szarkasztikus humora, látszólagos mogorvasága, és kisfiús érzékenysége tökéletesen alkalmassá teszi ennek a figurának az eljátszására. És egyébként is csodálatos színész. Borzasztó nagy megtiszteltetés vele dolgozni.
Mennyire tértek el az eredeti történettől?
Eszter:
Alapvetően nem, de sokkal jobban kibontottuk, feldúsítottuk a sztorit. Természetesen tisztelve Andersen klasszikusát.
Roli:
A színháznak, főleg a bábszínháznak mindig is az volt az egyik célja, hogy edukáljon. A klasszikus, nagy igazságokat hordozó mesékhez úgy kell hozzányúlnunk, hogy lépést tartson a mai világunkkal, a technikai fejlődéssel. Az elemek, melyeket belecsempészünk az előadásba, például a drón, a gyerekeknek már ismerősek lehetnek, ezért jobban odafigyelnek a történetre. Egy olyan feldolgozást szeretnénk csinálni, ahol nemcsak az osztály legszebb lánya tud azonosulni a történettel, hanem mindenki.
Sanyi:
Muszáj felvenni a versenyt azokkal a hatásokkal, melyekkel ma a filmek dolgoznak. Nem a vizualitásnak kell elvinni egy előadást, de muszáj reflektálni a mai világra. A fiatalabb generáció figyelmét sokszor csak így lehet lekötni, így tudnak hozzájutni ahhoz a tartalomhoz, amit verbálisan akarunk közölni.
Eszter:
Ez egy szép, minden szempontból klasszikus alapokon nyugvó előadás lesz, a mai modern, a “régit” megújító izgalmas eszközök, ötletek, formák felhasználásával. De csak annyira, hogy ne homályosítsa el, ne nőjön a fejére az értelmi és érzelmi tartalomra a forma.
A választásotokból úgy tűnik, gyerekeknek nehezebb darabot tervezni.
Eszter:
Más az ingerküszöbük. De nem csak a gyerekeknek, a mai modern társadalomnak. Nincs nyugalom, nincs csend, ha éppen nincs semmi történés, azonnal a telefonunkért nyúlunk, zabáljuk az információkat.
Sanyi:
Mindegy, kihez akarsz szólni, nehéz meló. A gyerekek rögtön, ösztönből reagálnak. Ha valami nem tetszik nekik, annak hangot is adnak, már az előadás közben.
Bár A rendíthetetlen ólomkatona látványában valóban szolgál majd néhány meglepetéssel, ezzel is kitűnve a többi mesefeldolgozás közül. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a történet a mai kisgyerekek szívébe is ugyanúgy be lopja majd magát, mint a miénkbe is tette, jó néhány évvel ezelőtt.
