Budapest titkai – A VII. kerület

Budapest

A Király és Rákóczi utca közé eső, egészen a Dózsa György útig tartó VII. kerület a Budapest legizgalmasabb, legpörgősebb része, a turisták egyik kedvenc helye a városban. Ez nem is csoda, hiszen itt található a fiatalok törzshelyeit rejtő bulinegyed. A partizáson túl más lehetőségeket, érdekességeket is rejt a VII. kerület. Mutatjuk is, hogy miket.

A VII. kerület Buda és Pest egyesítésekor, 1873-ban jött létre, méghozzá úgy, hogy Pest akkori legnépesebb részéből, Terézvárosból (a mai VI. kerület) leszakítottak egy darabot, és a Király utcától délre eső részből megszületett Erzsébetváros. Ezt a nevet csak 1881-ben kapta a városrész, Ferenc József feleségéről, Erzsébet (azaz Sissy) királynéról.

Budapest

A köznyelvben gyakran zsidónegyedként is utalnak a VII. kerültre, ennek az az oka, hogy az 1800-as évektől kezdve itt vannak a budapesti ortodox zsidó vallásúak hitéletének legfontosabb helyszínei, melyek közül a legjelentősebb a Dohány utcai Zsinagóga. A második világháborúban, a Szálasi éra alatt itt hozták létre fővárosban a gettót, vagyis egy olyan, a város többi részétől szigorúan elkülönített területet, ahová bezsúfolták a zsidókat.

Bár a városrész a 19. század végén, a 20. század elején gyors fejlődésnek indult (hála a kerületet is érintő beruházásoknak, például a nagykörút megépítésének), az ezredfordulóra elvesztette régi fényét, a házak többsége kritikus állapotba került. A 2010-es évek hoztak változást a Kazinczy utcának és környékének, ekkor kezdtek el megnyílni a romkocsmák és a Gozsdu-udvar bárjai, melyek hamarosan mágnesként vonzották elsőként a turistákat, majd a fővárosiakat is.

Bár sajnos romos épületből és csúf tűzfalakból még ma is szép számmal akad, a Színes Város kezdeményezés 2008-tól varázsolja a lepusztult falfelületeket műalkotássá.

5 hely, amit ki kell próbálnod a VII. kerületben

Bors Gasztrobár

A Bors Gasztrobár azért is került a listánk első helyére, mert tökéletesen jellemzi a hetedik kerületet. A bulinegyedben található gyorsétkezde fiatalos, merész és nincs két olyan egymást követő nap, amikor ugyanazokkal az ételekkel és levesekkel várnának. Mert itt minden előfordulhat: a mákos guba és túró rudi leves is, és a szendvicseik sem a megszokott ízkombinációkra épülnek, de talán ezt mostanra talán már te is kitaláltad.

Bors Gasztrobár Budapest

Keksz

Ha keksszel nem is, de rengeteg más finomsággal találkozhatsz a Kekszben. Akár már a napod első állomása is lehet ez a hely, kiadós angol reggelijükkel, virslijükkel vagy bundás kenyerükkel biztosan jól laksz, de ha egészségesebb ételre vágysz, akkor sem kell máshová menned: több saláta közül válogathatsz, sőt te is összeválogathatod, hogy milyen zöldségek kerüljenek bele. Hamburgereik is vannak, ott is hasonló a történet: te magad mondhatod meg, mit tegyenek a zsemlék közé.

Keksz Budapest

Ramenka

Nekünk a japán konyháról elsőként nem a sushi, hanem a ramenka jut az eszünkbe. Talán azért, mert az utóbbit jobban szeretjük az előbbinél. És ha már szóba került a tartalmas, laktató leves, a Ramenkában isteni finom levest készítenek. Ha a leves után szomjasnak éreznéd magad, ajánljuk, hogy kóstolj bele a hagyományos japán alkoholos italokba is, például a choya uméba.

Ramenka Budapest

Araz

A Continental Hotel földszintjén megbújó Araz Étterem nemcsak a szálló lakosainak szól: bárki betérhet ide az utcáról. A fényűző és elegáns környezet ellenére az árak gazdaságosak, a fogások pedig egytől egyig finomak. A menüre a magyar és francia gasztronómia legismertebb ételei kerültek fel, modern konyhatechnológiákkal elkészítve, elképesztően ízletesen tálalva.

Araz Budapest

Paneer

A rántott sajt mindig gyerekkori emlékeket idéz elő bennünk, hiszen a sulis menzák visszatérő ételei közül az egyik legnépszerűbb volt. Pont ezért szól a Paneernál is minden a rántott sajtról, de szerencsére a fiúk sokkal minőségibb alapanyagokból dolgoznak, mint az iskolás konyhásnénik. Legyen szó cheddar, ementáli vagy camambert sajtról, itt mindent finom bundába forgatnak neked. Mivel a sajtból sosem elég, érdemes megkóstolnod a különleges sajtburgerüket is.

Paneer Budapest