Kevés film van, aminek a trailere másodpercek alatt annyira felcsigáz, hogy úgy érzem, muszáj megnéznem a filmet a mozikban. Legutóbb akkor éreztem azt, amikor a Csábítás (The Beguilded) előzetesét láttam. Ma volt „szerencsém” megnézni a filmet, mely után a legfőbb tanulság számomra az volt, hogy tévedni emberi dolog. Bizony, még én is ezt teszem néha. Ezt a filmet aztán igazán nem kellett volna izgatottan várnom, sőt megnézni is csak akkor érdemes, ha végképp semmi dolgod.
Kezdjük egy kis background infóval, hogy jobban képbe legyél. A Csábítás Thomas Cullinan azonos című, 1966-ban írt könyve alapján készült. A 2017-es már a második filmes feldolgozása a műnek, ezelőtt 1971-ben került a mozikba, és Colin Farrell karakterét Clint Eastwood, Nicole Kidmanét pedig Geraldine Page játszotta.
A történet Amerikában, a polgárháború idején játszódik, egy erdő mélyén megbúvó leányiskolában, ahol a háború miatt már csak 5-6 gyerek maradt, akik nem tudnak hova menni, na meg persze az iskola igazgatónője, Martha (Nicole Kidman) és jobbkeze, Edwina (Kirsten Dunst) is itt tengeti mindennapjait.
Az egyik lány egy sebzett katonára (Colin Farrell) talál az erdőbe, aki bár az ellenséges északi hadsereg zsoldosa, mégis befogadják. A történet egyik kevésbé érthető része pontosan ez: bár mindegyik lány és nő ódzkodik John McBurney-tól, akinek eltörött a lába, mégis befogadják és gondozzák őt – de persze csak addig, míg fel nem épül, mert akkor majd átadják a hadseregnek, akik feltehetően kivégeznék. A félig iskolaigazgató, félig javasasszony Martha hamar talpra állítja a katonát, de azért mégis azt tanácsolja, hogy inkább maradjon még az ágyban, amikor pedig a déli katonák jönnek el hozzájuk, eltussolják, hogy az ellenség egyik embere náluk van.
A film némely részlete olyan, mintha egy butácska tinifilm lenne: a lányiskola növendékei mind kínosan feszengenek a törött lábú férfival, kikezdeni csak a legnagyobb mer vele, meg persze Edwina és kicsit Martha is. Szóval a szexuális túlfűtöttség a viktoriánus kori erényekkel keveredik, aminek a végeredménye egy vontatott és egyhangú film.
Merthogy a Csábításból hiányzik a mélység. A lányokról nem tudunk meg semmit, Edwináról csak annyi derül ki, hogy rühelli, hogy a semmi közepén, egy iskolában kell rostokolnia, Martháról meg azt tudjuk meg, hogy az apja anno nagy bulikat csapott a házban. A szereplők egysíkú, sekélyes ábrázolásának köszönhetően jellemfejlődésről még a legnagyobb jóindulattal sem beszélhetünk.
Feszültség ugyan van a történetben, a maga visszafogott, elnyomott módján, a végére mégsem teljesedik ki, nincs katarzis, egy-két rövidke jelenet kivételével pedig nem beszélhetünk izgalmas rendezői megoldásokról, meglepő fordulatokról. Kicsit olyan ez az egész, mint hogyha egy hangversenyre készültünk volna, de egy zongoraszólóval kellene beérnünk.
Lehet, hogy a polgárháborús időben Kirsten Dunst, Nicole Kidman és Colin Farrell szemezése még vad csábításnak és erkölcsi fertőnek számított, de mai szemmel nézve ez csak egy szelíd flört, ami elrabol a nézők életéből másfél órát.
https://www.youtube.com/watch?v=iRjw_qywQ-c
