Sült csirkecomb, másképp: Szőlős-fehérboros csirkecombok bulgursalátával

A fehérbor nemcsak szép pohárba kitöltve, elkortyolva nagyon finom, hanem főzni is szuper vele! Mustárral, rozmaringgal, szőlővel kombináltam, így az egyszerű csirkecombok rögtön különlegessé váltak.

Hozzávalók

4 személyre 

  • A húshoz: 
  • 2 + 2 evőkanál vaj
  • 4 csirkecomb
  • só, őrölt fekete bors
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 3 dl száraz fehérbor
  • 3 evőkanál mustár
  • 1 kis ág rozmaring
  • 1 nagy fürt kékszőlő
  • A salátához: 
  • 20 dkg bulgur
  • 1 csokor újhagyma
  • 1 kis fej lila hagyma
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld
  • kevés citromlé

Elkészítés

#1 Egy nagy serpenyőben felolvasztunk két evőkanál vajat, majd a csirkecombok mindkét oldalát 2-2 perc alatt alaposan lepirítjuk rajta. A combokat ezután kivesszük, és vajjal vékonyan kikent tepsibe helyezzük. Sózzuk, borsozzuk.

#2 A serpenyőbe dobjuk (elmosás nélkül) a maradék vajat, és a megtisztított, nagyobb cikkekre vágott vöröshagymát, illetve az egészben hagyott fokhagymagerezdeket párolni kezdjük rajta. Kevés fehérborban simára keverjük a mustárt, a hagymákhoz keverjük a finomra aprított rozmaringlevelekkel együtt. Felöntjük a maradék borral, összeforraljuk, majd az egészet a csirkecombokra öntjük. Lefedjük alufóliával, és 170 fokra előmelegített sütőben 20-25 percet sütjük.

#3 A szőlőt megmossuk, leszemezzük, a 20-25 perc letelte után a tepsibe szórjuk, további 10-15 percet sütjük. Végül levesszük az alufóliát, és pár perc alatt megpirítjuk a combokat.

#4 A csirkecombok sütésével egy időben elkészítjük a köretet. Az átöblített bulgurt kétszeres mennyiségű, enyhén sós vízben puhára főzzük. Összekeverjük a megtisztított, felkarikázott újhagymával és az apróra vágott lila hagymával. Finomra vágott petrezselyemzölddel, citromlével és kevés sóval ízesítjük, majd az elkészült csirkecombok mellé tálaljuk.

Az Ízesélet gasztrobloggerének, Csigó Zitának receptje. További receptek: izeselet.hu