A Titanic történetéről már mindenki hallott, ha másért nem, hát azért, mert láttuk az 1997-ben készült, 11 Oscar-díjat elnyert filmet Leonardo DiCaprio és Kate Winslet főszereplésével. Éppen ezért nem meglepő, ha a kiállításra nagy elvárásokkal érkezünk, valami olyasmire számítva, amit eddig még nem tudtunk, nem láttunk a katasztrófa történetéről.
A Titanic Kiállításon olyan csodálatos tárgyakat mutatnak be, melyek 73 évig pihentek az óceán mélyén, és csak 1985-ben fedezte fel őket a világ. A rengeteg hajóalkatrész, kicsorbult porcelánok és használhatatlanná vált személyes holmik itt, a Titanic Kiállításon állnak össze egy egésszé, és mesélik el úgy a hajó történetét, ahogy még soha senki nem tette.
A kiállítás először egy kis háttér-információt nyújt, hogy el tudjuk helyezni térben és időben az egész Titanic-jelenséget: a 20. század első éveinek fontos (vagy inkább érdekes) eseményeiről tájékoztat néhány tabló, melyekről kiderül például az is, hogy az 1900-as évek legelején került a boltok polcaira az első Pepsi kóla.
A hajó pontos makettje és tervrajza fogad a kiállítás következő egységben, majd szép lassan sorra kerülnek az óceán mélyéről felszínre hozott maradványok: a gyönyörű pénztárcától kezdve a mai szemmel viccesnek tűnő aranykeretes szemüvegig, egészen az egykoron a Titanic főlépcsőjét díszítő angyalszobor talpazatáig.
Feltárul előttünk az első- másod- és harmadosztály kabinjai és berendezése is: egymás melletti vitrinekben sorakoznak a különböző osztályoknak szánt étkészletek is. (Meglepő módon a harmadosztály legkevésbé díszes, kevésbé értékes tányérjai maradtak meg a legjobb állapotban.)
A kiállításon rengeteg olyan dolgot tudhatunk meg, melyekről eddig nem hallhattunk (vagy ha mégis, már régen elfelejtettük a DiCapriós film óta), és újabb megvilágításba helyezi a Titanic katasztrófáját. A bányászok sztrájkja miatt majdnem késéssel indult el a hajó, és helyhiány miatt kevesebb mentőcsónakot helyeztek el rajta, mint eredetileg tervezték. (Hozzá kell tenni, a törvényi előírásnak még így is megfelelő számú csónak volt a hajón.) Megdöbbentő az a tény is, hogy sokkal több ember is megmenekülhetett volna, ha a csónakokat teljesen megtöltik emberekkel, de több mentőjáratban is alig voltak utasok – egész egyszerűen azért, mert nem hitték el, hogy a kor csodája, a Titanic elsüllyedhet. Sok áldozat pedig nem fulladásban halt meg, hanem megfagyott, mivel rettentő hideg volt azon a végzetes éjszakán.
A kiállítás végére is marad egy csattanó. Az út elején mindenki kap egy „utaskártyát”, melyen egy, a hajón utazó személy neve és rövid története olvsható. A kijárat előtt az egyik falon az összes utas nevét felírták, társadalmi osztály szerint külön csoportokra bontva az életben maradottakat és az elhunytakat. Ránk vár a feladat, hogy kibogarásszuk a hosszú listáról, hogy kiállításbéli személyünk vajon túlélte-e a katasztrófát.
Bár gyerekként én is nagy Titanic-rajongó voltam az 1997-es filmfeldolgozásnak köszönhetően, egy percre se jutott eszembe a kiállítás alatt Leonardo DiCaprio vagy Kate Winslet. Miért is jutott volna, mikor a több mint százéves leletek sokkal izgalmasabb történetet meséltek?
A kiállításon emberek érzései, vágyai, reményei vagy éppen félelmei váltak tapinthatóvá a víz mélyéről megmentett kincsek segítségével. Ezeknek az embereknek a történeteiben semmi közös nincs, csupán egy dolog: 1912. április 14-nek éjjele, amikor életük megtört – és sokuknak véget is ért.
A Titanic Kiállítás több mint egy hajó történetének bemutatása. Időutazás, ahol egy mára elfeledett kor bonyolult társadalmi hálója, embereinek sorsai és motivációi elevenednek meg és ragadják magukkal azokat is, akiket eddig nem hozott lázba a világ leghíresebb hajójának története.
