Hamarosan még nagyobb öröm lesz Budapesten landolni

Várhatóan még ebben az évben megnyílik a még építés alatt álló repülőtéri szálloda a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – jelentette be a beruházó Wing Zrt. és a Budapest Airport szerdán Budapesten a szálloda bokrétaünnepségén.

Noah Steinberg, az ingatlanfejlesztő Wing Zrt. vezérigazgatója az eseményen azt hangsúlyozta, hogy a budapesti repülőtér egyike volt a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda. Véleménye szerint a beruházás megvalósulása nemcsak a repülőtérnek fontos, hanem a magyar gazdaság és a turizmus is profitálni fog belőle.

MTI – Máthé Zoltán

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt kezdték meg a repülőtér fejlesztését, azóta összesen 110 milliárd forintot költöttek az infrastruktúra bővítésére, felújítására. A szálloda építése már az újabb, 50 milliárd forintos BUD 2020 fejlesztési program része, amelynek keretében számos más beruházást is végrehajt a repülőtér üzemeltetője.

MTI – Máthé Zoltán

Az 5200 négyzetméteres, 3,2 milliárd forintból felépülő szállodát az Orbis Hotel Grouphoz tartozó ibis üzemelteti majd. A 145 szobás létesítményben a normál méretű szobák 16, az apartmanok 36 négyzetméteresek lesznek, emellett 350 négyzetméternyi konferenciaterem is lesz. Az építkezés kivitelezője a Market Építő Zrt.

MTI