Július után kezdődhet a hármas metró felújítása

Ha minden igaz, július végén írja alá a 3-as metró infrastruktúra-felújításáról szóló szerződéseket a BKV, ami azt jelenti, hogy az év második felében kezdődhet el a felújítás, melynek első fázisa a Kőbánya-Kispest és Nagyvárad téri megállók közötti szakaszt érinti.

A hármas metró felújításának legújabb fejleményeiről a Világgazdaság számolt be. Információik szerint minden a tervek szerint halad, és a határidők tarthatóak lesznek, vagyis a kiviteli munkálatok 2017 legvégén kezdődhetnek, a Nagyvárad tér és a Kőbánya-Kispestnél lévő végállomás közötti részen. A felújítás második fázisa a Lehel tér és Újpest-Városközpont közötti szakaszt érinti.

A beruházás megkezdésének feltétele a metrót pótló buszok felszíni közlekedési lehetőségének kialakítása. Miután a 3-as metróvonal rekonstrukciója több ütemben és több évig tart, sok százezer utas napi utazási szokásait kell átalakítani. A rekonstrukcióhoz kapcsolódóan a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. előzetesen vizsgálta, hogy a Kőbánya-Kispest – Nagyvárad tér szakasz felújítása alatt várhatóan miként rendeződik át a forgalom az érintett hálózaton, ennek alapján lakótérségekre bontva részletes mobilitási tervet dolgozott ki. A közlekedési rend véglegesítése most is folyamatban van. Ennek keretében nemcsak a 3-as metróvonal feletti pótlóbusz-közlekedést biztosítják, hanem egyes, a metró déli szakaszának vonzáskörzetéhez tartozó dél-pesti és kelet-pesti lakótérségekből is alternatív, közvetlen belvárosi eljutást nyújtó megoldásokat dolgoztak ki, amelyek gyorsíthatják a belváros vagy az üzemelő metróvonalak elérését – közölte a BKK a Világgazdasággal.

Az új közlekedési rend miatt az Üllői úton buszsávokat fognak kialakítani, és lehetséges, hogy új buszjáratokat is indítanak majd Kőbánya-Kispestről a Nagyvárad térig, vagy az Örs vezér térig.

A felújításnak köszönhetően a metrómegállók egész területét lezárják, így az itt működő boltoknak is be kell majd zárniuk. Arról, hogy meddig maradhatnak még nyitva az üzlethelyiségek, még nincsenek információk.