Telt házas koncerttel ért véget az A38 Hajón a Bin-Jip 7 éves pályafutása. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint búcsúzott a közönségtől, ősszel pedig jön az új felállás.
2015. augusztus 4-e több szempontból is az életem egyik fontos napja marad, de történetesen ekkor értem oda először a Bin-Jip zenekar igazi, táncolós koncertjére. A Kobuci kertben megtartott egy órás koncert már a sokadik volt, amire el szerettem volna jutni, de akkor végre sikerült meghallgatnom ezt a csodás magyar hármast, ahogy az elektronikus zenét egy befogadható, zenés együttes felállásban prezentálják a szórakozók számára. Nem volt csúcs szuper a hang és fény, de Harcsa Veronika hangja, Gyémánt Bálint gitárjátéka és Andrew J zenei alapja tökéletes hangörvényt generált az este folyamán.
Előtte már volt szerencsém végighallgatni őket ülve, még 2014 végén a MÜPA-ban, ahol már elkápráztatott a hármas közös energiája, ahol még a híres trombitás, Erik Truffaz is fellépett velük. Akkor is nehezen ment, de ezt követően az első „igazi” koncerten nem maradtam ülve, szinte lehetetlen is lett volna.
A megszerzett élményt ezt követően többször is újra magamévá tettem. Nem jártam minden koncertjükön, de ahova tudtam mentem. Utólag sajnálom is, hogy nem törekedtem a maximumra, de ezzel már nincs mit tenni és az utolsó koncertre legalább így még nagyobb odaadással kívántam eljutni.
Igen, sikerült, sajnos az utolsó koncertre, mert március 31-ére búcsúkoncertet hirdetett a zenekar. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint ugyanis a jövőben más projektekre koncentrál majd, így 7 év után elhagyja a Bin-Jip kötelékét. Megszűnni nem fog a zenekar, de a csodás trillázás, a gitárszóló már nem lesz része, amivel az eddig született dalok is digitális formában maradnak a fent a jövő számára.
Az utolsó-utolsó koncertre így érthetően már hetekkel a koncert előtt elfogytak a jegyek. Azt, hogy mennyire vált népszerűvé a zenekar, az is jól mutatja, hogy rengetegen kerestek, még reménykedtek abban, hogy az utolsó percben is akár tudnak egy jegyet vásárolni. Talán utólag nem a Hajóra kellett volna szervezni az utolsó koncertet, hanem egy nagyobb helyre. Persze nem azért, mert nem az A38 lenne a legtökéletesebb helyszín annak, amit a Bin-Jip művel, hanem mert így túl sokan maradtak le a befogadóképesség miatt a búcsúkoncertről és ez egy kicsit igazságtalannak is tűnhet.
Mert ez a közönség igazán odaadó módon üldözte kedvenceit az elmúlt évek során és nem csak pusztán egy-egy estés szórakozásról volt szó, hanem valamiféle belső szeretetről, mert Harcsa Veronika személyisége nagyon közvetlen, baráti hidat teremtett közönség és előadó között, akár, ha csak magamba nézek.
Tökéletes búcsú persze nincs, a zenekar egyik legtöbbet használt színpadán búcsúzott, természetesen a telt házas érdeklődés mellett, ahol a mély bugyorban összegyűlt érdeklődők, rajongók türelmesen várták a zenekar színrelépését, majd elkezdődött a magyar koncert-elektronika történelmének egyik legjobb formációjának utolsó koncertje.
Harcsa Veronika szokás szerint ragyogott és fülig érő mosollyal kápráztatott el mindenkit, kivételes hangja és hangképzései mellett. De valami most más volt.
Valami olyan búcsúztatásban részesítették közönségüket, ami az egyik oldalról maga volt az eufórikus csoda, másrészről az igazságtalan valóság. Mert a Bin-Jip talán pályafutásának (legalábbis az én általam bejárt koncertek közül) a legizgalmasabb, legnagyobb energiával és a lendületesség tetőfokával köszönte meg az elmúlt évek rajongását.
Azt megszokhattuk, hogy a zenekar minden alkalommal improvizatív módon adta elő a számait. Sosem hallhattunk kétszer ugyanúgy egy No Way Boyt, vagy egy Heavy-t, de most egy totális erőt demonstráló hangszerelést kaptunk, melyben az ütemesebb darabok – utoljára – szinte megzengették az A38 minden egyes részét és természetesen a közönség testét is, akik a szűkös hely ellenére a lehetőségekhez mérten működő tánccal, ovációval és tapsviharral hálálták meg az utolsó hangokig.
Elhangzott minden szám, ami az elmúlt években megszületett és természetesen ráadás is volt, de a végzetünk elől nem menekülhetünk, így ennek is vége lett. Egyszerre feltöltődve és szomorúan távozhattunk a koncertteremből, mert míg egy nagyszerű zenekar elementáris energiáival feltöltődve indulhattunk haza, addig ezt el is kell engednünk, pontosabban a legjobb emlékeink közé kell zárnunk és maximum csak a reményt őrizhetjük meg, hogy talán mégis lesz még egy nagyobb búcsúkoncert, vagy látjuk még ezt a felállást különleges alkalmakkor. Az biztos, hogy jó lenne, én biztos ott lennék!
Ettől függetlenül Harcsa Veronikát és Gyémánt Bálintot a zenekartól függetlenül is meghallgathatjuk még sokszor, és a Bin-Jip pedig új fordulatot véve Andrew J mellett a másik alapító taggal, Kaltenecker Zsolttal és Lantos Zoltán hegedűművésszel kiegészülve ősszel visszatér egy új köntösben, melyet igen is érdemes nagyon várni!
A búcsú itt legyen teljes azzal a számmal, amiben Veronika hangjának különleges használata, Bálint gitárjátéka és Andrew produceri improvizálása a legütősebben ért össze az utolsó koncerten!
Még jó, hogy volt, aki hajlandó volt az utolsó percekben is a jövőre gondolni! A további videók ITT, a teljes képgaléria ITT található, amiből a képeket a Band Trough The Lens oldal „paparazzijától” kölcsönöztünk!
Kovács M
