Budapest is készül a bábszínház világnapjára

Rendhagyó programokkal, köztük bábos kincskereséssel, középiskolai látogatással készülnek a keddi bábszínházi világnapra a műfaj képviselői, akik szokatlan produkciókkal különleges helyszíneken várják a közönséget Budapesten is.

Március 21. a bábművészet világnapja, amelyet a magyarországi és a határon túli magyar nyelvű bábosok a Budapest Bábszínház kezdeményezésére immár negyedik éve ünnepelnek.

A rendezvény célja a színházi életben egyre nagyobb teret nyerő műfaj megerősítése, képviselőinek – a legfiatalabb generációnak és a már régóta a pályán levőknek – a bemutatása.

A világnapon a bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói együtt igyekeznek új nézőket megnyerni a műfajnak a színházépületekben és azokon kívül is.

A Budapest Bábszínház művészei a Madách és a Vörösmarty Gimnáziumba látogatnak el egy különleges Beckett-etűddel. Kalózokként elfoglalják a metrópótló hajót és bepillantást engednek a Holle anyó című előadás próbáiba is. Délután az Operaház előcsarnokában Bábklasszikusok az Operában címmel láthatók Chopin- és Kodály-művekre készült etűdök. Este a Marionett sörözőben a Stop című világjáró mikropódium produkció, valamint Baltazár kalandjai is megtekinthetők.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház délelőtt a Spárga-tengeralattjáró című darabot játssza, az előadásból kiderül, mit keresnek a verebek a víz alatt. A mesés, zenés darab nézői a játék résztvevői lesznek; rajtuk múlik, sikerül-e megszabadítani a vízi világot a moszatok rémuralmától.

Aki keres, talál címmel bábos kincskeresésre várják az érdeklődőket a Keleti István AMI és Művészeti Szakgimnázium bábosaival a bábszínházi világnapon délután az Árkád Bevásárlóközpont 1. emeletén.

A 2017-es bábszínházi világnap magyar nyelvű üzenetét Nánay István színikritikus írta. Az eseménysorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a budapesti események védnöke Tarlós István főpolgármester.

A bábszínházi világnapról további információ ezen az oldalon található.

MTI