9 ok, amiért a világ hálás lehet nekünk,magyaroknak

Annak ellenére, hogy reggel van, tudunk egy jó hírrel szolgálni: a világ egyik legszebb nemzetének vagy polgára. Miért ilyen csodálatos dolog magyarak lenni, merülhet benned a kérdés. Olvasd el, mi mindent adott ez a kis ország az emberiségnek. (Na jó, a listánk nem a teljesség igényével készült.)

C-vitamin

Talán közhelyes ezzel kezdeni, de Szent-Györgyi Albert nélkül most bizony mindannyian úsznánk… egyszóval nem lenne olyan könnyű kigyógyulni a náthából.  Mondjunk hát köszönetet a magyar orvosnak, akinek jóvoltából reméljük egészségesen kihúztuk a telet, és akinek neve az egész világon ismert.

Golyóstoll

Azt is egy magyar feltalálónak köszönhetjük, hogy jegyzeteinket nem töltőtollal kell írni – vagy inkább maszatolni. A golyóstoll ötlete Bíró László nevéhez fűződik, aki 1938-ban szabadalmaztatta ezt az írók és tanulók életét forradalmasító ötletet.

Villamos

Képzeljünk el egy életet dugókkal, szmoggal, villamosok nélkül. Rémes, nem? Az elektromos vonat szülőatyjának nevezett, magyar születésű Kandó Kálmán jóvoltából ezt nem kell megtapasztalnunk: ő volt ugyanis a nagyfeszültségű háromfázisú, ipari frekvenciájú váltakozóáramú vontatás első alkalmazója mozdonyoknál. Nélküle nem száguldhatnánk reggelente a körúton a 4-es 6-ossal sem.

Rubik-kocka

Ha nem tudod kirakni ezt a kocka formájú rejtélyt, nem csodálom, hogy nem jutott még eszedbe, mennyire hiányozna Rubik Ernő találmánya. Amennyiben viszont sikerült már egy oldalra rendezned az azonos színeket, el sem tudod képzelni nélküle az életed, ugye? Furcsa egy addikció.

Hologram

Oké, hogy nem része mindennapjainknak, de Dénes Gábor, és a hologram ötlete nélkül a Star Wars-ban Luke talán nem látja meg a segítséget kérő Leila hercegnőt. Plusz lehet, hogy pár éven belül a hologram lesz az új Face-time!

A magyar gének

Rengeteg híres énekes, színész és sportoló származik Magyarországról, akik jellegzetes nevük miatt ha akarnák sem tudnák eltitkolni magyar származásukat. Puskás Ferenc, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Jászai Mari és még sokan mások tartoznak erre a listára. Még több külföldi híresség pedig magyar felmenőkkel rendelkezik, például Tony Curtis, Rachel Weis, Drew Barrymore, Alanis Morissette, Adrian Brody, Peter Falk, Goldie Hawn, Joaquin Phoenix, Calvin Klein, Estée Lauder, Gene Simmons és Robert Capa.

Alkohol

Lehet, hogy elsőre kevés külföldi tudja értékelni a pálinkát vagy a fröccsöt, de mi tudjuk, mit hagynak ki vele. Arról nem is beszélve, hogy a magyar borok messze földön híresek, az Unicum pedig egész Európa egyik kedvenc likőrje.

Túró Rudi

Hogy is hagyhatnánk ki a sorból az egész ország kedvenc desszertjét? Akinek élnek külföldön barátai, biztosan tudja már, hogyan lehet egy csomag Túró Rudit postán feladni, vagy bőröndben kicsempészni a országból. Az édesség ma már nem csak a boltokban kapható, de a legtöbb egyetemen vagy nagyobb intézményen megtalálható a jellegzetes, piros pöttyös masina, mely dobálja magából a rudikat. Ráadásul a Túró Rudi most egy újfajta, egészségesebb fehér rudival is megörvendezteti a nemzetet!

Budapest

És végül, de nem utolsó sorban a főváros, ahol megtalálható minden olyan dolognak az eszenciája, amit szeretünk Magyarországban: az építészet, a kultúra, a művészet, a gasztronómia, egy csipet természet, a divat, és még sorolhatnám. Nem véletlen, egyre több turista utazik hozzánk, hogy magukba szívják a Budapesti életérzést.