A boldog békeidők bevásárló központjai Európa nyugati országaihoz képest itthon pár éves késéssel jelentek meg, a sors iróniájaként azonban épp ezen nemzetek polgárai járnak manapság százezres tömegekben Budapest gyönyörű vásárcsarnok-állományának csodájára. Az alábbi válogatásban a főváros történelmi piacait vesszük górcső alá.
Az időjárás viszontagságai, az egészségtelen körülmények, a kaotikus árviszonyok és a rossz minőségű, ellenőrizetlen áruk elleni harc szuperfegyvere, a fedett, kőből épült, szabályozott keretek szerint működő vásárcsarnok a 19. század második felében jelent meg, Angliában, Spanyolországban és Franciaországban áruféleségekre szakosodva, míg a németeknél egy központi és több kerületi vásárcsarnok képében. A magyar főváros természetesen a hozzánk kulturálisan és földrajzilag is közelebb álló német gyakorlatot vette át, így hát Lechner Lajos, a főváros középítési igazgatójának vezényszavára az 1890-es évek elején meg is indulhatott a budapesti vásárcsarnok-építési program. Az évtizedeken átívelő projekt eredményeképpen Budapest ma egy központi nagybani piacnak, és hat darab kerületi vásárcsarnoknak ad helyet.
Központi Vásárcsarnok
Az 1892-es tervpályázatra összesen kilenc pályamű érkezett be, többek között német és francia földről, a megbízást azonban végül a magyar Pecz Samu, műegyetemi tanár nyerte el. A Zsolnay-kerámiával gazdagon díszített épületmonstrum két évnyi szakadatlan munka után majdnem elkészült 1896 nyarára, amikor is tűz ütött ki, megrongálva a tetőzetet és károkat okozva a vasszerkezetben, ám a következő év februárjában így is sor került az átadásra: az 1897 február 15-i hivatalos megnyitón több ezren figyelték, ahogy az első tehervonat begördül a háromhajós, 60 méter széles, 220 méter hosszú épületbe. A Dunán szállított, többnyire külföldről érkező árukat egy 120 méter hosszú alagúton keresztül vezették be a csarnokba, míg a ma korzózó turisták lábai által taposott hosszanti folyosó eredetileg kocsiútként szolgált. A bérlők ingyenes használhatták a felvonókat, a nézelődők pedig ingyen telefonálhattak, bár a céltalan csevegést tiltották. Tízezer négyzetméteren élőhalat, élő és tisztított baromfit, tejtermékeket, bort és pálinkát, valamint iparcikkeket is árultak a bérlők, a Központi Vásárcsarnok pedig hamarosan a nemzetközi kereskedelem egyik fontos szereplőjévé vált, hiszen innen indították külföldre a magyar élelmiszer szállítmányokat. Az épület a második világháború során súlyos találatokat kapott (még a vízi alagút is beomlott), a következő évtizedek alatt pedig a vásárcsarnok eredeti hangulata szinte teljesen elveszett. A kilencvenes évek közepén végre sor került a teljes műemléki rekonstrukcióra: mind a belső, mind a külső tér visszanyerte századfordulós arculatát. A századik évfordulóra még az alagutat is felújították, áruk helyett most a hulladékot szállítják rajta keresztül.
Batthyányi téri vásárcsarnok
A vásárcsarnok helyén korábban egy gyönyörű barokk házsor állt, melynek északi fele máig kedves kis zárványként hirdeti egy emelkedettebb korszak emlékét Buda szívében. Bár listánkon a második helyet foglalja el, időrendben ez a Lechner-vezette vásárcsarnok-program utolsó terméke. A hatos számú fővárosi vásárcsarnok 1902-re épült fel, acélszerkezetét a pesti Schlick-gyárban készítették (nekik köszönhetjük többek között a világ első alacsony padlós villamosát, a kisföldalattit is). Eredetileg egyterű, egy nagybani virágpiacnak helyet adó galériával kiegészített épület volt, aztán a hetvenes években a nyugati bevásárlóközpont-láz csak elérte a Batthyányi teret is, az épület pedig kétszintes kialakítást kapott. 2003-ban esett át egy nagyobb felújításon: a földszintén most egy Spart találunk, az emeleten ügyfélszolgálatokat, a piaci nyüzsgést és illatárt viszont hiába keressük, már rég elvesztek.
Hunyadi téri vásárcsarnok
Oly sok gyönyörű rehabilitáció után a helyi védettséget élvező Hunyadi téri vásárcsarnok felújítása sajnos a második világháború óta várat magára, ám a romos külső is csak hozzáad a fővárosi piacok körében parányinak számító épület varázsához, aminek sárgatéglás homlokzatán gipszből készült ökör- és sertésfejdíszek hirdetik a zárt térben kínálkozó portékát. A Nagykörút szomszédságában található vásárcsarnok Czigler Győző tervei szerint épült fel 1897-ben, a bódélabirintusos belső azonban a századforduló helyett inkább a 70-es, 80-as évek szocializmusának világát idézi meg. Akire nyomasztólag hat a retrohangulat, azt a vásárcsarnokkal szemközti őstermelői piac várja friss zöldségekkel, hústermékekkel és különféle csemegékkel.
Rákóczi téri vásárcsarnok
A budapesti vásárcsarnokok sorában rögtön a Fővám téri épület után másodikként épült fel a Rákóczi téri vásárcsarnok, Rozinay István és Klunzinger Pál tervei alapján. A ma a metrólejáróra néző főbejáraton keresztül hajtottak be az épületbe a rakománnyal megpakolt lovaskocsik, így könnyítve meg a lerakodást. A több mint négyezer négyzetméteres alapterületű csarnok a kezdeti években 375 állandó és 55 ideiglenes árusítóhelynek adott helyet, de még vendéglőknek és bérlakásoknak is jutott hely az épületben. A forgalom a harmincas években olyan alacsonnyá vált, hogy tervbe vették a csarnok bezárását, majd uszodává alakítását is, végül azonban az ügy lekerült a napirendről. 1988-ban aztán utolérte az épületet a végzete: a csarnokban tűz ütött ki, aminek az eredményeképpen az egész épület leégett, kivéve a főfalakat. Szerencsére a bontás az éledező műemlékvédelem korában már szóba se jöhetett, a vásárcsarnokot felújították, 1991 július 25-én pedig újra átadták a vásárlóközönségnek.
Belvárosi piac
Az ötös számú vásárcsarnok Hold utcai épülete szintén Czigler Győző nevéhez fűződik. Bár ma a Belvárosi piac nevet viseli, annak idején a mai belváros még nem képezte az ötödik kerület részét, a Hold és a Vadász utca közé épített háromemeletes zárt terű piac az ország pénzügyi központjának számító Lipótváros szélén kapott helyet, aminek kezdeti jelentőségét a Szabadság tér helyén egykoron terpeszkedő Újépület adta meg, majd a környékre települő Postatakarékpénztár, Tőzsdepalota és a Magyar Nemzeti Bank épületei, legvégül pedig a Parlament emelte további magaslatokba. A tervezési és engedélyeztetési folyamatok nyögvenyelősége miatt Czigleréknek pont kapóra jött a Központi Vásárcsarnokban pusztító tűz, a kitolt határidőt már sikeresen tudták tartani, február 15-én pedig a másik négy vásárcsarnokkal egy időben a Hold utcai piac is megnyitott. Pár évvel ezelőtti felújításáig tetszhalott állapotban leledzett, aztán egy kicsit a helyrepofozás után is, ám lassanként levedlette piacos ismertetőjegyeit, és ma már a budapesti gasztroforradalom szíve-lelkeként várja a finom falatokra éhes szájakat.
Klauzál téri vásárcsarnok
A vásárcsarnok-építési projekten keresztülfutó tűzvész motívum a Rákóczi térivel szemben a Klauzál téri piacnak nem a pusztulását, hanem a születését hozta el: az Akácfa utca és a Klauzál tér közé ékelődött épület ugyanis egy 1874-ben leégett színház helyén kapott helyet, két szinten összesen háromszáz árusítóhellyel, egy bérház társaságában. A pályaudvarra emlékeztető csarnokot Kommer József és Klunzinger Pál, a fővárosi mérnöki hivatal építészei tervezték, eredeti formájában egészen 1987-ig működött, mikor is egy felújítás folyamán hipermarketté alakították át, megfosztva a csarnokot régi varázsától. 2015 októberében aztán Erzsébetváros lakói visszakapták vásárcsarnokukat: a példaszerűen felújított, a hét minden napján nyitva álló épület visszanyerte valamennyi eredeti funkcióját, mindemellett egy őstermelők számára fenntartott tér is kialakításra került, valamint a Sparnak is szorítottak helyet.
Tátra téri vásárcsarnok
A Tátra téri vásárcsarnok a válogatásunk kakukktojása, hiszen nem a nagy vásárcsarnok-építési láz terméke, ám abból a szempontból mégis befér a történelmi kategóriába, hogy a Lehel téri piaccal ellentétben nem egy modernista borzadályról van szó, hanem egy 20-as évek alatt megépült, műemlék jellegű csarnokról. A mai Pesterzsébet az 1860-as években kezdett el benépesülni, a fiatal település lakossága 1920-ra meghaladta a negyvenezret, a Szent Erzsébet téren működő piactér pedig igen hamar szűkösnek bizonyult, emellett pedig a bódékkal és lármás kofákkal teli tér az időközben megépült Árpád-házi Szent Erzsébet főplébánia templomhoz sem volt méltó. Egy hatalmas homokdomb helyén aztán 1925-ben végül megnyitott Vermes József műépítész, a modern kor minden követelményének eleget tevő háromhajós vásárcsarnoka. A kilencvenes évek második felében egy nyitott piactérrel toldották meg a németalföldi építészetből merítő épületet, ami vasárnapot kivéve minden nap friss őstermelői csemegékkel és jó hangulattal várja az autentikus piaci miliő után áhítozókat.
