Igazi építészettörténeti ritkaságként tarthatjuk számon a Liszt Ferenc téren 1907 óta álló impozáns intézményt, mivelhogy világszinten is csak elvétve fordul elő olyan múlt századi, zenének szentelt épület, amely hozzá hasonlóan, gazdagon díszített lenne. Ám ha a Zeneakadémia históriáját szeretnénk felidézni, akkor már a XIX. századig kell visszatekintenünk, hisz egykoron minden 1875-ben, a mára elveszett Hal téren kezdődött.
Liszt Ferenc hívta életre a Zeneakadémiát
Bár úgy tűnhet, hogy a zeneoktatás mindig is jelen volt hazánkban, középfokú zeneképzés csupán az 1840-es évek óta zajlott a pesti Nemzeti Zenedében, s ekkor még az egész országban nem volt felsőfokú zeneképzés. A polgárosodással együtt lett egyre nagyobb rá az igény, miközben Liszt Ferenc budapesti jelenléte nemcsak felpezsdítette a fővárosi zenei életet, hanem egy plusz érvként is szolgált a Zeneakadémia létrejötte mellett.
1875 őszén az anyagi nehézségek ellenére is megalakult az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia, amelynek elnöke Liszt Ferenc lett, míg az igazgatói székbe Erkel Ferenc ülhetett. A tervezéshez mindketten hatalmas álmokkal vágtak neki, ám a költségvetési gondok és az évek óta tartó bizonytalanság miatt Liszt időközben kételkedni kezdett az intézmény sikerességében, így a megnyitóra nem jött haza Itáliából.
1876 márciusától már Liszt is tanított
Végül november 15-én az egykori Hal tér 4. számú épületében 38 diákkal, 5 tanárral és 8 tantárggyal megkezdődött a Zeneakadémia első éve. A klasszicista stílusú ház zeneoktatáson felül Liszt Ferencnek és a messze földön híres matinéinak, fényes társadalmi, irodalmi és művészeti estélyeinek is otthont adott, ahol külföldi írók és művészek hada fordult meg. Négy év múlva pedig már 88 növendékkel, valamint új szakokkal bővülve egy Andrássy úti bérpalotába – amely ma a Liszt Ferenc Emlékmúzeumnak ad helyet – költözött a Zeneakadémia.
1886-ban az iskolából Országos Magyar Királyi Zene- és Színművészeti Akadémia lett, Erkelt pedig Mihalovich Ödön váltotta, s ő lett az intézményt legtovább, 32 évig vezető igazgató. Az itt eltöltött 28 év alatt az épület falai tanárok ősbemutatóinak dallamait zárták magukba, miközben oly nagy nevek tanultak a harmadik emeleti tantermekben, mint például Kodály Zoltán, Bartók Béla, Huszka Jenő vagy épp Weiner Leó.
A hazai zeneoktatás méltó helyére költözhetett
Az Andrássy úti épület már a XIX. század végén új, nagyobb intézmény után kiáltott, s végül az 1900-as évek elején el is kezdődhetett a Liszt Ferenc téri egyetem megvalósítása, Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján.
Azóta is úgy hírlik, hogy az épületen a kor legjelesebb iparművészei dolgoztak, viszont a teljes igazság az, hogy a minisztérium mindig a legolcsóbb munkással kötött szerződést. Drágább iparosokat pedig csak az építészek javaslatára foglalkoztatott, így készíthette a padló- és falburkolati munkákat a Zsolnay-cég, míg az üvegablakokat Róth Miksa, akiért egy évig küzdöttek. De például a főbejárat feletti, életnagyságú Liszt-szobrot is a kor egyik legelismertebb szobrászának, Stróbl Alajos munkáját dicséri.
Végül az első, kifejezetten a Zeneakadémia számára megalkotott, kívül neoklasszikus, belül pedig szecessziós stílusú palota 1907-re lett kész. A megalkotásával pedig
Az ábrándozás, a bizonytalanság megszűnt, a zeneművelők fényes, ragyogó palotát kaptak, a jogos sóvárgás és reménykedés végre testet öltött. Öt napra terjedő ünnepségekkel avatták föl az országos zeneakadémia új épületét
– írták a Vasárnapi Újság hasábjain 1907-ben.
Ámulatba ejtő világok elevenedtek meg az egyetemen
Hazánk első vasbeton vázas középületének ragyogásáról mi sem mondhatna el többet, minthogy termeiben a művészetek fejlődéséért felelős görög istenek világa elevenedik meg. A Vigadó nagy terménél is hatalmasabb, akkor 1050 férőhelyes Nagyterembe belépve Apollón aranyozott babérligete tárul elénk, ahol a székek sötét színe a fák gyökereit, az arany babér az isten elátkozott szerelmét, Daphnérát szimbolizálja. Appolón szentélyének egyik éke pedig egy 23 tonnás Voit & Söhne orgona volt, amely vasúton érkezett Németországból Budapestre, hisz ekkor még hazai gyárosok nem készítettek hangversenyorgonát.
A gazdagon díszített előcsarnok Dionüszosz mélytengeri, a mocsarak élővilágát megidéző birodalma, ahol az eredeti, fekete márványtábla körül Róth Miksa üvegmozaikja a Najádok kútját ábrázolja. Az üvegművész alkotásai az előcsarnokban a bécsi és a magyar szecessziót ötvözik, akárcsak a két falfestmény, melyen az egyházi és a világi zene motívumai fonódnak össze. A zene szellemét pedig a 22 db, eozinmázzal díszített gömb őrzi, amelyeknek megérintése szerencseként szolgál a diákok számára a vizsgák előtt.
Színfoltok a XX. századi Zeneakadémia történetéből
Az 1907-es Pesti Hírlap szerint a főváros egyik legérdekesebb és legmodernebb középülete volt a zenepalota, ahol 520 növendékkel és összesen 38 tanárral vette kezdetét az első tanév. A tanárok között pedig ott voltak az egykori nebulók is, többek között Kodály Zoltán és Bartók Béla.
Bartókra már az 1907-es megnyitón kiemelt figyelem irányult, hiszen ő volt az első, aki végigszánthatta ujjaival a Nagyterem zongoráját. De ez volt az az év is, amikor a Zeneakadémia tehetséges hegedűművésze, Geyer Stefi iránt fellángolt szerelme. A két szív játéka azonban csupán fél évig tartott, nem úgy, mint az egyetem falai között kötött barátsága Kodállyal.
Ám Kodály nem csupán Bartókkal kötött barátsága és tanítói munkája által írta bele magát a Zeneakadémia történetei közé. Ő volt az, aki felismerte, hogy a zenészeknek is szüksége van a mozgásra, így a mester kezdeményezésére indultak el a tanulók mozgásórái az intézmény Kistermében (mai nevén Solti György Kamaraterem), dr. Kovács Géza segítségével.
A XX. század tehetséges nebulói közt az egyik legfigyelemreméltóbb növendék a világszinten is elismert Fischer Annie volt, akinek külföldi karrierje a Zeneakadémia Nagyterméből indult. Ugyanis az akkor 11 éves kislánynak a teremből kiszűrődő játékát egyik alkalommal egy Svájcban élő művészházaspár hallotta meg, s kisvártatva szerződtették is.
A Nagyterem ajtaján azonban nem csupán szólamok és melódiák szűrődtek ki, hiszen egy időben a Nyugat-esteket is itt tartották. Ezen esték alkalmával a Nyugat, Napkelet, Ma című folyóiratok olvasóestjeire gyűltek össze az emberek, köztük a kor elismert irodalmárjaival.
1945-ben pedig még rendkívülibb eseményeknek adott otthont Apollón szentélye. Ekkor a népbíróság a háborús bűnösök pereinek tárgyalása céljából bérelte ki fél évre az akkoriban legnagyobb fővárosi teremnek számító Nagytermet. A tárgyalások oly sokakat érdekeltek, hogy belépőkkel lehetett részt venni rajtuk.
Eredeti pompája ma is tündököl
Az 50. születésnapja alkalmából Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem névre átkeresztelt intézmény a XX. század nehéz évtizedei alatt is részben megtartotta eredeti állapotát. A II. világháború pusztításai pedig leginkább a Nagytermet és a Solti György Kamaratermet érintették, így azok mentek át nagyobb változtatásokon.
A legutóbbi, 2011 és 2013 között zajló, rekonstrukció során pedig egy olyan korszerű épület született, ahol a múlt század értékeit nemcsak megőrizték, hanem újra életet leheltek beléjük. Szerte az intézményben felszínre kerültek az eredeti díszítőfestések és díszítések. A Nagyterem faburkolatai visszanyerték az eredeti, fekete berakásos festésüket, a hajdanán Comóban gyártott, hangelnyelő drapériákat pedig ugyanazzal a szövőszékkel rekonstruálták.
A Solti György Kamarateremben szintén visszaállították a faburkolat alaptónusát, az egykori díszítőfestéseket, illetve visszanyerte eredeti zsinórpadlását is a terem. Az ausztriai Thonet gyárból származó székeket mindkét teremben újrakárpitozták, viszont hajdani vázukat megőrizték.
Mindez csupán néhány pont a felújítás során történt változtatásokról, melyeknek sikerességét tükrözi, hogy az intézmény a Zeneakadémia helyreállításáért 2015-ben Europa Nostra-nagydíjat nyert a kulturális örökség megőrzésének kategóriájában.