Pompás kastélyt fedezhetünk fel a Vértes és a Bakony találkozásánál

A Móron található legendás Lamberg-kastélyban működik a helyi művelődési központ, könyvtár és egy izgalmas kiállítóhely is.

Fotó: Vódli József

A törökök kiűzése után a volt Móri járást egy Hochburg nevű udvari szállító vásárolta meg, akinek az egyik lányát egy Lamberg nevű gróf, Lamberg Ferenc Antal vette feleségül. Ennek a nemesi családnak leszármazottjai döntöttek úgy a 18. században, hogy nyári rezidenciának egy kastélyt építenek Móron.

A megbízott építész az országszerte ismert Fellner Jakab volt, aki egy klasszicizáló késő barokk, copf stílusú kastélyt álmodott meg, aminek építésébe egy földrengés szólt közbe 1763-ban. Végül, 1766-ban készült el a ma is látható kastély, amit az eredeti elképzelés szerint nyári rezidenciának, illetve vadászkastélynak használtak.

Fotó: Vódli József
Osszátok meg velünk saját készítésű fotóitokat a "Magyarország legszebb helyei" Facebook-csoportunkban, amelyhez ITT tudtok csatlakozni.
blank
Fotó: Vódli József

1810-ben ismét földrengés rázta meg az impozáns kastélyt, miután a főépületet és a melléképületeket egy-egy íves, zárt folyosóval kötötték össze, az ekkor felépített kőkerítéssel együtt pedig egy zárt udvar alakult ki. Ekkor készült el a ma is látható kastély képe.

A mutatós épületet bájos angolkert öleli körbe, ahol fák árnyékában, színpompás virágok között sétálhatunk egész nyáron.

Nyitvatartás
Kedd-vasárnap: 10.00-17.00
Hétfő: zárva (március 1-től október 31-ig)
8060 Mór, Szent István tér 4.
Weboldal

Fedezzetek fel még több mesés kastélyt: