6 film, amiről nem érdemes lemaradnod a nyáron

Lassan itt a tikkasztó nyár, amikor legszívesebben egész nap csak a strandon pihennénk. Arra az esetre, ha véletlenül megunnád a hőséget és inkább egy hűvös moziterembe keresnél menedéket, megmutatjuk azokat a filmeket, melyekre megéri jegyet váltanod. 

Pókember –  Hazatérés

Hazatérés A Pókember 2017-es verziójában Tobey Maguire helyett ezúttal a húszéves Tom Holland bújik a szuperhős bőrébe. A Marvel-feldolgozásban megálmodott Pókember korábban már feltűnt az Amerika kapitány – Polgárháború című filmben, most azonban a teljes történet a nagynénjével élő fiatal tiniről fog szólni, akinek egyszerre két rosszfiúval, Shockerrel (Bokeem Woodbine) és Keselyűvel (Michael Keaton) is farkasszemet kell néznie, és le kell őket győznie, hogy helyreállítsa a világ rendjét.

Premier: július 7.

Annabelle 2

Nagyon bejött az élet James Wannak. A fiatal rendező A démonok között című filmmel alapozta meg a hírnevét, azóta pedig csak ontja magából a horrorfilmeket. Most David F. Sandberggel (Amikor kialszik a fény) állt össze, hogy elkészítsék az Annabelle-film előzménytörténetét. A vérfagyasztóan ijesztő babáról szóló film a ’70-es évek Amerikájában játszódik. Egy fiatal házaspár elveszítette egyetlen lánygyermekét, és úgy próbálnak meg túllendülni a fájdalmukon, hogy rengeteg fiatal kislányt fogadnak be az otthonukba. Sajnos a gyerekek mellett egy meglehetősen kellemetlen vendég is érkezett hozzájuk: az érthetetlen viselkedést produkáló, démon által megszállt Annabelle.

Premier: augusztus

Múmia

Reméljük, gyermekkori emlékeitek között valami még felsejlik a Múmia című filmből. Az ókori egyiptomi szörnyeket felvonultató film első része 1999-ben került a mozikba, legújabb feldolgozása pedig majdnem 20 évvel később, az idei nyár elején lesz látható. Az remake alapsztorija hasonló lesz az előző részekhez: a lelkes britek olyasmibe ütik bele az orrukat Egyiptomban, amihez elvileg nem sok közük lenne, ennek pedig az a vége, hogy életre keltenek egy több ezer éve szunnyadó múmiát, akit magukkal vonszolnak Angliába. A film legmeglepőbb jelensége a főszerepben tündöklő 54 éves Tom Cruise lesz, aki Brendan Frasert váltja a moziban.

Premier: július 8.

Baywatch

Ami a ’90-esek években tévésorozatként jól működött, 2017-ben a mozivásznakon is jól fog, legalábbis ebben bízhattak a Baywatch remake-jének megálmodói, akik újraértelmezték a húszéves sorozatot. A filmváltozatban egy szemtelen szépfiúra (Zac Efron) bízzák a feladatot, hogy helyrehozza a vízi mentők megtépázott hírnevét. Jobb embert is találhattak volna erre a feladatra, ugyanis a srácot cseppet sem érdekli az életmentés, a csajozással és a partizással ellentétben.

Premier: július 13

A kör

A fiatal és lelkes Mae (Emma Watson) azt hiszi, legnagyobb álma teljesült, amikor az egyik nagy amerikai tech-cégéhez felvételt nyer. Szorgalma és ügyessége hamar kifizetődik: a lány villámsebesen lépdel felfelé a ranglétrán, még a cég vezetőjének, Eamon Baileynek (Tom Hanks) is feltűnik a lány. A férfi megpróbálja rábírni, hogy egy különleges kísérlet alanya legyen. A projekt lényege, hogy a benne résztvevőek minden pillanatát követik a kamerák. Mae elvállalja a felkérést, ám így nemcsak a magánéletéről kell lemondania, de komoly erkölcsi kérdésekkel is szembetalálja magát. Bár a film premierje tavasz végén volt, a nyár elején még biztosan el tudod csípni a nagyobb mozikban.

Premier: április 28.

Wonder Woman

A DC Comics Amerika egyik legnagyobb képregény kiadója, amely nemrég úgy döntött, felveszi a versenyt a Marvellel, és beszáll a szuperhősös filmek világába. Úgy tűnik, ezúttal sikerült is megelőznie a Marvelt, ugyanis, konkurenciájával ellentétben, már a nyár elején előrukkolnak egy alkotással. A Wonder Woman (Gal Gadot), leánykori nevén Diana, egykoron az amazonok hercegnője volt, és egy mesébe illő szigeten élt, egy utópisztikus nőkből álló társadalomban, ahol félelmet nem ismerő uralkodónak nevelték fel. És láss csodát: a sors úgy hozta, hogy próbára is teheti harciasságát. A galibát (nem meglepő módon) egy férfinak (Chris Pine) köszönheti, aki elcsábította őt a szigetről, és egyenesen a káosz birodalmába vezette.

Premier: június 2.