Az 5 legnagyobb várható budapesti fejlesztés 2017-ben

Ebben az évben is bebizonyítja Budapest, hogy egy lüktető, folyamatosan változó város. Idén több nagyobb beruházást is befejeznek, de sok olyan fejlesztés is lesz, melyeknek csak most rugaszkodnak neki. Íme az 5 legjelentősebb változás, mellyel számolnunk kell 2017-ben.

Dagály Úszóaréna

Rekordidő alatt készülhet el a nyári vizes vb-re a Dagály Uszoda. Helyet kap majd benne egy verseny-, egy műugró- és egy bemelegítőmedence is. A hidraulikus emelőszerkezetnek köszönhetően a medencék mélysége változtatható lesz. A vizes komplexumban 20.000 ember szurkolhat majd a július 14-e és 30-a között megrendezett FINA vizes vb eseményein.

BudaPart

A Kopaszi-gátat eddig is szerettük, bár kicsit kiesik nekünk, belvárosiaknak. Idén egy igen fancy lakóövezet is felépülhet a félsziget csücskében, ha a városi vezetés is jóváhagyja a terveket. Az elképzelések szerint a luxuslakópark mellett sok iroda is helyet kapna a BudaPart néven futó projektben, sőt, a fő látványossága egy 120 méteres, magyar viszonylatokban felhőkarcolónak minősülő épület lenne.

Párisi udvar

A Brudern-ház, közismertebb nevén Párisi udvar a belváros egyik legszebb épülete – vagyis inkább azzá fog válni, ha befejezik a renoválását. Az 1913-ban, eklektikus stílusban épült ház  majdnem két évtizede áll üresen, de hamarosan luxusszállóként fogja megnyitni kapuit, melynek földszintjén kávézók és éttermek fogják csábítani az arra sétálóakat.

Palatinus

A város legrégebb óta működő szabadtéri strandja, melyet az első világháború végén nyitottak, szintén ráncfelvarráson esik át, részben szintén a FINA miatt. Elsősorban a bauhaus stílusú főépületét állítják vissza eredeti állapotába, de funkcióiban is kibővítik a helyet, wellness- és fitness-szolgáltatásokkal. Ha semmi gikszer nem lép közbe, márciustól már a csodaszép Palatinus medencéiben csobbanhatunk.

Városliget

A város leginkább megosztó fejlesztése, a Liget Project múzeumok garmadáját kívánja felépíteni a Városligetben, amellett, hogy a már meglévőeket (például a Szépművészeti Múzeumot) felújítaná. A kivitelezők szerint a terület zöldterületei nem sérülnek (vagy ha igen, máshol pótolják a veszteséget), mégis, már most rengeteg fát kellett kivágni a munkálatok miatt.