Séta a Népszigeten: 5 kihagyhatatlan program az idei szezonra

Talán kevésbé népszerű helyszín a budapestiek körében a Szúnyog-sziget néven is ismert Népsziget, pedig könnyebb megközelíteni, mint gondolnánk, emellett pedig szuper szabadidős tevékenységeknek ad helyet a mintegy két kilométer hosszú Duna-parti térség. Tavasszal különösen érdemes ellátogatni ide, hiszen a szezon kezdetével lesz igazán élettel teli a félsziget, ahol többféle programot kipróbálhatunk, akár kutyával is.

Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép az utazásról

Kabin

Idén lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit a Kabin, azóta pedig sokak kedvencévé vált a hely természetközelisége és meghitt hangulata miatt. A szezon elindulásával a Kabin is garantáltan kinyit, így újra a vízparton gyönyörködhetünk a Népsziget szépségében, egy pohár fröccs vagy limonádé társaságában. A különleges sörválaszték mellett kézműves hamburgerek és mártogatósok is helyet kaptak a kínálatban, az akusztikus koncertek mellett pedig időnként moziesteket is szerveznek a szabad ég alatt. Érkezzetek családosan, barátokkal, kutyával, kirándulás előtt vagy bringázás után, a Kabinban mindenkit szívesen látnak.

1044 Budapest, Zsilip utca

blank
Fotó: Kabin Facebook

Népszigeti Kecskefarm

Sokak számára szokatlan lehet, hogy a fővárosban kecskéket láthatnak testközelből, de a Népszigeten még erre is van lehetőség. A kecsketartás ötlete egy, a vízművek területén dolgozó állatbarát gondnok ötlete volt, ő szerette volna megoldani a fűnyírást bio módszerrel. Hatalmas étvágya miatt Gizi, a kecske bizonyult a legjobb biofűnyíró választásnak, akit végül több tucat társa követett, majd megalakult a kecskefarm. A farm öt évtizede működik, és jelenleg több mint ezer állatnak ad otthont, így találkozhattok még tyúkokkal, ludakkal, kacsákkal és kutyákkal is. Amennyiben erre jártok, készüljetek valamilyen finomsággal a park lakóinak, biztosan meg fogják hálálni.

1138 Budapest, Népsziget út 727.

Sziget Büfé

Ha igazán finom hekkre vágytok a Duna mellett, akkor irány a Sziget Büfé! Az autentikus, kockás terítős büfé hangulata a múlt századot idézi, ezért olyan érzés, mintha a félsziget ezen részén megállt volna az idő. A kihagyhatatlan fogások mellé tavasztól kora őszig társul még egy hatalmas kivetítő is, ahol végigkövethetitek a legfontosabb sporteseményeket, egy hideg sör társaságában. A hely népszerűsége garancia a minőségre, de fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy amennyiben ide tervezitek az ebédet/vacsorát, nem árt, ha előtte telefonon megrendelitek az ételt, így elkerülve a hosszabb sorban állást.

1138 Budapest, Népszigeti út 23.

blank
Fotó: Sziget Büfé Google Maps

Budapest Evezős Egyesület

Az aktív pihenés kedvelőinek a Budapest Evezős Egyesület szervezett evezős túráit ajánljuk. Az egyesület több mint százéves múltra tekint vissza, és egész évben, minden korosztály számára lehetőséget biztosít a vízi sportolásra. Amennyiben kezdők vagytok az evezésben, az sem gond, hiszen háromszor egy héten tartanak oktatást, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A vízi sport egyetlen feltétele az, hogy biztos úszástudással rendelkezzetek, a többit úgyis megtanítják nektek. Az evezés népszerűsítésének érdekében évente több alkalommal szerveznek rendezvényeket hétvégente, persze csak a csoportos túrák mellett.

1138 Budapest, Népsziget út 1-3.

blank
Fotó: Budapest Evezős Egyesület Facebook

ATNO Forge

Az ATNO Forge egy olyan közösségi tér a Népszigeten, ahol mindenki találhat kedvére való elfoglaltságot. A hely valójában egy motorépítő műhely, de ennél sokkal több, hiszen nem csak a megpihenni vágyó motorosokat várják nagy szeretettel, hanem bárkit, aki kiszakadna egy kicsit a hétköznapokból, és emellett még a bulizást sem veti meg. Motorosoknak tematikus előadásokkal, nyaranta hajnalig tartó bulikkal, a vintage darabok kedvelőinek pedig havi rendszerességű bolhapiaccal készülnek. A kutyabarát garázsvásárok alkalmával a retro kincsek mellett 30 féle lángos, óriás palacsinta és frissítő italok közül választhattok.

1044 Budapest, Zsilip utca 17.

blank
Fotó: ATNO Forge Facebook