5 szenzációs színházi és táncelőadás Budapesten, amit mindenképp látni kell
Az évad vége felé közeledve is remek színházi és táncelőadások várják a budapesti közönséget.
Az évad vége felé közeledve is remek színházi és táncelőadások várják a budapesti közönséget.
A jelenlegi tárlat Moholy-Nagy Lászlótól napjainkig mutatja be a fényművészet hazai műremekeit.
A humorista és a Danubia Zenekar közös produkciója egy erős humorral fűszerezett stand-up előadás.
Teszteljétek le, hogy mennyire ismeritek fel pár szó alapján a legendás költő zseniális verseit.
Nagyszerű kiállítások várják az érdeklődőket tavasszal, melyek között ingyeneseket is találhattok.
Március 31-én immáron harmadik alkalommal rajtol el a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.
Budapest kulisszatitkokat felgöngyölítő vezetett sétál áprilisban sem hagynak programok nélkül.
Alig három hónap maradt hátra az évadból, de remek előadásokban és bemutatókban így sem lesz hiány!
Hogy végül is mi a Dichterliebe - A tizenkét óriás? 90 perces zenei utazás filmes megállókkal.