Alig vártuk, hogy a természet újjáéledjen, hogy megérkezzenek a napfényes, egyre hosszabb nappalok, és az az ismerős érzés, amikor kabát helyett már elég egy pulóver. Nem véletlen, hogy a tavasz a művészetek örök témája: a magyar irodalom legnagyobb alkotóit is újra és újra megihlette. Most közülük válogattuk össze a tíz legszebb tavaszváró verset.
Fodor Ákos: Tavasz, hajnal
Csöndszentélyt rombol
egy nagycsőrű kismadár:
„Élek! Itt vagyok!”
József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel –
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
Weöres Sándor: Tavaszi dal
Ti rengeteg fényben remegő vidékek,
ti hallgatag erdők, hintái az égnek,
ti párolgó rétek,
kedvemet kék labdaként magasba-vigyétek!
Te szinarany torony, tavaszi szerelem!
halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem?
kedvedet mint tegyem?
hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem.
Ime, a madarak ismét dalba fognak,
a százlábuak a kő alatt mozognak,
paripák nyihognak,
láncolt óriások is odvukban forognak.
A pecsenyesütő közeleg a nyárssal –
siet a gazda a tavaszi szántással,
vizek apadással.
Proserpina kecsegtet kétszeres áldással.
Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke
s szánalommal tekints sziklákra, rögökre:
mért vannak örökre,
mikor csak a mulandó lelhet örömökre?
Áprily Lajos: Nő már a nap
Ember, ne félj: nő már a nap!
A jégfogú szél nem harap.
A koldus is dúdolva jár,
ragyog rongyán a napsugár.
A gond sem él mindig, ne hidd,
ragadd meg és a hóra vidd.
A hóval szétfoszlik hamar:
elmossa egy langyos vihar.
A déli szél kürtjébe fú,
léggömbbel játszik egy fiú.
Most elszakadt a gömb-zsineg
s a gömbje boldogan lebeg.
Ringatja a tavasz szele –
szállj fel, kedvem, szállj fel vele!
Berzsenyi Dániel: Tavasz
A tavasz rózsás kebelét kitárva,
Száll alá langyos levegőn mezőnkre.
Balzsamos fürtjén Zephyrek repesnek,
S illatot isznak.
Alkotó aethert lehel a világra,
Mellyre a zárt föld kipihenve ébred;
Számtalan létek lekötött csirái
S magvai kelnek.
Flóra zsengét nyújt mosolyogva néki.
Nyomdokin rózsák s violák fakadnak,
A vidám Tréfák, Örömek, Szerelmek
Lejtnek utána.
Én is üdvezlő dalomat kiöntöm,
S egy virágbimbót tüzök, édes Emmim,
Gyenge melledhez: valamint te, olly szép,
S mint mi, mulandó!
Szabő Lőrinc: Tavasz
„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”
Ady Endre: Kacag a föld
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Nagyúrtól, paptól így tanulta:
Milyen jó bolond is a paraszt,
Új tavaszkor robotol újra.
Nagyot kacag tavaszkor a Föld:
Ezer úrnak kell a kincs télre
S ezer éve ezért robotol
Sok-sok millió cseléd-féle.
Radnóti Miklós: Száll a tavasz
Csúszik a jég a folyón, foltosra sötétül a part is,
olvad a hó, a nyulak meg az őzek lábnyomán már
kis pocsolyákban a nap csecsemőnyi sugára lubickol.
Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,
fák gyökerén fut, a rügy gyöngéd hónalja tövében,
s csiklandós levelek szárán pihen és tovaszáguld.
S szerte a réten, a domb fodrán, fodros tavakon kék
lánggal lobban az ég.
Szál a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság
angyala nem száll már vele, alszik a mélyben, a sárga
sárba fagyottan, alélt gyökerek közt fekszik aléltan,
nem lát fényt odalent, sem a cserjén pöndörödő kis
zöld levelek hadait nem látja, hiába! nem ébred.
Rab. S a rabok feketén gyürüző vad bánata csobban
álmaiban s föld és fagyos éj nehezült a szivére.
Álmodik és mellét nem emelgeti sóhaja sem még,
lent nem pattan a jég.
Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles
hangon, tajtékzó kutya zengj, csapkodd a habot, hal!
rázd a sörényed, ló! bömbölj bika, ríjj patak ágya!
ébredj már aluvó!
Kosztolányi Dezső: Ének a tavasz elé
Kelj, bársonylombú, halk lehelletű,
borús tavasz a völgyön és hegyen,
hogy majd ha eljön az idő, legyen
a sebre fű.
Tavaszi erdő, jó szorosra fond
sűrű, sötét lombod hálozatát,
hogy majd ha éjjel elbúvunk alád,
födjön a lomb.
Kegyes Természet, szánd meg a magyart,
adj néki ágyat, sátoros vadont,
nőjön a sebre ír, a búra lomb
s a sírra hant…
Tóth Árpád: A tavaszi sugár…
A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.
A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.
Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.
Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.
Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…
Funzine
