6 hangulatos fürdő, ahol éjszaka is csobbanhattok Budapesten és környékén

Ebben az elképesztő hőségben nincs is jobb program, mint felfrissülni egy hangulatos fürdőben, ha pedig felejthetetlen élményt szereznétek, próbáljátok ki az éjszakai fürdőzést!

Széchenyi Fürdő

Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma nem véletlenül lett a városba érkező turisták kedvelt úti célja, hiszen mind a gyógy- és wellnessrészleg, mind a külső medencék egész nyáron várják a csobbanni vágyókat. A nagy múltú, ikonikus épületben található fürdőt idén nyáron is érdemes lesz felfedezni, hiszen július 16-tól kezdődően keddenként a CineSpa program keretében a fürdő kültéri élménymedencéjében lehet mozizni. A négy alkalom során négy filmet tudtok megtekinteni, a széles kínálatnak köszönhetően pedig garantáltan mindenki talál kedvére valót, hiszen az Elvis, az Apádra ütök, a Galaxis őrzői és a Bohemian Rhapsody kultfilmek közül tudtok választani.

1146 Budapest, Állatkerti krt. 9-11. | Weboldal

Fotó: Széchenyi Fürdő

Rudas Gyógyfürdő

A wellnessrészleg, szaunavilág, gőzkamra, termálmedence és a török fürdő csak néhány a számos lehetőség közül, amit a Rudasban élvezhettek, a fürdő egyik legvarázslatosabb helye pedig a tetőtéren található dunai panorámás medence. Az elképesztő kilátással bíró medencéből az egész várost belátjátok, ami a nap minden szakában más arcát mutatja. Nem titok, hogy az egyik legkülönlegesebb látványt a kivilágított város kínálja, amit péntekenként és szombatonként éjszaka ti is élvezhettek egy korty pezsgő társaságában.

1013 Budapest, Döbrentei tér 9. | Weboldal

Fotó: Rudas Gyógyfürdő

Leányfalu termálfürdő

Ha kicsit elhagynátok a nyüzsgő fővárost, tökéletes választás lehet a Visegrádtól 20 percre lévő leányfalui termálfürdő, ahol hat kültéri és egy fedett medencében lubickolhattok, emellett pedig a Szaunaház szolgáltatásai közül is tudtok választani. A leányfalui gyógyvízzel feltöltött kültéri medence jótékony hatással is bír: segíthet a mozgásszervi megbetegedéseken, illetve kellemes hőmérsékletének köszönhetően ellazítja az izmokat is. A termálfürdő egyik különlegessége az éjszakai fürdőzés, melynek során minden péntek és szombat este éjfélig nyitva tartanak a medencék, így késő estig, a csillagos ég alatt élvezhetitek a Dunakanyar levegőjét.

2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond út 142. | Weboldal

blank
Fotó: Leányfalu Termálfürdő

Aqua Land, Ráckeve

A ráckevei Aqua Land komplexuma közel öt hektáros területen, beltéren és kültéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta élményeket vendégei számára, emellett pedig számos különleges szolgáltatással és izgalmas rendezvényekkel színesítik az itt töltött időt. Legnépszerűbb eseményük az Aqua Cinema, aminek keretében minden héten csütörtöktől vasárnapig mozizhattok a termálvíz melegében és a különleges hatású színes megvilágításáról híres Caracalla medencében.

2300 Ráckeve, Strand utca 4. | Weboldal

blank
Fotó: aqua-land.hu

Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő

A Ceglédi Gyógyfürdő medencéit a több mint 1000 méteres mélységből feltörő 54°C-os termálvíz szolgáltatja, amit 2004-ben gyógyvízzé nyilvánítottak, a jótékony hatású medencék mellett pedig több élménymedence, hullámmedence és úszómedence várja a vizek szerelmeseit. Ha egy különleges programmal kötnétek össze a fürdőzést, látogassatok el Ceglédre július 27-én szombaton, amikor a Strandok Éjszakája keretében este 8-tól hajnali 2-ig csobbanhattok és élvezhetitek a Kozmix koncertjét.

2700 Cegléd, Fürdő út 27-29. | Weboldal

blank
Fotó: Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont Facebook

Paskál Gyógy-és Strandfürdő

Budapest legfiatalabb gyógyfürdője a zuglói Paskál Gyógy- és Strandfürdő, amelynek kinti részlegéhez egy hatalmas zöldövezet és sportpálya is társul, így tökéletes úti cél a hőségben. Az utóbbi években számtalan átalakítást végeztek a területén, így többek között egy felújított gyerek- és relaxmedence várja a pihenni vágyókat. Természetesen a Strandok Éjszakája itt sem maradhat el: július 27-én színes attrakciókkal, gyerekfoglalkozásokkal és meghosszabbított nyitvatartással, este 10 óráig várják a vendégeket.

1141 Budapest, Egressy út 178 f. | Weboldal

blank
Fotó: Paskál Gyógy- és Strandfürdő

Fedezzétek fel Budapest egyetlen ingyenes, Duna-parti szabadstrandját is: