5+1 stílusos határidőnapló a 2023-as évre, amibe öröm lesz jegyzetelni

Az évkezdés sohasem egyszerű, de sokat tehetünk a produktivitásunkért azzal, ha előre megtervezzük napjainkat, heteinket vagy akár hónapjainkat, és a 2023-ra kitűzött céljainkat is összesítjük. Ebben lehet hű társunk egy határidőnapló, ami mindenhová elkísér majd, ezért nem mindegy, hogy milyet választunk belőle. Válogatásunkban igazán stílusos határidőnaplókat gyűjtöttünk össze, hogy könnyebb legyen a választás.

DOT for You: IRKA 2023

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy mindig valami igazán különleges koncepcióval rukkol elő a DOT for You csapata, ez pedig idén sincs másként. A limitált kiadású határidőnaplók prémium minőségű papírból készültek és öt színben elérhetőek, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább tetsző stílust. A borítón és az előzéklapon lévő minta Baglyas Erika – képzőművész, egyben a márka alapítója – tinta festményeinek a felhasználásával történt.

Weboldal >>

Fotó: DOT for You Facebook

Slow Budapest: Anti-határidőnapló 2023

A Slow Budapest mozgalom évek óta arra törekszik, hogy apró erőfeszítésekkel együtt tehessünk azért, hogy lelassuljunk egy kicsit a rohanó hétköznapokban. A 2023-as Anti-határidőnapló különböző színezőkkel, havi tematikákkal, matricákkal és tervezőkkel segít abban, hogy feladataink vezetése mellett önmagunk megismerésében is jobban elmerüljünk. Ha fontos számotokra az énidő, de annak gyakorlása még nem megy tökéletesen, akkor szerezzétek be a két méretben elérhető (A5-ös és A6-os) füzet valamelyikét.

Weboldal >>

Fotó: antihataridonaplo.hu

Malinovka

Amennyiben a letisztultság fő szempont számotokra és kedvelitek a minimalista stílust, akkor a Malinovka 2023-as noteszeit ajánljuk nektek, amelyek öt féle színben elérhetőek. Négy ezek közül egyszínű (rózsaszín, fekete, natúr és mohaszürke), az ötödik pedig egy mintás változat, de szintén neutrális színek alkotják a palettáját. Az új kollekciót a természetesség és a személyes egyensúly megtalálása inspirálta. Borítójuk könnyen tisztán tartható és remekül bírják a strapát, így hű társaitok lehetnek egész évben.

Weboldal >>

blank
Fotó: Malinovka Facebook

Határtalan gondolatok

Az idei Határtalan gondolatok határidőnapló nemcsak gyönyörű borítójával, de inspiráló tartalmával is elvarázsol majd. Amellett, hogy könnyedén rendszerezheted benne teendőidet, inspiráló idézetekkel és meditációkkal segít az ellazulásban, feltöltődésben. Az asztrológiai előrejelzések segítségével feladataidat a csillagok állása szerint alakíthatod, így elkerülve a negatív eredményeket és a sikertelenséget. Megtudhatod, melyek a pozitív napok, melyek a megfelelőek a nehézségek kezelésére, és a legjobbak arra, hogy kényeztessük kicsit önmagunkat, vagy épp közös programot szervezzünk barátainkkal.

Weboldal >>

blank
Fotó: edesviz.hu

PlanAll

A PlanAll csapatának jóvoltából olyan kollaborációk által létrejött határidőnaplók közül válogathattok, mint Viszkok Fruzsi tervezői, Kiss Virág motiváló naptárai vagy Éniseztérzem noteszei, amivel mindenki könnyedén tud azonosulni. A választék igencsak sokszínű, így bárki megtalálhatja a hozzávaló határidőnaplót, akár a kötött akár a spirálos változatot részesítitek előnyben. Sőt, a naptárak mellé egyéb kiegészítőket is vásárolhattok, legyen az bögre, póló vagy írószer.

Weboldal >>

blank
Fotó: PlanAll Facebook

+1 Vates 2023 falinaptár

Gyönyörű illusztrációkkal és izgalmas idézetekkel ellátott falinaptárral állt elő a Vates csapata a 2023-as évre. Az utóbbi egy éve legkedveltebb idézeteit választották a 12 hónap mindegyikéhez, így magyar költők ismert verssorai mellett Carl Jung és Albert Einstein idézet is kiválogatásra kerültek. Az A4-es méretben készült, limitált darabszámú naptárakra került verseket Laviv Laura csodálatos grafikai illusztrációi kísérik.

Weboldal >>

blank
Fotó: Vates Facebook

Mutatunk néhány antikváriumot a régi könyvek szerelmeseinek: