Ha gondolkodtál már a pároddal andalogva, hogy milyen jó lenne most néhány órára elbújni a világ elől, akkor mutatunk egy egészen újszerű alkalmazást.
Habár a Búvóhelytérkép már 2014. óta működik – és teljesen magyar fejlesztés – mégsem ismerik annyian, mint például az Airbnb-t. Pedig egészen újszerű szemszögből világítja meg a szállásfoglalást: nem napokra, hanem órákra lehet „búvóhelyet” foglalni, ráadásul nagyon egyszerűen.
Na de mi is az a búvóhely?
A búvóhely olyan szállás, amit nem 1 napra vagy 1 éjszakára, hanem 1-, vagy több órára lehet kibérelni. Egy búvóhely szuper ötlet akkor, ha romantikusan félre akartok vonulni néhány órára, de a kocsi hátsó ülése már nem elég kényelmes a számotokra.
Térkép alapú kereső
Ahogyan a Búvóhelytérkép nevéből is jól kikövetkeztethető, az alkalmazás alapja egy könnyen használható térkép, ahol megyei szinten lebontva találhatunk szállást.
Ha például éppen Egerben kirándultok, és szeretnétek néhány órára kettesben lenni, akkor egész egyszerűen válasszátok ki Heves megyét, majd Egert, és böngésszetek a búvóhelyek között.
Minden szállásnak külön adatlapja van, ahol megtalálhatod:
- hogy óránként mennyibe kerül a szállás,
- milyen felszereltsége van az adott szobának (például tévé, hűtő, zuhanyzó satöbbi),
- illetve elolvashatod az adott szállások értékelését is.
Ahhoz, hogy foglalni tudj egy szállást, elég csak felhívnod a megadott telefonszámot, vagy írni egy e-mailt a szállásadónak, és már meg is beszélhetitek a kulcs átvételének részleteit.
Mobilról is jól, és könnyedén használható
Persze a Búvóhelytérkép nem működne jól, ha nem lenne reszponzív – vagyis nem lehetne mobilról vagy tabletről is ugyanolyan jól használni, mint asztali gépen. Az egyszerű, letisztult felületének köszönhetően 4G-s, vagy akár HSDPA-s adatkapcsolattal is könnyen használhatod.
A búvóhely kereső használata teljesen ingyenes
Amennyiben nem hirdetőként, hanem szálláskeresőként használod az oldalt, úgy a honlap használatáért nem kell fizetned, csak a szállásért.
És hogy mit csinálj akkor, ha hirdetni szeretnél?
Ha rendelkezel szállással, amit szeretnél kiadni néhány órára, akkor előfizetést kell vásárolnod a Búvóhelytérképen. Próbaképp előfizethetsz egy hónapra is, 4990 forintért.
Ezenkívül tudsz negyed-, fél és egy éves fizetési periódust is választani.
Az előfizetés teljesen biztonságos, SimplePay-en keresztül történik, bankkártyáról. Miután a fizetésedet látjuk a rendszerben, létrehozunk a szállásodnak egy külön, privát adatlapot, ahol létre tudod hozni a profilt.
Itt számtalan, különböző dolgot állíthatsz be: a szállás típusát, hogy milyen extrákkal várod a vendégeket, mennyibe kerül egy szoba satöbbi. Ezenkívül érdemes minél több, vendégcsalogató képet is feltölteni.
Miért jó ez hirdetőként?
A Google keresőjében rengeteg búvóhely található, és rengeteg gyűjtőoldal, így nagyon nehéz épp a te szállásodnak kitűnni.
Azonban a Búvóhelytérkép a Google első találata, így jó eséllyel megtalálják a szálláshelyedet azok, akik keresik.
Megjegyzés: ez nagyságrendileg napi 5000 oldalmegtekintést jelent.
Szuper! Mit kell tennem, hogy regisztráljak?
Szálláskeresőként biztosítjuk a teljes anonimitást, így nem kell regisztrálnod az oldalra, csak fel kell venned a kapcsolatot bármelyik búvóhellyel, és már mehetsz is.
Szálláshely-tulajdonosként pedig nincs más dolgod, mint kiválasztani az egyik csomagunkat, megadni a szállásod alapadatait, és létrehozni a profilodat. Mindez maximum 10 percet vesz igénybe.
“A szerelmi kaland mindig úgy kezdődik, mint a múló nyári zápor, de sohase lehet tudni, hogy melyikből lesz a negyvennapos özönvíz.” /Nagy Endre/