Január 28. és február 3. között került megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, ahol számtalan érdekfeszítő filmet láthattak a nézők, sőt a vetítések után az alkotóktól is kérdezhettek. Nagy Bence beszámolóját olvashatjátok.
Január végéhez közeledve, a vizsgaidőszakot már magam mögött hagyva azon tűnődtem, milyen programot tudnék keríteni magamnak levezetés, kikapcsolódás gyanánt, ami nem csupán egy újabb buli, hanem egy olyan élmény is egyben, ami feltölt a sok tanulás után. Egy online hirdetés kapcsán ekkor bukkantam rá a BIDF-re, vagyis a Budapest International Documentary Festivalra, amely január 28-a és február 3-a között immáron ötödik éve az egyetlen versenyfesztivál Magyarországon ebben a kategóriában. Azonnal meg is nyitottam a jegyfoglalási felületet, de már egy héttel a fesztivál kezdete előtt szinte minden vetítésre elkelt az összes jegy, ami a fesztivál nívóját és az ott bemutatott filmek kaliberét tekintve korántsem ért meglepetésként. Pláne annak tükrében nem, hogy a szervezők minden film alkotóját meghívják és vendégül látják, továbbá minden film vetítése után közönségtalálkozót szerveznek, ily módon nyújtva igazi fesztiválélményt a közönségnek.
Pár óra sem telt azóta, hogy belenyugodtam, csak jövőre tudok részt venni a fesztiválon, amikor láttam, hogy az egyik tanszéki csoportba felhívást intéznek a diákok felé, méghozzá egyenesen a BIDF-től. Önkéntes tolmácsokat keresnek, akik besegítenének a vetítések utáni közönségtalálkozón az alkotók, közreműködők és a közönség beszélgetésének tolmácsolásában. Több se kellett, azonnal jelentkeztem, pár nap elteltével pedig be is kerültem a csapatba. Az általam választott film (Letter from Masanjia – Segélykiáltás egy kínai munkatáborból – aki teheti feltétlen nézze meg!) a fesztivál utolsó előtti napján került (másodszorra) vetítésre, így azt hiszem a fesztivál véghajrájában, a legnagyobb forgatagba csöppentem bele az eseményekbe, ahol egy gyors interjút is sikerült készítenem a fesztivál egyik igazgatójával, Balogh Ritával.
Nagy Bence: 2014 óta ez az ötödik alkalom, hogy megrendezésre kerül a fesztivál, viszont láttam, az elmúlt évek listájáról hiányzik 2017. Mi történt akkor?
Balogh Rita: Valóban ez az ötödik BIDF. Ez úgy indult, hogy szeptemberben rendeztük meg az első pár évben a fesztivált, egészen konkrétan azért, mert amikor mi 2014-ben egy vadonatúj dolgot csináltunk Magyarországon, akkor a világon már mindenhol létezett nemzetközi dokumentumfilm fesztivál. Kicsit utolsók voltunk a sorban, de itt valóban elérhetetlenek voltak ezek a fantasztikus, egész estés dokumentumfilmek, így hát egyeztettünk a nemzetközi szakmával és kollégákkal. Két időpontot javasoltak a fesztiválnaptárban: szeptember vagy január. Mi szeptemberrel indultunk, de közben azért döntöttünk a január mellett, ami a 2017-es kihagyást eredményezte, mert számunkra a legfontosabb szempont a nézők elérése.
Statisztikák alapján januárban egészen egyszerűen többen járnak moziba.
NB: Jövőre akkor ugyanígy januárban?
BR: Így van. Most már minden évben januárban lesz a fesztivál, immáron második éve vagyunk a Cinema City Arénában, ami egy nagyon jó helyszín, nagyon szeretjük.
NB: A mai (02.02.) az utolsó előtti nap a fesztiválon. Gondoltok már most a jövő évire, elkezdődnek már most az előkészületek és tervezések, vagy ez még túl korai gondolat?
BR: Az az igazság, hogy mi folyamatosan, egész évben dolgozunk. Még véget sem ér az idei fesztivál, már előre kell gondolkoznunk. Egy független rendezvény vagyunk, nincsen minden évre fix költségvetésünk, folyamatosan dolgoznunk kell rajta. Egész évben vannak vetítéseink, és figyelni kell azokat a vetítéseket, amik nem csupán teltházasak, de még a pótvetítéseik is teltházzal mennek. Ezeket év közben is műsorra tűzzük, de maga a filmválogatás is egy hosszas, egész éven át tartó munka.
NB: Én is próbáltam egy héttel a fesztivál kezdete előtt jegyet foglalni, de már nem tudtam. Az elmúlt öt évben mindvégig ilyen nagy népszerűségnek örvendett a rendezvény?
BR: Valami elindult idén. Rengeteg energiát fordítunk mindenre, különösen a közönségre az első pillanattól kezdve. Sokan jöttek hozzánk már korábban is, de a nagy érdeklődést idén érezzük először. Nem lehet bejutni a vetítésekre, folyamatosan hatalmas tömeg van, gyakorlatilag azt érezzük, hogy a dokumentumfilm nemcsak érdekes, de egyenesen kihagyhatatlan. Ez most valami változásnak a kezdete.
NB: A fesztiválnak van versenykiírása is, illetve a nézők a jegyeik mellé kapnak egy kis kártyát, amivel értékelhetik az adott filmet. Elárulnád kérlek, hogyan működik pontosan a versenykiírás?
BR: Mint minden más nemzetközi dokumentumfilm fesztivál, mi is egy versenyfesztivál vagyunk. Vannak különböző szekcióink, különböző nemzetközi zsűrivel, közöttük magyar művészek és filmkészítők, de, hogy csak két nevet említsek, a zsűri tagja például Bödőcs Tibor és Erdős Virág is. Fantasztikus gondolkodók vannak magyar oldalról is, nemzetközileg pedig a szakma abszolút krémje van jelen. A zsűri dönt az egyes szekciók díjairól, de van közönségszavazásunk is. Ahogy már említettem a közönség tényleg nagyon fontos számunkra, ezért is válogatunk közönségbarát filmeket, illetve ezért is díjazzuk külön a közönség kedvencét.
NB: Mi alapján döntitek el, hogy milyen filmek kerülnek be a fesztivál végső programjába?
BR: Nagyon sok alkotás érkezik most már, mert szerencsére terjed a hírünk Európában, de talán a világ többi részén is. Ettől függetlenül figyeljük a nemzetközi dokumentumfilmes palettát, fesztiválokat, díjnyertes filmeket, akiket úgymond meghívunk nevezni, tehát biztosra megyünk, hogy a legkomolyabb alkotások kerüljenek a magyar nézők elé.
NB: Az elmúlt évek magyar filmes sikereit és a most már folytonos Oscar-jelöléseket és -díjakat tekintve hogy látod, kihat ez a felívelés dokumentumfilmekre is?
BR: Nem nagyon. Nekünk már az egy hatalmas és állandó küzdelem, hogy elérjük a nézők fejében, hogy a dokumentumfilm is film. Ez a törekvésünk mostanra kezdett sikeres lenni, a nézők úgy jönnek a filmjeinkre, hogy ezek valóban mozifilmek. Az az igazság, hogy nem feltétlenül könnyű Magyarországon a helyzetünk, semmilyen szempontból.
NB: Az a legnagyobb kihívás, hogy javarészt külföldi, idegen nyelvű, feliratos filmeket vetítetek, vagy ennek valami más az oka?
BR: Nem, sajnos
a dokumentumfilmmel mint műfajjal kapcsolatban vannak olyan előítéletek, amiket le kell döntenünk, hiszen ezek valójában igazán szórakoztató filmek.
Sokszor említjük ezt, de itt műfajilag is nagyon sokszínű a paletta. Az, hogy dokumentumfilm, ez önmagában még semmit sem mond. Van szerelmi drámánk, van háborús tematikájú, emberi sorskövető filmünk, de van vígjátékunk is. Abszolút méltatlan velük szemben mindenféle negatív sztereotípia.
NB: Látsz rá reális esélyt, hogy ne csak a művészmozikba, mint például a Bem moziba, ahol az évközi vetítéseiteket is tartjátok, de a túlreklámozott, mainstream mozivilágba is bekerüljenek ezek filmek?
BR: Természetesen. Azért látok rá esélyt, mert látom, hogy külföldön ez hogy működik. Ezek valóban népszerű filmek, amelyeknek ugyanolyan plakátjuk van a mozikban, mint bármely hollywoodi szuperprodukciónak és ott ugyanúgy nézik az emberek.
Ezek valódi, szórakoztató filmek, nem pedig művészfilmek, sőt a saját alkotási körüket tekintve mainstream filmek.
Nagy Bence