Az utolsó simításokat végzik az alkotók Dobó Kata első, rendezőként jegyzett romantikus vígjátékán, a Kölcsönlakáson. Nézd meg az előzetest!
A film zenéjét a napokban rögzítették a Hollywoodban élő Czomba Imre zeneszerző személyes közreműködésével, illetve közben a gőzerővel zajló utómunkálatok is a végéhez közelednek. A közönségnek most már nem kell sokáig várni a premierre. A Kölcsönlakás jövő februárban, Valentin napon debütál országszerte a magyar mozikban. Kedvcsinálóként ma debütál a film második előzetese, amelyben egymást követik a váratlan helyzetek, az ámítások, a csábítások, és a megoldhatatlannak látszó kihívások, miközben valaki folyton zűrbe keveredik.
A történet hősei a két egymástól szinte mindenben különböző férj, Balázs (Haumann Máté) és Henrik (Klem Viktor). Balázsnak a család fontos meg az otthona – amit éppen felújítanak. Henriknek viszont a csábítás fontos meg az otthon – amit a haverja éppen felújít, – hogy legyen hova meghívni legújabb hódítását. A két férj és feleségeik: a gyerekre vágyó Anikó (Balla Eszter) meg a férjén minden áron bosszút állni vágyó Linda (Martinovics Dorina), valamint a lakást felújító dizájner (Szabó Simon) és az őt rajongásával üldöző csaj (Kopek Janka) mind arra vágyik, hogy végre egyedül maradhasson a felújítás alatt álló lakásban. De sajnos túl nagy az átmenő forgalom.
Egyetlen, zűrzavaros napon egymásba botlik, akinek nem kéne, lebukik, aki ártatlan, és elcsábul, aki hűséges. Nagyszívű, ám még nagyobbakat füllentő hőseink vágyak, szerelmek, átverések hálójából próbálnak kikecmeregni, amibe egyre jobban belegabalyodnak. Néha, egy-egy pillanatra az őszinteséggel próbálkoznak – és abból lesz a legnagyobb bonyodalom…
A Balla Eszter, Martinovics Dorina, Oroszlán Szonja, Kopek Janka, Kiss Ramóna, valamint Haumann Máté, Klem Viktor, Fehér Tibor, illetve Szabó Simon főszereplésével forgatott Kölcsönlakás az eredeti, világsikerű színdarabtól részben eltérő, önálló koncepcióra épülő feldolgozása lett. Ebben a humoros, pikáns cselekmény, és a szereplők még jobban tükrözik, leképezik majd a hazai viszonyokat, az ismerős karaktereket, illetve helyzeteket annak érdekében, hogy olyan színvonalas, minőségi szórakoztató filmet láthassanak a nézők, ami a hasonló műfajú hollywoodi produkciókkal is sikerrel felveszi a versenyt.