Az HBO sorozatot készített a Holtodiglan írójának, Gillian Flynn egy másik könyvéből. Az Éles tárgyak főszereplője Amy Adams lesz.
Júliusban rukkol elő az HBO az új sikergyanús nyolcrészes miniszériájával, a Sharp Object című sorozatával, mely Gillian Flynn, a Holtodiglan írójának egy másik könyvét dolgozza fel. És ha ez még nem lenne elég, az alkotás rendezője Jean-Marc Vallée, akinek a Hatalmas kis hazugságokat is köszönhetjük.
Az Éles tárgyak, mely az írónő első regénye és könyv formájában 2016-ban jelent meg magyarul, főszereplője egy fiatal chicagói újságíró, Camille Preakerre (Amy Adams), akire nyugtalanító megpróbáltatás vár néhány hónapos pszichiátriai kezelését követően.
Főszerkesztője visszaküldi fojtogató szülővárosába, hogy az ott történt gyerekgyilkosságokról tudósítson.
Camille évek óta alig beszélt neurotikus, hipochonder anyjával, tizenhárom éves, gyönyörű féltestvérét, a poros kisváros lakóit valamiképp a markában tartó Ammát pedig utoljára óvodásként látta. A viktoriánus stílusú, kísérteties családi házban Camille-t megrohanják boldogtalan gyerekkorának emlékei, és akaratlanul is azonosulni kezd a meggyilkolt kislányokkal
Úgy tűnik, a Hatalmas kis hazugságok sikere után az HBO ismét telibe talált a thriller-kedvelő nézőinél.