Rod Stewart turnéja éppen a budapesti koncertje előtt 2 nappal indul. Az első fellépése szombaton lesz, Németországban, utána érkezik meg az énekes stábjával Budapestre január 29-én, hétfő hajnalban.
A felszerelést 12 kamion és 5 busz szállítja, a zenészek mellett még közel 60 fős az utazó stáb. Saját szakács utazik a turnéval, és Rod öltözőjének berendezését is magukkal viszik minden városba, a helyiektől csak tükröt kérnek a helységbe.
A koncert kapcsán több mint 90 magyar segédkezik majd az Arénában, főként az építésben és bontásban, műszaki emberként. Rod Stewart egy közel 300 négyzetméteres színpadon lép fel, amelyhez 2 kivetítő tartozik, de közvetlenül a színpad szélénél mini öltöző is lesz a gyorsabb ruhaváltás miatt.
Minden városban 6 kamerával veszik a koncertet, ez adja a kivetítők képét is. Az előzetes információk szerint több mint 2 órás koncert várható, előzenekar nélkül, 20 órakor rögtön Rod Stewart és csapata lép színpadra.
Várható kapunyitás 18.30, belépésnél táska ellenőrzés is lesz, nem lehet az épületbe behozni üveget, palackot, valamint cserélhető objektíves fényképezőgépet, videókamerát és hangrögzítő eszközöket.
A január 29-i Rod Stewart koncertre jegyek már csak korlátozott számban kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és ezen az oldalon keresztül.
Figyelem! 2018-tól a Papp László Budapest Sportaréna készpénzmentessé vált, azaz a büfékben és a parkolóházban már kizárólag bankkártyával lehet fizetni.